Gajduschek Erzsi fotója Kernstok Károlyról	ÉLETRAJZI ADATOK
	A Képzőművészet Magyarországon kiállításból
	P. Brestyánszky Ilona könyvéből
	Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete c. könyvéből
	Dévényi Iván: Kernstok c. könyvéből
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

KERNSTOK Károly
(1873, Budapest - 1940, Budapest)

Festő. Az Iparművészeti Iskolában, 1892-től Münchenben Hollósy Simonnál, 1893-95-ben a párizsi Julian Akadémián tanult. 1896-ban hazatért és három évig a Benczúr-mesteriskola növendéke volt. Korai életképei (Agitátor, 1897; Hajóvontatók, 1897) a magyar kritikai realizmus jellemző termékei. A nagybányai festők hatása alá kerülve a realista ábrázolás plein air lehetőségét kereste (Szilvaszedők, 1901).

1906-os párizsi tanulmányútja után megváltozott stílusa, nagyméretű, dekoratív kompozíciókat, stilizált, formát és vonalat hangsúlyozó posztimpresszionista képeket festett (Lovasok a vízparton, 1910), 1907-től a Nyolcak egyik vezetőjeként az új festői törekvések egyik élharcosa. Ady barátja, a radikális értelmiség jellegzetes képviselője. 1911-ben a Schiffer-villa, 1912-ben pedig a debreceni vármegyeháza számára festett dekoratív üvegablakokat, s ugyanebben az évben készült el Ősvadászok c. falfestménye is (Vas utcai kereskedelmi).

1919-ben emigrált, 1926-ig Berlinben tartózkodott. Ekkor visszatért Magyarországra. Budapesten s főként Nyergesújfalun élt. Ez időben festette Utolsó vacsora c. expresszionista művét és naturalisztikus tájképeit. Élete utolsó szakaszának munkássága az etruszk festészet hatását tükrözi (Szép Heléna elrablása, 1933; Sírbatétel, 1934).

Jelentős rajzművészete is, rézkarcokat is készített. Előadásai és cikkei gyakran jelentek meg a művészeti és napilapokban. Művei túlnyomó részben a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak.

Forrás: http://www.hung-art.hu/

KERNSTOK KÁROLY
1873-1940

A modern magyar művészet megteremtői között előkelő hely illeti meg Kernstok Károlyt. Művészete kezdettől fogva többsíkú; tépelődő lelkülete késztette arra, hogy a dolgok mélyére hatoljon és lényegüket keresse a külső formák festőisége alatt.

1873-ban született Budapesten. Művészeti tanulmányait a müncheni festészeti akadémián Hollósy Simon mellett kezdte meg, majd egy év múlva Párizsba ment, ahol az Académie Julian növendéke volt. 1896-ban iratkozott be Budapesten a Képzőművészeti Főiskolára. Pályafutását naturalista képekkel kezdte ("Agitátor a gyár kantinjában"), később Rembrandt művei ragadták meg.

A század első évtizedében többször járt Párizsban, ahol a kor művészeti mozgalmainak hatása alá került. A francia piktúrával való találkozás már festészetének korai korszakában, a "Szilvaszedők" című képén is jelentkezik. Festői felfogása itt tisztára a színekből fakad. Ez a foltokra bontott festőiség azonban tömör formákon nyugszik. A színek rendkívül erőteljesek, s mintegy beharangozzák a későbbi újítót. A körvonalak hangsúlyozása, a rajzos elem ezen a képén is nagy erővel jelentkezik. A belső szerkezetből fejlesztett rajzos elemek kibontása vezeti az újat keresők táborába. Kernstok a francia Vadak (Fauve-ok) csoportjának művészetéhez kapcsolódik. A képalkotó elemeket ez a művészcsoport a cézanne-i hagyomány alapján a tér és forma szerkezeti elemeiből igyekszik kihámozni. A franciák a század első két évtizedében ezen az úton a kubizmus stílusához jutnak el, kipróbálva mindazt a lehetőséget, amelyet a szerkezet elemeinek variációi adnak, az esetleges deformálás útján is. Ez a példa indította Kernstokot arra, hogy megalapítsa a magyar Fauve-isták, az un. Nyolcak csoportját 1909-ben, hét másik társával együtt. A Nemzeti Szalonban rendezett második kiállításukon mutatja be "Lovasok" című képét, amely a csoport programját is szemlélteti.

Képeinek magvát ezután a rajzos váz teszi, ez szabja meg a formák szerkezeti felépítését és térbeli viszonyait. Sajátos kifejezésmódot alakít ki magának, a formákat szinte szoborszerű teljességre érleli. A színproblémák háttérbe szorulnak, egy-egy színakkordot szerepeltet csupán, amely a formai mondanivalókat hangsúlyozza. Okkerek, barnák és olajos zöldek, kékek szerepelnek képein. A vonal dinamikus ereje később már kizárólagos szerepet kap művészetében. Az emberi test ábrázolása kiválóan alkalmas ezeknek a mondanivalóknak megformálására. Igen sok fiúaktot és meztelen lovasfigurát fest és rajzol.

Törekvéseit elismerés fogadta. A béke utolsó éveiben a szellemi élet általános felajzottsága közepette - ami a Nyugat-nemzedék működését is elősegítette - Kernstok Károlyt a modern törekvések egyik fő képviselőjének tekintették. Ezidőben alkotott művein a humanizmus vágyától fűtve kereste az állandót, az örök emberit és hitvallását az új formalátás érveivel kívánta bebizonyítani. Alakjai rugalmasan lépkedő, atlétaszerű figurák, kis fejük, széles válluk, finom ízületeik, arctípusaik görög rokonságot árulnak el. Monumentális terveiben több szimbolikus alkotást találunk, amelyek a szépség állandóságát hirdetik.

Az üvegfestményeket különösképpen alkalmasnak találta díszítőkedve kifejtésére. Az a rajzos váz, amely eddig is jellemezte képeit, itt a technikai kivitel révén formaalakító szerepet kapott. Így a színes üvegkockákat összefogó ólomfoglalat minden részletében formai gondolatot szolgált. Üvegablakain, a hét vezért ábrázoló debreceni üvegablakon, vagy a Schiffer-villa ablakának paradicsomi idilljén a színekben is tobzódik a festő. Az első világháború alatt többnyire lírai hangvételű képeket fest, nem egyszer azonban áradó temperamentummal, kirobbanó színekkel. Ilyenkor, midőn a szenvedély és érzés hevesebb viharai fűtik, stílusa az expresszionizmus formanyelvéhez közeledik.

1918-ban, miután aktív résztvevője volt az őszirózsás forradalomnak, kinevezték a művészeti ügyek kormánybiztosává. Később elvállalta a nyergesújfalui szabadiskola vezetését. 1919-ben készült "Zivatar" című képén a formák tisztult, érett rajzát a mozdulatok fájdalmas, mély líraisága önti el. A Tanácsköztársaság összeomlása után, 1919-től 1926-ig Németországban élt emigrációban. Ekkor festett képei lelke zaklatottságát, meghiúsult reményeit mutatják. Ezek közé tartozik az "Utolsó vacsora" című képe több változatban, amelyeken a belső viharok ereje sokszor még a kép festői teljességét is megbontja.

Hazatérése után belső nyugtalansága csillapodik. Ez időben festett képei eltávolodtak a kor vezető stílusirányzataitól. Lírai hangvételű tájképek mellett rajzos felfogású figurális kompozíciókat festett, melyeken a klasszicizálás felé hajlott.

Grafikai munkássága is jelentős. Néhány vonallal vázolt, rendkívül biztos, kontúros rajzai modern grafikánk legszebb lapjai közé tartoznak. Életműve elsősorban újító törekvéseiben jelentékeny; a Nyolcak csoportjának vezetőjeként, írásaival és tetteivel rendkívül sokat lendített a modern magyar művészet megteremtésének ügyén.

Forrás: P. Brestyánszky Ilona: Kernstok, Derkovits, Dési Huber
             (Az én múzeumom c. sorozat), Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1967, 7-8. oldal

Ahogy a századforduló ködéből kibontakozik a festőcsoport, kétségtelennek tűnik, hogy a Nyolcak vezetője, szervezője Kernstok Károly.

Kernstok megnyerő külsejű ember. A kortársakra szuggesztív, bohém egyéniségével hat: érdekes, hogy éppen az arisztokratikus Ferenczy Károly emlékezik így rá: "Kernstok, megjegyzendő, nemcsak tehetségével és akkoriban egészen újjávedlett festői stílusával hatott, de nem kevésbé mint népszerű »Stoki« megnyerő bohém egyéniségével is."

Kernstok pályájának kezdete a XIX. századba nyúlik vissza, a 90-es években már Münchenben jár, Hollósynál tanul, hogy azután átpártoljon Párizsba. Vedressel barátkozik össze, és már Münchenben forradalmi nézeteket szív magába, majd itthon alig néhány év alatt elismert festő lesz belőle. Megszületik első jelentős alkotása, az Agitátor, a témájában monumentális, megoldásában még rideg, festőileg kicsit szegényes alkotás, amely a szocialista mozgalom egyik legelső művészi megfogalmazása. A belső feszültség, a remek jellemzőerő fekete-barna, nyomasztó színekkel találkozik össze. A képben több lendület rejlik, mint Kernstok későbbi műveiben, ugyanakkor viszont stilárisan még túlságosan kapcsolódik München felfogásmódjához. Kernstok ugyanebben az időben dolgozik a Benczúr-mesteriskolán, és kiállít a Műcsarnokban. Forradalmisága még csak társadalmi térre korlátozódik, formavilága inkább hagyományos. A századfordulókor Nagybánya stílusa és motívumkincse ihleti meg: megfesti a Diószedők, Incselkedők, Szilvaszedők című képeit. A monumentális alakok, a telt-plasztikus formák, a harmonikus színelosztás, a fény-árnyék puha játéka Kernstokot érett festőnek mutatja be. A nagybányai korszak fő művei sem nyugodt békéjükkel, sem pedig kifejezetten plasztikus és színes látásmódjukkal nem sejtetik a későbbi változás lehetőségét. Úgy tűnnek, mintha egy már véglegesen megállapodott, lehiggadt művész alkotásai lennének. Színei még a Nyolcak korszakában is végigkísérik, bár későbbi aktos kompozícióira erősen hatnak az olasz reneszánsz festők, főleg Luca Signorelli formai megoldásai.

A XX. század első éveiben stílust változtat: csupán fény-árnyékból alakítja ki figuráit, a szín és a plaszticitás háttérbe szorul a puha, tónusos modellálás mögött, s megszületik az Anya és gyermeke, Krisztus és az emmausi ifjak és a Három modell című képe. 1905-ben Nyergesújfalun telepszik le családjával. Itt egyre inkább érdeklődik társadalmi, szociális problémák iránt, barátai közé tartozik Jászi Oszkár, Bölöni György, Vészi József és Vámbéry Rusztem - azaz a polgári radikális mozgalom vezetői. 1901-től szabadkőműves, később pedig érdeklődésének középpontjába a közélet eseményei, valamint a társadalmi kérdésekkel való elméleti foglalkozás kerül. Közben Czóbel Bélával barátkozik össze, aki többször is meglátogatja Nyergesújfalun. Feltehetően Czóbelnak is szerepe van abban, hogy stílusa megváltozik: a Nagybányáéval rokon felfogáshoz erős dekoratív jelleg társul. Rövid időre színei is megélénkülnek, erőteljesebbekké válnak. Ennek az időszaknak legszebb emléke a Kertben és Czóbel Béla képmása.

Feltehetően Czóbel Béla hatására megy ki Párizsba, ahol elsősorban Matisse és Picasso képei foglalkoztatják, de távolról sem olyan mértékben, mint a többieket. Cézanne-ért sem lelkesedik; szerinte Cézanne nyomán a festők egy jellegtelen, egyéniség nélküli, "generalizáló" - azaz sematikus stílust alakítottak ki maguknak. Természetesen annál, amit Kernstok ír, lényegesebbek azok a képek, amelyeket később festett - ezek pedig a fauve-ok hatásáról tanúskodnak. A fauve-okban nem az ragadta meg, ami bennük a legszembeötlőbb volt - a tiszta színek átütő ragyogása -, hanem a szecessziós szemlélet, amely Matisse néhány alkotásában, pl. a Fény, csend, gyönyör című műben vagy a Tánc-ban megbújik. A vonalak ritmusa - a tér- és formahatások elkerülése - s mindenekfölött a hangsúlyozott dekorativitás élt tovább Kernstok Nyolcak-korabeli alkotásaiban.

Kernstokot az 1909-es évtől kezdve, elsősorban a MIÉNK tárlatán, még a félig nagybányai szellemben fogant, de már bizonyos rajzos elemeket mutató művei (pl. a Kertben) reprezentálják. Ebben az időben kezd egyre aktívabban politikával foglalkozni, eredménytelenül lép fel képviselőjelöltként, s váratlanul születik meg új stílusa. Már érett ember, amikor egyszerre forradalmárrá válik: eddig hivatalos kitüntetések, kedvező portré-megrendelések, az uralkodó körök megbecsülése tették kényelmessé életét, s ő egyszerre otthagyja mindezt, avval a szándékkal, hogy fiatal, még ismeretlen festők vezére legyen, hogy csoportjával, a Nyolcakkal, felzárkózzék a Nyugat és Bartók mellé. A maga korában hősi és elszánt tett volt az, amire vállalkozott. Számunkra egyénisége a legérdekesebb: egyénisége, amely forradalmiságával, hallatlan ambíciójával és főként lényegre törésével annyi festőt indított el a maga forradalmi útján. Nyugtalan egyéniség, stílusát ebben az időszakban sűrűn változtatja. Európai horizontú ember, ekkoriban rengeteget olvas, vitázik, politizál. A tízes években jut el oda, hogy a társadalmi változásokat és a művészi forradalmat összekapcsolja, s egyszerre harcoljon értük. Egyénisége vonzza maga köré az embereket, az ő révén válik a csoport nemcsak festőileg, hanem a maga módján eszmeileg is forradalmivá. Belőle sugároznak szét a Nyolcak többi tagjához a polgári radikálisok eszméi, elsősorban ő tartja a kapcsolatot a Galilei-körrel és a Társadalomtudományi Társasággal.

Kernstok tragikuma abban rejlik, hogy akkor válik igazán mély gondolkodóvá - és társadalmi értelemben forradalmivá -, amikor festői pályáján éppen hanyatlani kezd. Így festészetében az 1909-1912-es évek jelentik a teljes kibontakozást - míg politikai pályája a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság alatt teljesedik ki.

Forrás: Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete, Corvina Kiadó, 1972, 25-29. oldal

Kassák Lajos

Kernstok Károly, a századelő magyar festészetének és rajzművészetének igen jelentős alakja, a "Nyolcak" művészcsoport vezető egyénisége 1873. december 23-án született Budapesten; apja tekintélyes építőmester volt.

A család német eredetű volt ugyan, de a Kernstokok már a XIX. század elején beolvadtak a magyarságba. A művész atyai nagyatyja - tehetős budai iparosember - 48-as nemzetőr volt, s a magyar forradalmat szolgálta egy másik Kernstok is, aki mint rézöntő tevékenyen segítette a szabadságharc fegyvergyártását. Mesterünk hozzátartozói közül hadd említsük még meg a lengyel származású Porth Györgyöt, aki házasságkötés útján 1890-ben került a Kernstok családba, s aki - több európai országban folytatott munkásmozgalmi tevékenykedés után - a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyik megalapítója lett. A századvégi magyar munkásmozgalom e fontos személyisége minden bizonnyal hatással volt a fiatal művész szellemi arculatának kiformálódására, a demokratikus és szociális eszmék iránti rokonszenvének felébredésére.

Kernstok édesanyja - Kelndorfer Mária - a gyermek születése után két héttel meghalt, s a fiúcska egy időre Nyergesújfalura került anyai nagyszüleihez, akiknek kőfaragó műhelyük volt. Elemi iskolába és gimnáziumba már Budapesten járt, érettségi vizsgát is itt tett. Tanárai közé tartozott az irodalomtörténész és esztéta Péterfy Jenő - róla készült a legkorábbinak ismert Kernstok-rajz. Az alapfokú művészeti ismereteket nagybátyja, Kernstok József festőművész (1841-1916) oldalán sajátította el, majd a budapesti Iparművészeti Iskolába iratkozott be. Tanulmányait Hollósy Simon növendékeként Münchenben (1892), majd 1894 és 1896 között a párizsi Julian-akadémián folytatta - itt L. Doucet és A. W. Bouguereau voltak a mesterei. Hazatérése után Benczúr Gyula mesteriskolájában dolgozott (1896-1898); 1897-ben és a következő esztendőben újra felkereste Párizst, 1900-ban pedig Itáliában utazgatott (Velence, Fiesole, Firenze, Róma).

Korai alkotásai Millet és Meunier, főként azonban a courbet-i naturalizmus követőjének mutatják a művészt, aki külföldi útjai során a régi mesterek (Masolino, Masaccio, id. Pieter Bruegel stb.) művészetét is buzgón tanulmányozta, s Rubens Hélène Fourment és gyermekei című képét le is másolta.

Az első fennmaradt Kernstok-festmény - egy szakállas férfi (talán Róna József) tanulmányjellegű arcképe - valószínűleg a 90-es évek közepéről való. Az 1896-ban Párizsban kiállított Leányarckép és az ugyanebben az évben Alsóörsön készült Balatoni halászok lappang, viszont ismerjük Szocialista agitátor című munkáját (1896), amelynek fiatal férfialakjához Kernstok barátja, Kosztolányi Kann Gyula (1868-1945), az építészből lett festő ült modellt.

Legnevezetesebb ifjúkori munkáját, az Agitátor a gyár kantinjában című közel négy négyzetméteres vásznat 1896 végén, 1897 elején festette. (A művész egyébként ekkoriban még "Kernstock" formában jegyezte képeit; vezetéknevének írását csak 1900 után módosítja "Kernstok"-ra. A képhez - amelynek alkotása közben egy külső Váci úti kantinban végzett környezettanulmányokat - egy kisebb olajvázlat is készült.) A befejezett mű - mégha színben szegényes, megfestésében száraz, egyik-másik figura testhelyzetének megoldásában fogyatékos is - becses ábrázolása a kezdeti magyar szocialista munkásszervezkedéseknek; Genthon István joggal írja, hogy a festmény "telve van izgató és forradalmi tartalommal", s "tiszta vallomás a művész világnézetéről és művészeti elveiről".

Kernstok kritikai realista korszakának az Agitátor a gyár kantinjában című kompozíciónál festőileg fejlettebb, művészi erényekben gazdagabb alkotása a Duna menti Kisorosziban született Hajóvontatók, amely az udinei Museo Civicóba került. A négy, paraszti öltözetű hajóvontató férfi mozgásának, erőkifejtésének, a nehéz munka monoton ritmusának hű érzékeltetése és a művésznek a világítási problémák iránti fokozódó érdeklődése a fő jellemzői (és fő értékei) e festménynek, amelyet valódi paraszt-alakokat, s nem a népszínművek figuráit megjelenítő, szűkszavú falusi életképek, így az Őszi munka, az Este (másik címe: Hazafelé), a Munkából (1900 körül) követtek.

A század legelején készült Kernstok-festmények a művész szemléletében bekövetkezett lényeges változásról tanúskodnak. Új képei - Incselkedők, Szilvaszedők, Kati a tornácon (1902), Parasztmenyecske (1907), A kertben (Egy dáma a kisfiával és a kutyájával) - a nagybányaiak piktúrájával mutatnak rokonságot. (Nem véletlen, hogy a Szilvaszedőket, a mester egyik chef-d'œuvre-jét dr. Jánossy Béla ügyvéd, Ferenczy Károly, Réti, Thorma, Csók s más nagybányai festők munkáinak választékos ízlésű gyűjtője szerezte meg kollekciója számára.) A művész színskálája ezekben az esztendőkben frissé, élénkké vált; alakjait - így 1901-es Nő fehér kalappal című portréjának modelljét is - szabad ég alá, napsütötte tájba helyezi. Egy kortárs kritikus, Rózsa Miklós szerint a század első éveinek Kernstokja "tobzódik a színtivornyákban", amelyeknek "ittasultan adja át magát". A kolorit felszabadultsága, a sötétbarna galériatónust felváltó derűs színharmóniák uralma a magyar plein-air festészet legszebb darabjai közé emeli e műveket, amelyekben - mint erre a kor egy másik ismert művészeti írója, Lázár Béla utal - a parasztság iránti szociális együttérzés is megnyilatkozik.

Ebbe a hat-hét esztendeig tartó impresszionisztikus-nagybányaias periódusba mintegy beékelődik a művész 1903-ban festett képeinek kis csoportja (Három modell [Modellek], Két csavargó, Krisztus és az emmauszi ifjak) . Ezeken az ujjongó színek lecsendesülnek, a festő "átmenetileg Rembrandt bűvkörébe kerül" (Németh Lajos), a formák a fény és árnyék lágy, finom átmeneteiből bontakoznak ki. A Krisztuskompozíció elütött a magyar festészet korábbi és egyidejű biblikus tárgyú munkáitól; Lázár Béla megjegyzi, hogy "a naturalizmuson nevelkedett közönség fönnakadt Krisztus zöld szemén". Az "Élet" című katolikus irányzatú lap 1911. december 12-i számának cikkírója még esztendők múltán is "csendesen morzsoló, lassú kegyeletsértést, nagyfokú szabadosságot és ideálrombolást" vélt felfedezni Kernstok e munkájában.

Azonban nem a Krisztus és az emmauszi ifjak volt az első Kernstok-mű, amelyet rosszallás, értetlenség fogadott: egy 1900-ban megrendezett nagyváradi tárlaton - korlátolt prüdériából - sötét, elfüggönyözött zugba akasztották a festő Szerelem című akt-ábrázolását. A "Szabadság" című váradi lapban 1900. november 7-én "Éljen az erkölcs!" címmel cikk jelent meg, amely bírálta a rendezőséget a festmény véka alá rejtéséért; a cikket a fiatal Ady Endre írta. Ady az ügyre még egyszer visszatért. A "Nagyváradi Napló" 1902. január 30-i számában megjelent "Nagyváradi krónika" című írásában újra említi "a hírhedt Kernstok-kép afférját".

Nagy Andor, Ady barátja és újságírótársa Tavasz Váradon című könyvében (Epocha kiadó, Budapest, 1939) részletesen foglalkozik a Szerelem című festmény körüli bonyodalmakkal. Nagy szerint "Bandit (azaz Adyt, D. I.) felháborította a gyáva erkölcscsőszködés; izgatottan tárgyalta az eseményt a kávéházban, és nagy támadásra készült a tárlat védnöke, Schlauch bíboros ellen, mert őt okolta a cenzúráért". A támadó cikk azonban nem íródhatott meg, a "Szabadság" szerkesztője "nem engedte meg a bíbornok leckéztetését. Bandi tehetetlen haraggal hallgatott..." Ezután jelent meg az "Éljen az erkölcs!" című cikk, amelyben a kardinális püspöknek, illetve környezetének a kiállítással (és a Kernstok-képpel) kapcsolatos - nyílt vagy közvetett - pressziójáról nincsen szó.

Kernstok 1906 őszén rövidebb ideig, majd 1907-től 1908-ig - feleségével és kisfiával együtt - huzamosabban Párizsban tartózkodik. 1906-ban megnézi Paul Gauguin retrospektív kiállítását a Salon d'Automne-ban; nem csupán a festmények, fametszetek és litográfiák újszerűsége hat rá a reveláció erejével, de a gauguini esztétikai tézis is: "A művész deformálhat, ha deformációja kifejező és szép."

Ezekben az esztendőkben ismerkedik meg behatóbban a másik két nagy posztimpresszionista festő: Cézanne és Van Gogh, valamint a "Fauve"-ok (Matisse, Derain) és Picasso művészetével. A Renoir baráti köréhez tartozó Georges d'Espagnat francia festő (1870-1950) munkássága is felkeltette figyelmét, de érdekli és megigézi őt a néger plasztika is, amely - nem utolsósorban a magyar származású Brummer József műkereskedő révén - ezekben az években kezdi meghódítani Párizs fiatal művészeit. Míg Picasso és Braque kubizmusa, valamint a kevéssel utóbb (1909) zászlót bontó futurizmus idegen marad Kernstok számára, addig a "Fauve"-ok művészete és a néger szobrászat inspiráló hatással vannak reá.

Az "École de Paris" festőinek munkáival, a századeleji nyugat-európai képzőművészeti avantgarde törekvéseivel való találkozás elősegíti Kernstok festői problémáinak tisztázódását, a plein-air piktúrától való eltávolodását, majd elszakadását. De a párizsi tanulmányutak más szempontból is nagy fontosságúak számára: olyan ország levegőjét lélegezte be, amely a társadalmi haladás, a politikai berendezkedés korszerűsége tekintetében messze előtte járt a Tisza Istvánok, a Schlauch Lőrincek, az Apponyi Albertek Magyarországának.

A többszöri párizsi időzés meggyorsította Kernstok alkotói kiteljesedését, látóköre kiszélesedését és kombattáns radikalizmusa elmélyülését. "Párizs, óh, az más volt! - emlékezett vissza élete alkonyán a művész. - Az életnek nagy szellemét lehetett érezni... Louvre, Luxembourg, Cluny, Guimet... Durand-Ruel fürdőszobájában a fogpaszta fölött is Manet-k, Renoirok lógtak... Megjött Gauguin Tahitiből, Zola ellen harcot hirdetett a Rose Croix, Van Goghról suttogtak... Nagy viták a Deux Magots kávéház teraszán..." Párizs nemcsak Ady, de Kernstok számára is sorsdöntő élmény, az "ámulások szent városa" volt.

Minden bizonnyal ezekben az esztendőkben alakul ki Kernstok "gallofil" irodalmi ízlése is. 1937-ben - "Az új Könyvek Könyve" címmel - Kőhalmi Béla szerkesztésében megjelent egy érdekes kötet, amely prominens írók, tudósok és művészek nyilatkozatait tartalmazta olvasmányaikról. Kernstok e kiadványban közölt - szellemi orientációjára igen éles fényt vető - írásában elmondja, hogy Tolsztoj, Turgenyev, Dosztojevszkij, Swift, Shakespeare művei nagy hatással voltak reá, szívéhez azonban a francia irodalom áll a legközelebb: "Párizsban szerettem meg Rabelais-t és Anatole France-ot. »A pingvinek szigete« tanított meg arra, hogy a világ dolgait történelmi távlatba helyezve szemléljem, France és kívüle a demokratikus politika mesterei: Jean Jaurès, Briand alakították ki világszemléletemet. Közelállónak éreztem magamhoz Diderot-t, Rousseau-t, Voltaire »Candide«-ját. A francia lírát szeretem ma is a legjobban; Verlaine-ét - mert őt személyesen is ismertem - talán leginkább." (Az 1896-ban meghalt Paul Verlaine-nel Kernstok azokban az esztendőkben találkozhatott, amikor a Julian-akadémia növendéke volt; kapcsolatukról, mely bizonyára futólagos volt, nem tudunk közelebbit.)

*

1906-os és 1907/8-as párizsi útja között Kernstok részt vett a Szinyei Merse elnöklete alatt 1907 októberében megalakuló MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) létrehozásában. Az új művészeti egyesület azonban - amelyben helyet foglaltak a modern törekvések hívei (Rippl-Rónai, Vaszary, Kernstok, Czóbel, Márffy) mellett a konzervatív művészetszemlélet képviselői is (Olgyay Ferenc, Stróbentz Frigyes) - nem lehetett hosszú életű. A MIÉNK-ből kivált fiatal művészek 1909 decemberében közös kiállítást rendeztek a Nagymező utcai Könyves Kálmán Szalonban. E tárlattal jött létre a "Nyolcak"-csoport (Kernstok, Berény, Czigány, Czóbel, Márffy, Orbán, Pór, Tihanyi), amelynek fellépése korszakhatár a magyar művészettörténetben. A nyolc művész képei, amelyek a szecessziónak, Cézanne művészetének, a "fauve", a kubista és az expresszionista irányzatoknak jegyeit viselték magukon, heves ellenállásba ütköztek a Margitay Tihamér-, Peske Géza-, Pállik Béla-, Roskovics Ignác-féle termékekhez szokott közönség és a kritikusok vaskalapos csoportja részéről. A művésztársaság három kiállításán "a látogatók egy része csípős megjegyzéseket hallatott" (Lyka Károly); a támadásokból a "Nyolcak" vezéralakjának: Kernstoknak is jócskán kijutott - a "Budapest" című lap 1911. január 29-i száma például ingerült kirohanást intéz "a Kernstok-féle vadmodern ízléstelenség" ellen.

A "Nyolcak" élén vívott képzőművészeti harcaival egyidőben Kernstok bekapcsolódott a hivatalos Magyarország avítt és retrográd ideológiájával szemben oppozíciót képviselő Társadalomtudományi Társaság és a szabadkőművesség tevékenységébe. Előbb a Reform-, majd a Petőfi-páholynak volt a tagja, 1909-ben pedig megalapította a Március szabadkőművespáholyt.

A művész 1913 tavaszán - Adyval, Balázs Bélával, Bölönivel, Jászi Oszkárral, Márffyval, Madzsar Józseffel és másokkal együtt - aláírt egy nyilatkozatot, amely szerint ha Lukács László miniszterelnök kormánya a Szociáldemokrata Párt vezetőségének és a "Népszava" munkatársainak letartóztatásával próbálná meg elfojtani a demokratikus választójogért indított tömegmozgalmat, úgy az aláírók vállalkoznak a bebörtönzött szociáldemokrata funkcionáriusok és újságírók helyettesítésére, s "a legnagyobb gonddal és lelkiismeretességgel" el fognak végezni "bárminő szellemi munkát, melyet számukra a párt kijelöl". ("Népszava", 1913. március 2-i szám.)

1914 májusában napvilágot lát az Országos Polgári Radikális Párt megszervezését tudató közlemény, melyet négyen -Jászi Oszkár, Bíró Lajos, Kernstok Károly és Szende Pál - írtak alá. Egyidejűleg a művész faluja társadalmi-politikai életében is részt vállal: 1912-ben elfogadja a Nyergesújfalusi Iparoskör elnöki tisztségét.

Tanulmányokat, cikkeket, vitairatokat is gyakran publikál. "A kutató művészet" című előadását - amely 1910. január 9-én hangzott el a Galilei-körben - a "Nyugat", más fontos írásait pedig a "Szabadgondolat" ("Történelmi napok", 1913) és a "Huszadik Század" ("A művészet társadalmi szerepe", 1912; "A futurizmusról", 1913) közli. A futurizmus Kernstok szerint "individualista szellemi mozgalom", Marinetti, a futurizmus atyamestere pedig "az olasz impérium fanatikus hirdetője". Az új művészeti iskolát efemer jelenségnek tekinti, amely "egy zavaros individuális szimbolizmus benyomását kelti inkább, mint gyarapítását a festészeti lehetőségeknek". A futurizmus irodalom- és művészettörténeti jelentőségét talán alábecsülte, azonban Marinetti - Mussolini későbbi magasztalója - szélsőséges sovinizmusának megítélésében semmit sem tévedett.

*

A század első évtizedének végén Kernstok munkásságában döntő fordulat következett be. "A stílusból, amelyet idáig gonddal építgetett, nem maradt kő kövön" - írja Lyka. Újabb alkotói korszakának nyitánya remek portréja barátjáról és kollégájáról: Czóbel Béláról. A kép (amely eredetileg Nemes Marcell műkereskedőé volt) 1907-ben vagy 1908-ban készült Nyergesújfalun, ahol az idő tájt Czóbel gyakran megfordult. A festményen - amelynek színei elevenek, a "Fauve"-okra emlékeztetők, festésmódja nagyvonalú, jellemábrázolása mesteri fokú - a modell magabiztos arckifejezéssel tekint maga elé. Két rokonszellemű, művészetünk századeleji megújulásáért vállvetve küzdő kiváló alkotó barátságának-szövetségének dokumentuma ez a mű, amely először a MIÉNK második kiállításán (1909) került a közönség elé.

Kernstoknak a Czóbel-portrét követő legemlékezetesebb munkái az Álló női akt, a Keresztelő Szent János, egy meztelen Ifjú (1909), a Két fiúakt, a Fához támaszkodó fiúakt, egykor Petrovics Elek tulajdona volt), dr. Debreczeni Kálmán gyűjteményének Fiúaktja (1910 körül), a Magányos hajnali lovas (1911, annak idején Lukács György családjáé volt), a mester életműve egyik csúcspontjának tekinthető Lovas kompozíció, háttérben az esztergomi bazilikával, valamint a budapesti Schiffer-villa üvegfestményei, a debreceni vármegyeháza üvegablakai a hét honfoglaló vezér alakjával (1912) és a budapesti Dugonics utcai fiúiskola tornatermét díszítő Ősvadászok című falfestmény.

Erősen rajzos, egyénien stilizált, némileg a szecesszióval és Hans von Marées munkáival, valamint a IV. és V. század klasszikus görög vázafestményeivel kapcsolatot tartó művek ezek. A zöldes-barnásvörös színvilágú festmények - kivéve a Czóbel-portrét - nem tűnnek ki kolorizmusukkal, az üvegablakok viszont, főként a Schiffer-villabeliek, tüzes színekben pompáztak. A Hajdú megye által adott üvegfestmény-megbízás nem állott közel Kernstok egyéniségéhez, a történelmi téma korlátok közé szorította képzelőerejét. Az elkészült mű - amelyről Bölöni György egyik cikkében mint "az első modern magyar történelmi festmény"-ről emlékezett meg - mégis kvalitásos, Kernstok képességeihez méltó alkotás volt; sok más műkincsünkkel együtt a második világháború eseményeinek esett áldozatul.

1910 körül virágzik ki Kernstok ragyogó grafikai munkássága is. Fiúaktokat, lovon ülő férfiakat, rohanó és ágaskodó lovakat, fiatal nők aktjait ábrázoló rajzairól Körmendi Andrásnak, a mester monográfusának szeretettel, hozzáértéssel és finom tollal megírt könyvében e - nem túlzó - szavakat olvassuk: "Boszorkányos könnyedséggel ontott lapjai a legszebb időkből való kínai tusrajzokra emlékeztetnek... A modern művészetben nehezen találunk hozzájuk foghatót." Nagyobb részben tollal készült rajzai között számos nagyszerű önarcmás akad; olykor-olykor barátainak (pl. Berény Róbertnek) vonásait is megörökítette.

Ismerünk kiváló festőket (Koszta József, Czigány Dezső, Vass Elemér stb.), akiknek rajzi munkássága nem számottevő; Kernstok nem tartozott a művészek e csoportjához. Rengeteget rajzolt - egy-egy festményét vázlatok tucatjai előzték meg. A rajz spontán, magától értetődő kifejezési mód volt számára; Lázár Béla visszaemlékezése szerint "esténként az Abbázia kávéház nagy kerek márványasztalát - a leghevesebb művészeti disputák között - kifogyhatatlan humorral, a legszenvedélyesebb erotikus aktokkal firkálta tele".

A tízes évek Kernstok-festményeinek és rajzainak legfőbb tárgya a ruhátlan emberi alak - főként a fiatal, nyurga, izmos férfiakt. Kis fej, vastag nyak, erős mellkas, keskeny csípő, hosszú combok, "az emberi test organikus szépsége" (Kállai Ernő) jellemzi e képeket és grafikákat. Legreprezentatívabb alkotása ebből a periódusból a Lovasok a víz partján című nagyméretű kompozíció. A nemes mozgású paripákat megülő, atléta testű meztelen ifjú embereket ábrázoló sokalakos festmény utópisztikus-romantikus hangulatát Szomory Dezső fogalmazta meg szerencsésen: a kép "mintha valami földöntúli szabadságba s végtelenségbe lenne fölmagasztosulva". ("Az Est", 1938. március 18-i szám.) Kassák ugyancsak nagyra becsülte a Lovasok a víz partjánt, amelynek "alakjai mozgással telítettek, mint maga az élet". ("Ma", 1918. évf.)

Aligha kétséges, hogy Kernstok munkásságának e szakasza - amely a Czóbel-portréval kezdődik és az Ősvadászok című murális művel zárul - a legmaradandóbb értékű. E néhány esztendő kép- és rajztermésének szuggesztiója a fiatal festők legjobbjait kerítette hatalmába. Gadányi Jenő így vall erről: "Egy nap megláttam az »Auróra« képzőművészeti folyóiratot; Kernstok Károly száma volt. Csodálattal néztem a lovas kompozíciókat. A képekből sugárzó lázas formakeresés izgalma nagy hatással volt rám. Más világ volt ez, mint amit eddig ismertem; fölkorbácsolt bennem mindent."

Az 1912-es, harmadik "Nyolcak"-tárlat után (amelyen különben már csak a társaság tagjainak fele vett részt) a csoport végleg széthullott. Kernstok - 1911 novemberében, a Művészházban megrendezett első gyűjteményes kiállítását követően - évekig nem mutatta be munkáit a nyilvánosságnak. E tárlat egyébként a kor művészeti életének nagy eseménye volt. A közönség egyik fele lelkesedett, a másik megbotránkozott. Az ellentétes véleményeket a lapokban megjelent kritikák is tükrözték. A "Pesti Hírlap" cikkírója szerint (1911. november 25-i szám) a művész a "francia primitív hóbortosság és perverzitás hatása alatt mocskos színekkel festett és idétlen formákkal túlterhelt aktokkal népesítette be vásznait", - a "Népszavá"-ban viszont (1911. december 6-i szám) Bölöni György melegen ünnepli a mestert: "Kernstok fejlődésében nagyszerűség van... Ő a korán vénülő magyar talentumok sorában a ritka kivétel." Úgy véljük, igaza van Passuth Krisztinának, aki szerint az 1911-es retrospektív tárlat - amelyen hatvannyolc mű szerepelt - mind Kernstok pályájának, mind a "Nyolcak" mozgalmának egyik legszebb állomása volt.

A következő Kernstok-kiállításra csak hat esztendővel később, 1917-ben került sor, az Ernst-múzeumban. A "Világ" 1917. október 21-i számában Bölöni számol be a művész új képeiről; cím szerint is kiemeli a Nyergesújfalusi tájat, az Öntöző leányokat, a Delelő kecskéket, a Kilátást, A Duna partjánt, a téli tájképeket, és a "pompás akvarelleket". Bölöni Kernstok korábbi munkáit (amelyeket annak idején nagy elismeréssel méltatott) most "spekulatív konstrukciók"-ként emlegeti, míg viszont a 10-es évek derekának Kernstokjában "a természet őszinte hódolóját", "a magyar rög legmegértőbb festőjét" köszönti.

Kassák Lajos szigorú cikke - amely a "MÁ"-ban jelent meg - Kernstok képeinek újabb sorozatát merőben másként értékeli, mint Bölöni. Kernstok "föltétlen tudását és tehetségét" Kassák sem vonja kétségbe, de megállapítja, hogy a Lovasok a víz partjánhoz, "e valóban nagyszabású alkotás"-hoz és a "Nyolcak"-korszak többi Kernstok-művéhez képest az új festmények naturalizmusa hanyatlást, "hirtelen visszalépést" jelent a művész pályáján.

Az 1917-es Kernstok-tárlaton egy mozaikkarton is szerepelt, A béke és a munka iszonya a háborútól című kompozíció vázlata. A mozaikot - amely a budai Grünwald-villa fürdőszobájában került kivitelre - "bizonyos görögös klasszicitás" (Bölöni) és humanista, háborúellenes eszmei tartalom jellemezte. A kész mű Budapest 1944-1945. évi ostromakor elpusztult, kartonvázlata azonban fennmaradt.

*

1912-ben Kernstok műtermes villát építtet magának Nyergesújfalun, régi házát pedig eladja. A tágas, szép, kényelmes új épületet - amelyet 1968 októberében, a magyar polgári demokratikus forradalom 50-ik évfordulóján emléktáblával jelölt meg Nyergesújfalu tanácsa - többholdas gyümölcsöskert vette körül. A Kernstok-villában nyaranta gyakori volt a vendégjárás: itt keresik fel őt barátai, Feszty Árpád (feleségével: Jókai Rózával és leányával: Masával), Jászi Oszkár, Lyka Károly, Kosztolányi Kann Gyula, Vedres Márk, Czóbel Béla, Ady Endre, Csinszka, Márffy Ödön és mások.

A Nyergesújfalun eltöltött napokra és hetekre az egykori látogatók évtizedek távolából is a legjobb emlékekkel pillantottak vissza, szeretettel és nagyrabecsüléssel idézve fel Kernstok alakját. Márffy Ödön festőművész (1878-1959) 1956. január 7-i levelében tudakozódásomra a következőket közölte: "Jónéhány nyarat töltöttem Nyergesújfalun, és így sokat voltam együtt Kernstokkal. Ő nemcsak mint művész volt jelentékeny: széleskörű tudású és rendkívüli intelligenciájú ember is volt. Napközben ritkán láttuk egymást, külön-külön dolgoztunk. Estefelé viszont sokszor beszélgettünk, nagy sétákat téve a Duna partján. Élvezetes órák voltak ezek, mert rendkívül sokoldalú érdeklődés volt benne az élet minden megnyilvánulása iránt. Festők között ritka az ilyen egyetemes műveltségű ember. Talán csak zenei érdeklődése nem volt - viszont a társadalmi problémákkal és a politikával való foglalkozás annyira igénybe vette, hogy ez sok figyelmét és energiáját vonta el a művészettől."

Márffy e levele Kernstoknak és barátainak esztétikai nézeteit is körvonalazza: "A Nyergesen megfordult festők között volt egy bizonyos szellemi kapcsolat. Ez a művészcsoport hátat fordított a magyar festészetben az idő tájt dívó hangulatfestészetnek, és áhítozott egy olyan piktúra után, amely az örök művészi törvényeknek van alárendelve. E művészek szigorú elvek szerint igyekeztek felépíteni képeiket - a kompozíció, a konstrukció, a formák, a rajz, a lényeg kihangsúlyozásával. Elsősorban a francia festők: Cézanne, Van Gogh, Matisse, Braque, Picasso, Rouault - az új festészet kezdeményezői - voltak ránk nagy hatással. Jól értendő: egyikünk sem követte őket, ellenben felfigyeltünk e francia festők géniuszára, amely utat mutatott nekünk."

Vedres Márk szobrász (1870-1961) 1956. január 3-án írott soraiból az tűnik ki, hogy a közvetlen, mindenkivel szemben barátságos Kernstok sokféle emberrel érintkezett Nyergesújfalun: "Kernstok Károly testvéri barátom volt. Nyergesújfalusi villájának gyakran voltam lakóvendége - az évekre nem emlékezem egészen pontosan. Bejáratosak voltak hozzá a falu pékje, az orvos, földmívesek, bányászok."

Lyka Károly művészettörténész (1869-1965) is felkereste Nyergesen Kernstokot. 1955. december 2-i rövid levele így hangzik: "Stoki (így becéztük Kernstokot) megtudva, hogy Esztergomban időzöm, meghívott Nyergesre. Meglátogattam Kosztolányi Kann Gyula festő, közös barátunk társaságában. Megmutatta újabb munkáit; ezek közül főképp tollal rajzolt férfiaktjai tetszettek nekem. Ez a pár órás látogatás az 1910-es évek valamelyikén esett."

Ady Endre - akihez Kernstokot különösen szoros szálak fűzték¹ - szintén megfordult Nyergesen; e látogatásról Márffy már idézett levele a következőket tartalmazza: "Ady Endre egy ízben járt Nyergesújfalun; egy napot töltött ott. Én akkor nem voltam jelen. Hallomásból tudom, hogy Kernstok egy helybeli gazda borpincéjébe vitte Adyt, akinek hamar megártott a sok ital." A borozó összejövetel lezajlásáról Kernstok naplójegyzetei is beszámolnak. Ady kezdetben igen jól érezte magát, amikor azonban a társaságban jelenlevő járásbíró Pósa Lajos (!) egyik klapanciáját mint Ady-költeményt kezdte el citálni, "Az ős Kaján" költője elkedvetlenedve fölállott, s Kernstokkal, Czóbel Bélával együtt otthagyta a műveletlen úri kompániát. (Horváth Béla cikke a "Művészettörténeti Értesítő" 1961. évi 2-4. számában részletesen tárgyalja az 1913 őszén esett incidenst.)

*

"A taktikázásra, cselszövésre alkalmatlan, egyenes jellemű Kernstokot" (Lehel Ferenc) a kor legkülönb írói és művészei részéről általános tisztelet, megbecsülés vette körül. Kassák Lajos "Egy ember élete" című önéletrajzi művében ezt olvassuk: "Kernstok nagyszerű ember, politikailag a baloldalhoz tartozik... Szép, érdekes figura. Amint itt áll előttem, s egyik kezével a ritkásan göndörödő szakállában babrál, azt is mondhatnám: egy szelíd, de mégis makacs, elszánt tekintetű apostol képmása áll előttem... Dolgos paraszti tenyere van; jóleső érzés ilyen kezet megszorítani - sok minden alkalommal visszaemlékezik rá az ember."

Életteljesen és hitelesen jellemzi Kernstokot barátja, Csorba Géza szobrász, egyik - 1956. március 26-án kelt - levelében: "Kernstok mindenkor tiszta meggyőződéssel szólott, festett és cselekedett. Kernstokot, az embert a művésztől elválasztani nem lehet. Erejét, bátorságát, nemes voltát külső megjelenése is tükrözte: oroszlán jellegű ember volt. Derűs volt, bölcs, fölényes nyugalmú. A beszéd és társalgás művészének ismertem. Hiányos volna jellemzésem, ha megfeledkeznék arról a lenyűgöző hatásról, amelyet a nőkre gyakorolt... Gyűlölte a militarizmust, a porosz szellemet, a német gőgöt, a Drang nach Osten-t." Novotny Emil Róbert festőművész is hasonló értelemben ír levelében a mesterről: "Ady jóbarátja borúlátó volt a németekkel szemben. Az első világháború idején már rettegett az esetleges német győzelemtől."

*

Az első világháború eseményei, majd az 1917-es februári forradalom és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme a magyar értelmiségiek legöntudatosabbjait fokozott aktivitásra serkentette. "A Világ című napilap szerkesztőségében kis gócok alakultak az orosz forradalom szimpatizánsaiból... Ide tartozott Kernstok is, aki Nyergesújfaluban festegetett, és innen hozta fel hozzánk a híreket arról, hogy az orosz forradalom hatása a falusi emberekben hogyan jelentkezik. Ő már októberben (ti. 1918 októberében, D. I.) falusi szovjetek megalakításán fáradozott" - írja Bölöni a "Kortárs" 1959. márciusi számában. Kernstok e magatartása nem volt váratlan; ő, a forradalmi demokrata már 1913-ban így gondolkodott: "Az események kint és bent annyira megérettek, hogy ennek a hűbérországnak nagyszabású átformálása nem késhet soká... Egy szövetségese van csak a polgárságnak: a többi dolgozó osztályok. Együtt dolgozni a rendi uralom ellen, - ha kell: a munkásság forradalmi eszközeivel is." ("Szabadgondolat", 1913. évf.)

Az őszirózsás forradalom legkritikusabb óráiban - 1918. október 30-ának 31-re virradó éjszakáján - Károlyi Mihály körül tömörült az új Magyarország létrejöttén munkálkodó politikusok és entellektüelek egy kis, hűséges csoportja: Bíró Lajos, Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, dr. Landler Jenő, Hatvány Lajos, Kéri Pál és még néhányan. Károlyi "Egy egész világ ellen" című memoárkötetéből tudjuk, hogy e forradalmi központban ott volt Kernstok is.

Az 1918-as polgári demokratikus forradalom győzelme után kibővítették a forradalom vezető szervét, a Nemzeti Tanácsot, amelynek Kernstok is tagja lett; az Országház tér november 16-i dekorációját is ő tervezte.² 1919. január 31-én a Berinkey-kormány a művészeti ügyek kormánybiztosává nevezte ki.

1918 őszén Esztergomban is megalakultak a baloldali pártok. A Jászi Oszkár vezette Radikális Párt esztergomi szervezetének elnökéül Kernstokot jelölték. A művész a megyei törvényhatósági bizottság 1918. december 28-i ülésén a fiatal Szovjet-Oroszországgal rokonszenvező beszédet mondott: "A hosszú háború vérvesztesége arra indít, hogy minden erőnkből akadályozzuk meg az újabb vérontást... A kapitalizmus, amelyet jelenleg az Entente képvisel, és a munka: Oroszország ütközik össze a közeli jövőben. Az előbbi katonai és erkölcsi ereje napról napra gyengül - Oroszország hadereje viszont erő, rend, fegyelem és szervezettség dolgában van olyan jó, mint a háború elején a porosz hadsereg volt."

Amikor 1919. március 21-én létrejött a Tanácsköztársaság, a művészeti direktórium Kernstokot egy Nyergesújfalun alapítandó művészeti szabadiskola szervezésével és vezetésével bízta meg. A nyergesi szabadiskola gondolata feltehetőleg dr. Lukácsné Bernáth Ilmától, a kommunista mozgalomban részt vett festőnőtől származott, Lyka szerint azonban magától a művésztől: "1919-ben Kernstok felajánlotta a hatóságnak, hogy Nyergesújfalun ingyenes művésztelepet szervez." A festőiskolát - amelynek Czumpf Imre, Derkovits Gyula, Friedbauer Béla, Goszthony Mária, Haranglábi Nemes József, Novotny Emil Róbert s más művésznövendékek voltak a tagjai - a plébániaépület egyik szárnyában helyezték el.

A Tanácsköztársaság vezetői közül többen is megfordultak 1919 nyarán Nyergesen - így Kun Béla, Szamuely Tibor, Ágoston Péter és Lukács Gyula népbiztosok. Kun Béla itt nyaraló feleségét és kisleányát jött le meglátogatni. "Kernstok, mert ő volt a házigazda, valamennyiüket elragadta vendégszerető barátságával" - írja a Kernstok-kutató Horváth Béla. Kun Béla özvegye 1959. február 26-i levelében így emlékezik meg férje és Kernstok kapcsolatáról: "Kun Béla Kernstokkal elbeszélgetett a magyar művészetnek és művészeknek aktuális kérdéseiről. A beszélgetés konkrét tartalmáról nem írhatok, mert negyven év elteltével nehezen emlékszik az ember vissza. Azt azonban tudom, hogy Kun Béla Kernstokot nagyon becsülte, úgy is mint művészt és úgy is mint embert."

Kernstok megkülönböztetett szeretettel törődött szabadiskolája egyik tagjával, a fiatal asztalossegéddel, Derkovits Gyulával. Derkovits, aki az első világháborúból súlyos karsérüléssel és tüdőbajjal tért vissza, Nyergesen is sokat gyengélkedett. "Kernstok naponta meglátogatta Gyulát és hosszasan nézegette rajzait; nagy tehetségnek tartotta és vigyázott rá." (Derkovits Gyuláné leveléből.) Körner Éva Derkovits-könyve, Szabó Júlia "Derkovits Gyula ifjúkora és a Magyar Tanácsköztársaság" című tanulmánya és több más, a Kernstok-Derkovits-kapcsolatról szóló írás egybehangzóan megerősíti Gerő Ödön művészeti írónak - még a 30-as években tett - megállapítását: "Derkovits, a nagytehetségű dilettáns, Kernstok mellett lett geniális művész."

Kernstok az iskola vezetése mellett festett is; Zivatar című nagyméretű, 1914-ben elkezdett vásznát a kommün időszakában fejezte be.

Egykori tanítványaiban ma is fakulatlanul él mesterük emléke. Goszthony Mária festő és keramikus így vall a művészről egyik levelében: "Kernstok a legragyogóbb egyéniség volt, akit valaha ismertem. A legmagasabb kultúrával rendelkezett. Mindenben haladó irányú, mélyen szociális gondolkodású volt, társaságban pedig rendkívül mulattató, szellemes causeur. Imádattal rajongtuk körül mi fiatalok, - ideálunk volt. Nemcsak mesterünk, de apostolunk is volt, apostola minden szépnek, fennköltnek, felfelé törő nemes eszmének. Így maradt meg emlékünkben. A nyergesi nyári iskolát is mesterünk rendkívüli lényének atmoszférája tette felejthetetlenné."

1919. augusztus 1-én megbukott a tanácsrendszer. Kernstokot, aki néhány hétig Esztergom vármegye direktóriumának póttagja és a vármegyei művelődési osztály tagja volt letartóztatták, lakását feldúlták; a szabadiskola sem folytathatta működését. A művészt egy ideig az esztergomi börtönben, majd a kőbányai gyűjtőfogházban tartották őrizetben. Hogy néhány hét múlva szabadlábra helyezték, ebben lényeges része volt a jó barát Márffy Ödön közbenjárásának.

Kernstok ezután - csakúgy mint Kassák, Tihanyi, Uitz, Pór, Berény, Bokros Birman és más jeles művészeink - emigrációba vonult; rövid bécsi, majd müncheni tartózkodás után 1920-ban Berlinben telepedett le. Távollétében "izgatás és zsarolás" (?) címén eljárást indítottak ellene, s megfosztották megyei törvényhatósági bizottsági tagságától. Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyvében ez áll: "Kernstok Károly törvényhatósági bizottsági tagról súlyos felháborodással állapítja meg a törvényhatóság, hogy nevezett a kommunizmus melletti nyílt állásfoglalásával, nyilvános népgyűléseken mondott izgató beszédeivel, Kun Béla kommunista rablóvezér családjával való bizalmas, állandó érintkezésével nyíltan a haza- és vallásellenes rémuralom szolgálatába szegődött - érdemtelenné vált tehát a törvényhatóság bizalmára."

A művész eközben Berlinben megfesti - két változatban is - Utolsó vacsora című festményét, amely a német expresszionista festők, elsősorban Emil Nolde hatását mutatja. A Krisztust tanítványai körében ábrázoló mű - amelynek ismerjük egy nagyon szép akvarell-vázlatát is - zaklatott lelkiállapotot, végletes keserűséget sugároz. Igaza van Körmendi Andrásnak, aki szerint Kernstok "lelkének panaszai legközvetlenebbül ebben a képben buzognak elő".

S hogy a művész lelkéből miért "buzognak a panaszok" - ez világosan kitűnik leveleiből és naplójegyzeteiből. Zádor István grafikusnak küldött levelében - a fehérterror véres brutalitásaira célozva - ezt írja: "Otthon cifra világ van." Naplójában "undok gyilkosok"-nak, "hallatlan bitangok"-nak nevezi az ellenforradalmi rendszer urait, akik között Horthyt név szerint is említi. "Utálatot érzek az egész magyar közélet iránt", - fakad ki felháborodottan; pálcát tör Zadravetz István és Prohászka Ottokár püspökök akkori politikai szereplése fölött is.

Szovjet-Oroszország politikája, Lenin tevékenysége iránt viszont bizalmat érez. H. G. Wells angol író "Die Grundlinien der Weltgeschichte" című művének abban a példányában, amely egykor az övé volt, a 384. oldal lapszélén Kernstok kezétől származó apró, ceruzával rajzolt Lenin-portré található. A rajzocska - amely a közelmúltban az esztergomi Balassa Bálint Múzeum gyűjteményébe került - a magyar képzőművészet legelső Lenin-ábrázolásainak egyike.

Kernstok a 20-as évek derekán - első felesége, Újváry Ilona halála után - tér vissza Magyarországra. Hátralevő esztendeiben a közélettől visszavonulva él, de a művészetpolitikai küzdelmekből változatlanul részt kér. Egészségi állapota romlik - művészi tevékenységében is az elfáradás és a hanyatlás jelei mutatkoznak. 1930 körüli, finom és bensőséges, ám az erőnek, feszültségnek híjával levő alkotásai (Őszi munkálatok, Kapáló asszonyok stb.), amelyek legelő méneseket, sík tájakat, földjükön tevékenykedő parasztokat ábrázolnak, meg sem közelítik a "Nyolcak"-korszakbeli Kernstok-művek bátorságát, eredetiségét, szárnyalását.

1932 után azonban újra fellobog a mester alkotóerejének lángja. Az utolsó évek legkiemelkedőbb művei a Virradat (vagy Harmatos reggel), a könnyed ritmusú, bájjal és játékossággal teli Szép Heléna elrablása, a gótikus kora-reneszánsz freskók felfogására emlékeztető, drámai hangulatú Sírbatétel, az Ádám és Éva című kettős akt 1935-ös változata, a Remete Szt. Antal megkísértése (1930-as évek) és a Dulce ridentem Lalagen amabo című festmény (1936). A Sírbatétel egyik alakjában, a Krisztust karjai között tartó Szt. Jakab apostol megtört figurájában önmagát festette meg - követve a régi mesterek példáját, akik önarcképüket gyakran belerejtették kompozícióikba.

A 20-as és 30-as években a művészeink színe-javát tömörítő KÚT (Képzőművészek Új Társasága) irányítói között találjuk Kernstokot.

1934-ben a "Népszavá"-ban közölt nyilatkozatában bírálja a kultuszminisztert a művészi szabadság hiánya miatt, s bejelenti, hogy ilyen körülmények között nem kíván részt venni a hivatalos körök által patronált un. "nemzeti kiállítás"-on. Tanulmányt ír a "Századunk"-ba (amely a betiltott "Huszadik Század" szellemi utóda), a Goda Gábor szerkesztette "Porond"-ba és más baloldali szemlékbe: "tollat ragad és harcol a betolakodott, idegen eszmék ellen, a humanizmus útszélre dobott gondolataiért" (Körmendi András, 1936). Kernstok Károly sosem titkolta a Horthy-rezsimmel szemben tanúsított ellenszenvét; azokat az eszméket, amelyeket ifjúkorában és élete delelőjén hirdetett, nem tagadta meg sohasem. A 20-as években e - krédóként hangzó - sorokat vetette papírra: "Nagyon boldog és büszke vagyok arra is, hogy mintegy húsz év előtt részt vettem - belső kényszerek hatása alatt - olyan társadalompolitikai mozgalmakban, amelyeknek szükségességét és helyességét az idő igazolta. Hittem és hirdettem a népjogokat, az emberi szabadságot, - faji, vallási, nemzetiségi különbség nélkül."

*

Kernstok Károly 1940. június 10-én - hatvanhét esztendős korában - hunyt el Budapesten; halálát agyvérzés okozta. Temetésén Bernáth Aurél a Szinyei Merse Társaság, Márffy Ödön a Képzőművészek Új Társasága, Haranglábi Nemes József a Munkácsy Céh, a Képzőművészek Országos Szövetsége és a tanítványok nevében mondott búcsúztató beszédet; a főváros díszsírhely adományozásával fejezte ki az eltávozott művész iránti tiszteletét.

A mester halála óta eltelt három évtized elegendő távlatot nyújt ahhoz, hogy megállapíthassuk: Kernstok munkái ugyan nem egyenletes értékszintűek, de alkotásai között szép számmal vannak olyanok (Szilvaszedők, Czóbel Béla portréja, Lovasok a víz partján, Lovas kompozíció, háttérben az esztergomi bazilikával, Keresztelő Szt. János, Magányos hajnali lovas, Őszi napfény az erdőben, Utolsó vacsora stb.), amelyek felett az őrlő időnek - úgy véljük - nincsen hatalma.

A kernstoki életmű mérlegének elkészítésekor azonban nem csupán a mester képzőművészeti munkálkodását kell számba vennünk. Kernstok Károly gazdag, sokszínű, szuggesztív, nagyszabású egyéniség volt; szellemének kisugárzása megtermékenyítette és felpezsdítette azokat, akik vele érintkezésbe kerültek. Ady barátja, Szabó Ervin, Károlyi Mihály és Jászi Oszkár küzdőtársa, az 1918/19-es forradalmi korszak egyik fontos szereplője volt, mindenekelőtt azonban a század eleji magyar művészeti reneszánsznak spiritus rectora. Pedagógusi érdemei is múlhatatlanok: ő indította el pályáján Derkovits Gyulát, tanítványait nemcsak szakmai ismeretekre oktatta; beléjük plántálta a társadalmi kérdések és a progresszív eszmék iránti érzékenységet, fogékonyságot is.

"Ti vagytok az én örököseim, az én folytatóim!" - mondotta a művész - nem sokkal halála előtt - Sugár Andor fiatal festőnek, az illegális kommunista párthoz közel álló Szocialista Képzőművészcsoport egyik tagjának. E szavakkal Kernstok mintegy rátestálta egész munkásságát a jövőre, az "új emberű új világ"-ra, amelyért - festményeivel, rajzaival, cikkeivel, közéleti és kultúrpolitikai tevékenységével - közel fél évszázadon keresztül küzdött, tiszta lélekkel, megalkuvást, meghátrálást nem ismerve.



1 Ady Párizsban is, Pesten is sokszor volt együtt Kernstokkal; e bizalmas, mély barátság emlékét őrzi Ady egyik leghatalmasabb magyarság-verse, a "Sípja régi babonának" című költemény Kernstoknak szóló ajánlása. Ady "Margita élni akar" című verses regényének egyik hősében, Ottokárban, a festőben, aki "mindnyájunk közt a leghívebb, legszebb" - nem nehéz Kernstokra ismerni. Amikor Ady 1919 januárjában meghalt, a kortársak természetesnek találták, hogy az egyik búcsúztató beszédet Kernstok mondotta.

2 E napon kiáltották ki a Népköztársaságot, amelynek törvénybe iktatását - Kassák önéletírása szerint - Kernstok megelégedéssel fogadta. A művész e szavakkal invitálta költőbarátját a régen várt eseményen való részvételre: "Ma azért mégis megszületik a Népköztársaság! Menjünk, hogy ki ne szorítsanak bennünket!"

Forrás: Dévényi Iván: Kernstok ( A művészet kiskönyvtára 55), Corvina Kiadó, 1970, 5-25. oldal