Nagy Károly elefántcsont-kürtje.
Az aacheni dóm kincstárában.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
LII. FEJEZET.
A morva szlávok.
A morva szlávok mintegy észrevétlenül szintén északról vándoroltak be az avar uralom alatt vagy még előtt a Morva, Vág és Garan folyók mellékeire. Hihetőleg egyenként vagy kisebb csapatokban szivárogtak be s a tömeges bevándorlás az avarság bukása után vehetett nagyobb mértéket. Az avar hadjáratokban a Duna mellékei annyira kipusztultak, hogy nagy távolságokon nem volt található ember-lakta föld s maguk a németek is szivesen elnézték a szlávok bevándorlását.
A morvák a maradék avarokkal együtt 803-ban megjelentek a regensburgi birodalmi gyűlésen s alávetvén magukat a császár fenhatóságának, hadiszolgálatra és adófizetésre vállaltak kötelezettséget.
Azonban a morvák gyűlölettel viseltettek az avarok iránt s a keresztyénné lett Theodor avar fejedelmet kizavarták területéről, ki Nagy Károlyhoz menekült s tőle kért segítséget a morvák ellen. A császár, hogy a két nép között az egyenetlenséget egyszersmindenkorra megszüntesse, az avarok részére a Carnuntum (az osztrák Petronell) és Sabaria (Szombathely) közötti területet jelölte ki. Theodor, mielőtt a császár rendelkezését végrehajthatta volna, meghalt 806-ban s utóda a szintén keresztyén Ábrahám lett, ki azután a kijelölt területet birtokba vette. De a morvák neki sem hagytak neki békét. A császárnak e czélból kiküldött követei sem tudtak a két nép közt egyességet létrehozni. Károly tehát 81 -ben Aachenbe idézte az avarok és morvák főnökeit, hol császári parancsszóval intézte el a viszályt. Ettőlfogva a passaui püspököknek tág tere nyilt a hittérítésre.
Urolf passaui püspök keresztelte meg Mojmir morva főnököt is, ki 822-ben követeket küldött a frankfurti gyűlésre Lajos császárhoz, hogy hódolatát bejelentsék s adóját beszolgáltassák. Egyébiránt mint buzgó keresztyén két püspökséget alapított: az egyiket Olmüczben, melynek akkor Speculijulium volt a neve, a másikat Nitraván vagyis a mai Nyitrán. De talán épen e miatt összeütközésbe jutott a nyitrai pogány főnökökkel, Privinával, kit 830-ban területétől megfosztott és idegenbe űzött. Privina Ratbod őrgrófhoz menekült s megkeresztelkedvén, a császárnak ajánlotta fel szolgálatait. De az őrgróffal is csakhamar összetűzött s ekkor Koczel nevű fiával együtt Ratimir horvát főnöknél keresett menedéket. Azonban a frankokkal ellenséges Ratimir talpa alatt is égett a föld s neki is menekülnie kellett a bolgárokhoz. Privina tehát a karinthiai őrgróf, Salacho közbenjárásához folyamodott, ki azután nemcsak Ratbodot, hanem Lajos királyt is kiengesztelte iránta. A király visszafogadta őt kegyébe s haszonélvezeti joggal jelentékeny területet jelölt ki számára Alsó-Pannoniában, a Balaton-tó környékén. Privina 836-ban kibékült Mojmirral is s visszanyerte a nyitrai zsupánságot. Azután annyira a király ínye szerint viselte magát – várakat és templomokat építtetett, – hogy Német Lajos 848-ban örök tulajdonul adományozta neki azt a tartományt, melyet előbb használatra adott volt át, kivéve a salzburgi érseknek ott található birtokait.
Privina a maga alsópannoniai székhelyét a Zala patak mentén rendezte be; itt egy földvárat emeltetett s az e várat körülvevő városba, melynek előbb Privina-városa, azután Mosapurk lett, mindenfelől lakosságot gyűjtetett. Mosapurk valószinűleg a mai Zalavár helyén feküdt. Privina a maga városában azután három templomot is építtetett, melyek egyikének építéséhez a salzburgi érsek küldött mesterembereket. Ezenkívül tartományának következő helységeit ékesítette templomokkal: Salapiug (bug = hajlás), mely Zalabér helyére tehető, Dudleipi, Ussiti, Businica, Pettau, Stepilberg, Lindolfskirch, Keis, Weitersherrskirch, Beatuskirch stb. és Pécs (ad quinque Basilicas) helységeket. E szerint a Privina tartománya Pettau és Pécs között terült el s lakosságának nagyobb része, mint a helynevekből is kitetszik, német telepesekből állott.
Nagy Károly elefántcsont-kürtje.
Az aacheni dóm kincstárában.
Mojmir nem volt olyan hűséges alattvalója a császárnak, mint Privina. Többször is fellázadt, mígnem végre 846-ban Lajos sereget vezetett ellene. Mojmir csatát vesztett s a Lajos hatalmába került, ki azután helyét unokaöcscsével, Rasztiszlávval, kit rövidebb néven Rasztiznak is neveztek, töltötte be. Azonban Rasztiszlávban is csalódott s már 855-ben őt is haddal támadta meg, bár nem sok sikerrel. Német Lajos 856-ban Ostmarkot fiára, Karlmannra bizta, ki csakhamar pártot ütött apja ellen s Rasztiszlávval szövetkezett. Úgy látszik, útjokban volt a császárhoz hűséggel viseltető Privina, mert 859-ben megrohanták a morvák és megölték. Erre Privina fia, Koczel a német királyhoz menekült, ki 861-ben neki is oda adományozta atyja tartományát, kivéve a dudleipi zsupánságot, mely talán a Dráva-Száva között feküdt. Koczel udvarában Mosapurkban töltötte a 865. évi karácsonyi ünnepeket Adalvin salzburgi érsek, ki ott egy templomot is fölszentelt.
A nyitrai zsupánságot Rasztiszláv elvette Koczeltől s unokaöcscsének, Szvatopluknak ajándékozta. Ezek ketten, mint a morva szlávok főnökei, 862-ben követeket küldöttek Konstantinápolyba III. Mihály császárhoz, hogy ajánlana részökre vallástanítót, «a ki a szlovén népet igazságra oktatná s neki a szentirás értelmét megmagyarázná.» A császár e szerepre a thessalonikai születésü Constantinust szemelte ki, a ki kevéssel előbb tért vissza a kazarok országából, hol szép sikerrel terjesztette a keresztyén hitet. Constantinus és bátyja, Methodios jól beszéltek szlávul s ez utóbbi valamiféle tisztséget is viselt a szlávok közt, mielőtt a papi pályára lépett. E két férfiú tehát minden tekintetben alkalmasnak látszott arra, hogy a morvákat keresztyén hitre térítse. Azonban Constantinus okulva a kazarok körében szerzett tapasztalatain, előre látta, hogy irás nélkül nem lesz sikeres a működése; hozzálátott tehát s még Konstantinápolyban külön szláv ábéczét szerkesztett, azután pedig János evangyéliumát szlávra fordította. Ekként neki készülve, Methodiosszal együtt útnak indult s 863-ban megjelent Rasztiszláv udvarában.
A morva fejedelmek Rómából is kértek hittérítőket, de onnan nem kaptak. Főczéljok lévén, hogy a német püspökök befolyásától, kikben a német király engedelmes eszközeit látták, meneküljenek, mindegy volt rájok nézve, akár a római pápától, akár a konstantinápolyi udvartól nyernek papokat, csak a német király ne ártsa magát egyházi dolgaikba. Constatinust és Methodiost örömmel fogadták s működésüket előmozdítani törekedtek. A két lelkes apostol tanítványokat gyűjtött maga köré s megkezdette a hittérítést. Minthogy pedig a pápától még nem volt felhatalmazásuk, 867-ben Rómába utaztak. Útjok Mosapurkon vitt keresztűl; Koczel rábeszélésére több hónapot töltöttek itt s mintegy ötven tanítványra tettek szert a Balaton-melléki szláv tartományban.
I. Miklós pápát már nem találták életben. II. Hadrián, kinek tantételeiket és irataikat bemutatták, helybenhagyta tanításukat, sőt a szláv bibliafordítást is helyeselte. Annyira megnyerték a pápát, hogy 869-ben mindkettőjüket püspökké szentelte föl, a mikor is Constantinus letette régi nevét s a Cyrill nevet vette föl. Ez a magyarázata, hogy a tőle feltalált szláv ábéczét Cyrill-irásnak nevezik. Azonban Cyrill Rómában nemsokára meghalt; a pápa ekkor Methodios számára a régi sirmiumi püspökség helyébe a pannoniai egyházmegyét hasíttatta ki s ennek első érsekévé Methodiost tette, felhatalmazván őt, hogy a misét szláv nyelven is olvashatja, az evangelium és a szent leczke kivételével, melyeket előbb latinul kell olvasnia.
Értesülvén Koczel Methodiosnak érsekké avatásáról, 870-ben magához hivatta őt s öröme annál nagyobb lehetett, mert az érsek a szláv liturgiát is magával hozta. De a szláv istenitisztelet annál nagyobb ellenszenvet ébresztett a német papokban, a kik alá eddig Koczel herczegsége (ducatus) tartozott. Hozzájuk csatlakoztak a bajor püspökök is s a király részvétele mellett, a salzburgi érsek, a passaui, freisingeni és más püspökök zsinatot is tartottak, melyre Methodiost megidézték. Itt azután mindenféle ürügyek alatt harmadfél évig visszatartották őt s vádlevelet szerkesztettek ellene VIII. János pápához. Adalvin salzburgi érsek 873-ban megiratta s a király elé terjesztette a bajorok és karantán szlávok megtérítésének történetét; ebben a többek közt elpanaszlotta, hogy «a salzburgi egyház már hetvenöt év óta igazgatja a pannoniai egyházat s most valami Methodios nevű görög ember szláv betűket találván fel, a latin nyelvet, a római egyház tudományát, a pápa latin leveleit, valamint azok tekintélyét, a kik a misét, az evangeliumot és az istenitiszteletet olvassák és szolgáltatják, fenhéjázó magaviseletével tönkretenni igyekszik a nép szláv lakosai előtt.» Methodios szerencséjére legnagyobb ellenségei, a salzburgi érsek és a passaui püspök nemsokára meghaltak s a szláv liturgia győztesen került ki a küzdelemből.
Ez alatt történt, hogy Szvatopluk megbuktatta Rasztiszlávot. 873-ban titkon szövetkezett Német Lajos idősb fiával, Karlmannal s elfogatván nagybátyját, meglánczolva küldötte át Regensburgba, hol azután a király kegyetlen bosszút állott a megalázott fejedelmen; kitolatta szemeit s kolostorba záratta. Karlmann erre hadsereggel rontott be Morvaországba s ott nagy pusztítást tevén, német grófokat állított az ország élére s Rasztiszláv kincseivel megrakodottan tért vissza. Szvatopluk a császár alattvalója s adófizetője lőn. De a német grófok gyanakodtak rá, s hogy árulását megelőzzék, békóba verve s fogva vitték Regensburgba. Ezalatt a morvák egy Slavoměr nevű pap vezetése mellett fegyvert fogtak s kiverték a német tisztviselőket. A bosszút forraló Szvatopluk ajánlkozott, hogy ha sereget adnak a keze alá, elfojtja a lázadást. A könnyelmű udvar hitelt adott szavának s hadsereg élén küldte őt vissza hazájába. Szvatopluk honfitársaival titkos megállapodásra jutván, orozva legyilkoltatta a német vezéreket, a sereget pedig egy szálig leapríttatta. Erre újra kitört a háború, mely végre is a Szvatopluk győzelmével végződött; a 874-ben Forchheimban kötött egyesség biztosította függetlenségét.
Nemsokára meghalt Koczel s herczegsége visszaszállott Karlmannra, ki azt fiának, Arnulfnak adta át. Arnulf még 884-ben is háborítatlan birtokában volt e tartománynak, melyben ekként a szlávság elvesztette hegemoniáját.
Egy lap hasonmása Gergely toursi püspöknek a vii. század második felében keletkezett művéből, mely a frankok történetéről szól.
IV. könyv 1. és 2. rész. (Előbb st. Pierre de Beauvais, majd a Notre-Dame könyvtárában, most a párisi nemzeti könyvtárban.)
Toursi Gergely krónikájából.
IV. könyv, 1. és 2. Fejezet.
|
Átirás: IGITUR CHRODIC(H)ILDIS REGINA plena dierum, bonisque operibus praedita, aput(d) urbem t(T)uronicam obiit, tempore i(I)njuriosi episcopi, quae p(P)arisius cum magno psallentio deportata in sacrario basilicae sci (Sancti) p(P)etri ad latus Chlodou(v)echi regis sepulta est a filiis suis c(C)hildeberto atque c(C)hlotha(cha)rio regibus, Nam basilicam illam ipsa construxerat un qua et genuueua (Genofeva) beatissima est sae(e)pulta |||||||| Forditás: Chrodehildis királyné jó cselekedetekben eltöltött élet után, nagy korban meghalt Tours városában Injuriosus püspök idején (546. előtt). Holttestét nagy szertartásokkal Párisba vitték s fiai, Childebert és Chlothachar királyok a sz. Péter székesegyház főoltára alatt Chlodovig király mellé temették. Ezt a templomot, melyben a dicsőült Genoveva is örök álmát aluszsza, ő maga építtette. |
A mint Szvatopluk megerősítette hatalmát Morvaországban, legelőször is kiűzte a német papokat s a morvaországi egyház igazgatását a német püspökök kezei közül imént kiszabadult Methodiosra bízta. Methodios most nagy buzgalommal látott hozzá a térítéshez; folytatta a szent könyveknek szlávra való lefordítását s ebben egy évtizednél hosszabb ideig (874–885) tartó működése alatt szerzett tanítványai is hathatós segítségére voltak. De 878-ban a német püspökök ismét bevádolták őt Rómában s eretnekséget fogtak rá, mert a szentlelket csak az atyától s nem egyszersmind a fiútól is származtatja. VIII. János pápa erre Rómába idézi s a szláv apostol egy német pappal, Vichinggel, ki Szvatopluknak hű embere volt, de titkon Methodios ellen áskálódott, elutazott Rómába. A szentszék helyet adott önigazolásának s Methodios 880-ban mint megerősített érsek jött vissza, Viching pedig mint fölszentelt nyitrai püspök. A pápa megengedte, hogy a misét továbbra is szlávul énekelheti, de ha ez a fejedelemnek vagy más valakinek nem tetszenék, latinul tartozik énekelni. Ebből az látszik, hogy Szvatopluk inkább hajlott a latin szertartás felé. Azonban IX. János pápa, az előbbinek utódja, nem igen pártolta a szláv liturgiát; a ravasz Viching felhasználta a pápa ellenszenves hangulatát, Rómába utazott s onnan egy állítólag hamis brevét hozott, mely a szláv misét – minthogy azt csak görög vagy latin nyelven, de barbár nyelven egyáltalán nem szabad énekelni – egyszerűen eltiltotta; a szláv nyelvet a prédikáczió terére szorította. S Szvatopluk erre elkövette azt a politikai esztelenséget, hogy 886-ban országából az összes szláv papokat kikergette s ekként a már elhalt Methodios művét halomra döntötte. A hű tanítványok, ú. m. Gorazd, Kelemen, Vavrinecz, Naum, Angelar stb. a szent könyveket összeszedték s meg sem állottak Bolgárországig, melynek fejedelme tárt karokkal fogadta őket. Itt azután ők lettek a szlovén irodalom megalapítói.
Ez lett a vége a szláv liturgiának Morvaországban. Nem is újult fel többé soha.
Azonban a Karolingok viszálkodása s a német birodalom hanyatlása a Szvatopluk hatalmának emelésére szolgált. Karlmann törvénytelen fia, Arnulf, ki Koczel halála óta Pannoniát birta, örökösen áskálódott nagybátyja, Vastag Károly ellen. Szvatopluk eleinte a császárral tart s 883-ban kegyetlenül pusztítja Arnulf pannoniai birtokait; a következő évben szövetkezik a Dráva-Száva közt lakó szlávok főnökével, Braszlávval s «mint veszett farkasok» dúlnak a Rába folyótól az Enns folyóig. Vastag Károlynak, ki éktelen gyűlölettel volt eltelve Arnulf iránt, annyira megnyerték tetszését a morva fejedelem szolgálatai, hogy 884-ben mint hűbéres tartományt neki adományozza Pannonia nagy részét; hűséges szövetségesét, Braszlávot pedig a császári testőrség parancsnokává nevezi ki. Azonban Károly letétele után 888-ban Arnulf német királylyá és később császárrá lesz s Szvatopluk most az ő kegyét keresi. 890-ben Pannonia egy kis ismeretlen helységében, Omuntesbergben személyesen találkoznak is; de már két év mulva háború ütött ki köztük, melyben Braszláv is Arnulf oldalán harczol, valószinüleg azért, mert két folyó-közi birtokát féltette a morva fejedelemtől, ki Pannonia felől szomszédságába férkőzött. Arnulf az Atelközben tanyázó magyarokat hívja segítségül s teljesen megtöri Szvatopluk hatalmát, ki nem sokkal éli túl ezt a nagy vereséget. Meghalt 894-ben.
Szvatopluknak három fia maradt, kik mindjárt apjuk halála után összevesztek az örökségen. Végre II. Mojmir kerekedett fölül s ő lett a morvák fejedelme. Természetesen Arnulf nem adta ki kezéből többé Pannoniát s 895-ben a mocsarak városával vagyis Mosapurkkal együtt Braszláv oltalmára bízta.
II. Mojmirról csak annyit tudunk, hogy 899-ben IX. János pápához folyamodott, hogy adjon Morvaországnak püspököt, mert Viching nyitrai püspök, kit Arnulf kanczellárjának is megtett, átlépett a passaui püspöki székre. A pápa, minthogy Morvaországot a német egyháztól függetlennek tekintette, egy érsek élén két püspököt küldött oda, hoyg az egyházi viszonyokat hozzák rendbe. Ezek azután egy érsekség alatt három püspöki megyére osztják fel az országot. De a salzburgi érsek, a freisingeni, eichstdti, brixeni, regensburgi és passaui püspökök, a noricumi papság és nép nevében is, a pápához keserves panaszlevelet küldenek, melyben a morvák ragaszkodását a szláv liturgiához egyenesen hitszakadásnak bélyegzik s őket a passaui püspök alá tartozóknak vitatják. «A szlávok – ekként fakadtak ki többek közt – fölbéreltek egy csapat magyart s a maguk embereit, kik csak színlegesen keresztyének, megnyírván, e magyar csapatba vegyítették; azután azt a keverék népet a keresztyénekre uszították, úgy hogy egész Pannoniában, mely a mi legnagyobb tartományunk, alig van már egyetlen egyház.»
Azonban a morva birodalom napjai meg voltak számlálva. Összeomlott a honkereső magyarok csapásai alatt s 906-ban, mikor ezek Szászországba intéztek hadjáratot, már a morva nép romjain vezetett át útjok.
Szvatopluk örökségének a Morva folyóig terjedő része magyar birtok lett s népének itt maradt töredéke lassanként felszivódott a magyarságban. A mostani felvidéki tótok nagyrészt a XV. századi huszita mozgalmakban bevándorolt cseh utódok s a Szvatopluk morváihoz valószínűleg nem sok közük van.