Parádi Gyula: Sortűz Tiszakécskén

Október 27-én mit sem sejtve barátokhoz, ismerősökhöz akartunk elmenni. A felvonulók egy kört tettek itt, a faluban, különböző jelszavakat kiabáltak: "ruszkik haza, éljen a haza", meg ami akkor éppen ildomos volt. Én már szinte ott, a tett színhelyén csatlakoztam a tömeghez, "Aki magyar, velünk tart!", meg ehhez hasonló mondatok elhangzása alapján. Megálltunk, ott, a falunak a főterén. A Talpra magyart elszavalta egy Tóth nevezetű, azt hiszem, ő meg is halt. Olyan, hogy bárkit is bántalmaztak volna, vagy tettlegességre került volna sor, nem történt. Ott tartott a gyűlés, hogy megkértek mindenkit, hogy most már menjen haza, és délután meg fogják választani a forradalmi tanácsot, de előbb énekeljük el a Himnuszt. És a Himnusznak kb. a feléig jutottunk, amikor megjelent a gép zuhanórepülésben. Én pont arra a pontra néztem, ahonnan a gép támadott. Délkeleti irányból jött, úgy hívjuk mi azt a tájat, hogy Tisza-lapos. Megbukott, torkolattűz, és abban a pillanatban a barátomnak megfogtam a vállát, mondtam, vigyázz, te, mert lőnek. Én egy fél fordulatot tettem, hasra akartam vágódni, a barátom, valószínű, hogy nem tett semmi mozdulatot, mert annak elvitte a lövedék a fél vállát meg a fél fejét. Rögtön meghalt. Azzal, hogy egy fél fordulatot tudtam tenni, valahogy a nyakam és a vállam között a jobb oldali hátsó mellkasomat érte a lövedék, ott robbant fel, egy nyitott tenyérnyi felületet szétroncsolt, bordát, húst, mindent szétszaggatott. Ez 12 és 1/4 1 között lehetett, délidőben. Én ott hanyatt vágódtam, valószínű, hogy a robbanás ereje vagy a légnyomás miatt. Akkor elment a gép. Aztán én így hanyatt fekve láttam, amikor jött visszafele. Hihetetlen gyorsan megfordult. És akkor még egyszer végiglőtt azokon, akik sebesültek voltak vagy sebesülteket akartak menteni. És ugyanabba az irányba eltávolodott, ahol az első sorozatot kezdte.

És jöttek, akik segíteni akartak a sebesülteken. Engem is felvettek, hogy elvisznek orvoshoz. Körülbelül húsz métert tettek meg, amikor újra jött a repülő. A harmadik sorozatot megint szándékosan oda lőtték, ahova az első sorozatot leadták, és ahol megsebesültem.

Akik felvettek, beszaladtak egy kapualjba velem, majd letettek. Az órásbódé ajtajában négykézlábformán ott voltam összeroskadva, és még akkor is odalőttek fölém. Akkor már inkább vakolat- meg tégladarabok meg akármik hullottak ránk. Amikor elmúlt a sorozat, felszedtek a gyerekek, berohantak velem az orvoshoz. Az egy olyan nyolcvan-száz méteres távolság volt. Aztán az orvos megállapította, hogy rám kár gyógyszert pazarolni, mert nekem úgyis annyi, és azokat vette inkább kézbe, akiknél remény volt arra, hogy tudnak segíteni. És attól kezdve feküdtem lent a padlón, hason, miközben folyt a sebesültek ellátása. Szedték össze a különböző helyekre elmenekült sebesülteket. Azt hiszem, hogy egyetlen teherkocsi volt akkor a faluban, és arra rakták fel a sebesülteket, és indultak velük a kecskeméti, majd a kiskunfélegyházi kórházba. Én mondtam, hogy engem ne vigyenek el, nekem úgy sincs sok hátra, nincs értelme, hogy három vagy öt kilométert elszállítsanak azért, hogy ott haljak meg aztán. Közben megérkezett az édesapám és a nővérem, akik már kerestek. És nem nyugodtak bele, hogy minden beavatkozás nélkül meghaljak. Telefonáltak valamilyen kerülő úton a nővérem unszolására Szolnokra, és onnan mentőkocsikat kértek. És akkor már én is úgy voltam, hogy próbáljuk meg a lehetetlent, és kb. 1/2 4 volt, mikor én mentőbe kerültem. És 5 óra 14 perc volt délután - akkor csatolták le az órámat -, amikor a szolnoki tüdőkórház műtőasztalán mondtam, hogy nagyon hányingerem van, rosszul érzem magam. Adtak egy injekciót, nekem azzal megszűnt a világ létezni. És nyolc nap után újra felébredtem, és onnantól kezdve aránylag jól is éreztem magam. Mindenki csodálkozott, hogy milyen jól átvészeltem ezt a súlyos sebesülést.

(Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 385. számú interjú, készült 1992-ben.)

Parádi Gyula (1939), kubikos, lakatos. 1956. október 27-én Tiszakécskén súlyosan megsebesült, amikor repülőgépről sortűz alá vették a felvonuló tömeget. 1991-től rokkantnyugdíjas.