A Szinyei-kastély Jernyén (Végvári Lajos felvétele)	ÉRDEKESSÉGEK
	A Szinyei Merse Pál Társaság
	A portréciklus darabjai
	Szinyei Merse Rózsi feljegyzései apjáról
	Egy másik "lilaruhás nő"
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Szinyei Merse Pál Társaság

A két világháború közötti periódus egyik legjelentősebb művészeti egyesülete, 1920 kora tavaszán alakult. Az alapítók mind közeli kapcsolatban álltak Szinyeivel. Programjuk Szinyei emlékének ápolása, valamint a művészet pártolása olyan szinten, hogy a fiatal tehetségek ne kallódjanak el, segítsék érvényesülésüket. E tekintetben névadójuk derékba tört festőpályája mint elkerülendő példa lebegett a szemük előtt. Lényegében a posztbányai festészet, a Gresham-kör művészeinek szószólói.

A társaság nagy népszerűségre tett szert, tagjainak száma és társadalmi bázisa egyaránt növekedett. 1923-ra fővárosi egyesületből országossá nőtte ki magát. Ezzel párhuzamosan alapítványok és adományok segítségével jelentős vagyonra tett szert. A társaság művészetpolitikájának érvényesítésére legjobb eszköznek a díjazási rendszer bizonyult. A díj erkölcsi értékét, megbecsülését jelentette, hogy művészek adták művészeknek. A társaság afféle elit szervezetté vált, tagságát a korábbi évben díjazott művészekből gyarapította.

Az irányítás stabilitását biztosította, hogy az elnökség 20 év alatt nem változott. Az elnök Csók István, a társelnökök Lyka Károly és Petrovics Elek, a főtitkár Jeszenszky Sándor, majd Sidló Ferenc, a titkár Pátzay Pál volt. 1925-ben megalakították támogató egyesületüket, a Szinyei Merse Pál Társaság Barátainak Körét. Erre a tehetős társadalmi bázisra támaszkodva vált lehetővé, hogy ugyanebben az évben megindították a Magyar Művészet című folyóiratot.

A társaságot az állam is támogatta. A kultuszminisztérium felkérésére kiállításokat szerveztek külföldön a magyar művészet megismertetése érekében. Ebben a korszakban a művészeti élet félhivatalos irányítójává váltak, Réti István és Lyka Károly személyén keresztül a főiskolai ifjúság eszmei irányítását is gyakorolták.

A Szinyei Merse Pál Társaság 1945 után is működött, az 1940-es évek végén szüntették meg a többi társasággal együtt.



Forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/muveszet/

Portrék

Két portrét festett egyetlen fiáról Félixről. A csecsemő Félixet ábrázoló kis képen nem puttószerűnek mutatja az újszülöttet, ahogy ebben a korban a gyermekeket szokták festeni, a fiúcska fanyar arckifejezése mintha a sorsa után kérdezne. Néhány évvel később ismét megfestette a hétéves Félixet, de ez a portréja befejezetlen maradt.

Portréciklusának záródarabja felesége bársonyruhás arcképe. A bíbor és barna színes variációból alakított kép egyike Szinyei legszebb munkáinak. A beállítás klasszikus nyugalma, a modell tartózkodó eleganciája és fegyelmezett arckifejezése előidézője a kép fanyar szépségének. Utoljára festette Szinyei Merse a feleségét, az asszony arcán a ki nem mondott kérdés és rejtezkedő keserűség látszik, fájdalmas, szép hattyúdala ez a mű egy nagy szerelemnek.

Forrás: Végvári Lajos: Szinyei Merse Pál 1845-1920
Képzőművészeti Kiadó, 1986, 70. oldal

Szinyei Merse Rózsi feljegyzései apjáról

Mivel apám egyáltalán nem volt beszédes természetű, különösen a művészetről csak akkor beszélt, ha nagyon jó kedve volt, s nagyon komoly érdeklődésre talált. Olyankor aztán igen sok mondanivalója volt. De ha félbeszakították, elvesztette a kedvét. Ezért volt az, hogy szinte lélegzetvisszafojtva hallgattam, hogy a hangulatot el ne rontsam, s ezért van az, hogy sok mindent nem tudunk. Sokszor mondta, hogy legnehezebb eldönteni, hogy a festéssel mikor álljon meg az ember. Ha tovább fejleszti a képet, esetleg elrontja. Halt, most elég! "A jónak a megrontója a jobb... Lassan kell gyorsan festeni... Bátran kell óvatosan festeni... Becsületes gazember... Alázatos gőg... A gyenge emberek óriási erejével..." - ezeket a paradoxonokat szerette alkalmazni.

*

A legélesebb megfigyelés, logikus gondolkodás nyilvánul meg nála abban is, hogy például a zöld gyepen itt-ott egy vízszintes irányba hajlott fűszálon vagy levélen felülről az ég kéksége tükröződik (erős napfényben ez a tükröződés felbomlik). Mondhatja valaki, hogy ez csekély részlet és nem fontos, mégis ez hozzájárul ahhoz, hogy a fűben élet van s a valóság illúzióját kelti. És nem szabad elfelejteni, hogy apám képein a détail soha se megy az egység rovására.

A tájképen, de különösen figurálisnál az árnyékot mindig könnyed, áttetsző, néha vékony lazúrral festi, a közvetítő zöldes-szürkés átmeneti tónusokkal köti össze a megvilágított részekkel, s a világos részeket pasztózusan s mindig a világossággal rajzolva festi.

A Lila ruhás nő arcába a restauráláskor egy idegen barna lazúr került az árnyékos részbe, s ez zavar, mint egy hamis hang a zenében. Az az árnyék eredetileg nem volt ilyen, hanem sokkal könnyedebb, légiesebb, grüne Erdével kevert. S a mai technikával úgy hiszem, megállapítható, hogy ez nem 1874-ben, de talán 70 évvel később került bele. Ezt kötelességem leszögezni, mert az utókor azt hiheti, azért van ez, mert szobában festette s nem plein-airben. A későbbi időpontot az is bizonyítja, hogy a lazur itt-ott belemegy a világos részekbe, holott ez apámnál soha se fordult elő, mindig a világosabb ecsetvonásokat húzta rá a sötétebb részekre. Mondhatja valaki, hogy ez akadémikus technika, de ő ezt az elvet követte s minő csodás hatásokat ért el vele!

*

Utolsó idejében mint nagybeteg egyik nap fölkelt az ágyból, fekete öltözetet kért és fel kellett öltöztetni, mert gondolt rá, hogy október 14-én van nagyapa halála napja. Már akkor majdnem állandóan ágyban feküdt, s ki nem is mehetett volna, mégis meg akarta adni a kegyeletet. Régi szokás szerint ezen a napon mondtak Jernyén apjáért és anyjáért gyászmisét és akkor a még élő családtagok mind eljöttek Jernyére, ha tehették.

Talán fél évvel halála előtt mondta nekem, hogy a jernyei temetőben akar eltemetve lenni, és sírja egészen olyan legyen, mint apjáé; nagy tölgyfa kereszt. Ne állítsanak neki valami díszes síremléket, ő ugyanolyan egyszerű sírban akar nyugodni, mint édesapja, akit annyira szeretett és tisztelt. Mikor én másról próbáltam beszélni, hogy ne foglalkozzék ilyen szomorú gondolatokkal, akkor azt mondta, hogy ez őt nem izgatja, hiszen hálával gondol arra, hogy oly sok mindent megélt, sok szépet, érdekeset láthatott. Még azt sem bánja, hogy a háborút meg kellett élnie, mert minden érdekli, ami a világban történik, a technika vívmányait is megcsodálta. Egy ilyen élményekben, tapasztalatokban gazdag életre visszatekinteni nem szomorú dolog, inkább érdekes. De ha már menni kell, nem panaszkodom, hiszen éppen elég volt ennyi.

*

Nagyon szerette az életet, úgy, amint van - fény- és árnyoldalaival együtt, gazdag lelke ezt a változatos teljességet a maga egészében szerette. Utolsó éveiben bölcs rezignátióval mondotta, hogy belenyugszik abba, hogy ereje hanyatlik s el kell mennie. Hálával fogadja a sorstól, hogy 75 évet engedett megérnie, s hogy 75 éven át oly rendkívül változatos időket láthatott. Még befejezésként a világháborút is az érdekes élmények közé sorolta, mint a fejlődés egyik fokát. Csak ami azután következett, az összeomlás és a fájdalmas tény, hogy kedves Jernyéje idegen uralom alá került - ez már túl sok volt - s hanyatló erejének megtörését siettette.

Forrás: A Majális festője közelről (Szinyei Merse Pál levelezése, önéletrajzai, visszaemlékezések), Akadémiai Kiadó, Bp., 1989, 303-306. oldal

Vaszary János: Lilaruhás nő macskával

Ez a magas, keskeny kép az adott korszakban tipikus volt és kiválóan alkalmas volt a kor divatos karcsú, dekadens nőalakjainak a bemutatására. A kép finom erotikáját a hullámzó vonalak összetett játéka nemesíti meg. 1900 Olaj, vászon 150 x 40 cm Magántulajdon

Forrás: http://www.kfki.hu/keptar/magyar/v/vaszary/muvek/festmeny/lilaruha.html