Angolszász feliratok Irlandból.
1. Alulról fölfelé: Duftano(s) safei sahattos = A bölcs Duftáné. 2. Sagrani fili Cunotami = Sagram fiáé Cunotamé. 3. Még megfejtetlen.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
XIX. FEJEZET.
Az angolszászok országa.
A longobárdok krónikása, Paulus Diaconus többször említi munkájában, hogy népe az angolszászokkal rokon nép volt.
A két rokon fajt azonban a sors messze vetette egymástól. Míg ugyanis a longobárdok Európa déli részén, Itália elragadó éghajlata alatt kerestek és találtak hazát maguknak, az angolok és szászok, kik eredetileg a longobárdok ősi szállásai közelében, Jütlandban és az Elbe partjain laktak, a zord brit szigeteken alapítottak országot, még pedig oly hatalmas országot, mely nagyságra ma is felülmulja úgy világbiró Nagy Sándor alkotását, mint a római imperium óriási terjedelmét. Az angol királyság birtokai a földteke innenső és tulsó felének jó részét foglalják magukba, úgy hogy rajtok sohasem áldozik le a nap.
Angolszász feliratok Irlandból.
1. Alulról fölfelé: Duftano(s) safei sahattos = A bölcs Duftáné. 2. Sagrani fili Cunotami = Sagram fiáé Cunotamé. 3. Még megfejtetlen.
Tudjuk, hogy Britannia, melynek őslakossága a kelta népcsaládhoz tartozott, eredetileg római provincia volt. De mennél nagyobb veszedelem fenyegette a birodalmat a continensen, annál inkább rászorultak a caesarok a legtávolabbi tartományok legióira is s lassanként Britannia is, hol pedig a római művelődés és keresztyénség már a negyedik században erős gyökereket vert, egészen őrizetlen maradt. A britek, kikre a római limes és erődök védelme hárult, a kalóz szászokkal szövetkeztek, hogy északi szomszédaik, a pictek és skótok támadásait visszaverhessék. Ez utóbbiaknak Irland volt a rejtekhelyök s oly féktelen kegyetlenséggel folytatták rablásaikat, hogy a britek kétségbeesve e szavakkal kértek segítséget Atiustól: «A barbárok a tengerhez űznek bennünket, a tenger meg a barbárokhoz. Vagy megfojtatunk, vagy megfuladunk.»
A veszedelem, melyet a római birodalom elhárítani képtelen volt, a briteket egyre szorosabb szálakkal fűzte a szászokhoz, kiknek hajóik mind sűrűbben kötöttek ki a brit partokon. Végre, mikor már túlsúlyban voltak, erőt vettek a benszülötteken s nagy forradalmak után leigázták őket. Germánia északi partvidékeiről a szászokat követték a jűtek és angolok s a brit nevet lassanként háttérbe szorította az angol-szász népnevezet. A jövevények a szigetre átplántálták alkotmányukat is s az angolszász államszervezetben világosan kitűnnek a germán nyomok. Kisebb királyságokat alkotnak, melyek az ógermán századokra (hundred) terjesztik ki hatalmukat. Ezekből alakultak a grófságok (shires), s ha az egyes királyok a szomszédos királyságokat hatalmuk alá hajtották, bretwalda (mintegy a «nagykirály» névnek megfelelő) nevet vettek föl.
Egyébiránt az angolszászok régi történetét homály födi. A nemzeti monda hét bretwaldáról tud; de csak annyi bizonyos, hogy a betelepűlt germánok a tengerpartok mentén számos királyságot alapítottak. Délkeleten pl. a szász Hengist alapította Kent királyságot s utódait fiáról, Aeskről aeskingeknek nevezték. Ettől nyugotra Hengisttel egyidejűleg Aella Sussex királyságnak vetette meg az alapját; Wessex pedig Cerdic és fia, Cynric nevéhez fűzte megalakulását, kiket a monda egyenesen Wodantól származtatott. Nem sokkal többet tudunk a szász uralom meggyökeresedéséről az északi Themse mentén, hol Essex, London környékén, hol Middlessex királyság keletkezett. Az angolok a rólok elnevezett Kelet-Angliában telepedtek le s északi és déli tartományra (Norfolk, Suffolk) oszlottak. Mercia (Marchia, határ) királyság a Washtól a Humberig terjedő vidéket foglalta magába s története Cridda királylyal s ennek fiával, Wibbával (593) kezdődik. Itt még nagy számmal éltek britek. A Humbertől északra képződött Northumbria, mely később két királyságra (Bernicia és Deira) oszlott. Itt uralkodott 547. tájban Ida, kinek unokája, Aethelfrid a briteket és skótokat (603) leigázta. Ő egyesítette északi Angolország tartományait, körülbelől abban az időben, a mikor a kenti Aethelbert délkeleten a maga hatalmának alapját megvetette. De sógora, Edwin erős polgárháborút támasztott s végre is az Idle folyó melletti csatában 616-ban megverte őt, hol Aethelfrid maga is elesett.
Angolszász sírokból. Vedrek, edény és sisakforma.
Míg ekként a szász törzsek mindinkább megerősítették hatalmukat, a kelta britek a nyugati partokon vonultak meg. Minthogy erejük el volt aprózva, nem birtak semmire sem menni. Csak délkeleten tudtak szervezni országot a mondai hős, Athur király alatt; de Dummonia – a mint országukat nevezték – a nyugati szászok csapásai alatt rövid fennállás után összeomlott. Azonban a keltaság szívós természeténél fogva még sokáig fentartotta magát; azokban a mély völgyekben, melyeket a Clyde folyó hullámai mosnak, daczolni tudtak az angolszász fegyverekkel s utolsó sziklaváruk, Dumbarton, még a X. században is hirdette függetlenségüket. Ettőlfogva azután elvesztik nemzeti nevöket s beolvadnak az angolszász népelembe. De hősi énekeik, melyeknek a vitéz Arthur király és asztalköre a központja, fentartották a régi dicsőség emlékét s bárdjaik nem szüntek meg később is éleszteni a szebb jövő reményét s ápolni a hitet, hogy a britek hajnala föl fog derülni még.
Angolszász sírokból. Üvegpoharak.
A mint az angolszász hódítók a szigeten elhelyezkedtek, a keresztyénség is lassanként utat talált hozzájuk.
Angolszász agyagurnák.
Britannia már a római uralom korában keresztyén provincia volt. Püspökségek keletkeztek itt, melyek Galliával és a pápával összeköttetést tartottak fenn. Idővel a picteknél már kőtemplom is emelkedett s az íreket előbb Palladius, majd Patrik térítgette, kétségkívül I. Coelestin pápa megbizásából. Ez utóbbi azután apostolukká lőn. Az ötödik század végén a britek már általában keresztyének voltak. De elszigetelt helyzetük és a folytonosan fenyegető ellenségek következtében egyházuk különleges fejlődést öltött, mely teljesen eltért a római katholikus egyház fejlődésétől. Itt ugyanis nem a püspökségek lettek központokká, hanem a monostorok. Ezek jelentékeny művelődés fészkeivé váltak, mely bizonyos tekintetben magasabb fokon állott, mint a continens műveltsége. Egyaránt tanulmányozták itt az egyházi atyákat és a classikusokat, olvasták és művészi módon másolgatták a latin és görög munkákat. De gondolatviláguk tisztán az egyház keretében mozgott s Irland méltán érdemelte ki a szentek szigete nevét. Magában a bangori monostorban a VII-ik század kezdetén mintegy kétezer szerzetes lakott. A skótok közt a kis Hy szigeten (mai neve Jona) az ír idősb Columbanus 565-ben alapított monostort, mely csakhamar nagy virágzásra emelkedett. Igen gazdag könyvgyűjteménye volt s kriptáiba királyok temetkeztek. Innen folyt a térítés munkája és pedig oly sikeresen, hogy már Columbanus halála idején (597) a monostor mintegy ötven rajt bocsátott ki magából. Ezek az új telepek mind elismerték a hy-i főapát fensőségét, s ekként valóságos missio-egyház alakult itt központi vezetéssel.
E monostorokból indult ki a pogány angolszászok térítése is, kik közül Nagy Gergely pápa buzgólkodására a kenti Aethelbert fogadta be először a katholikus keresztyénség tanait.
Az ir-skót egyház a hittételekre nézve teljesen egyezett a katholikus egyházzal s ugyanazok voltak tisztviselői is: diaconusok, apátok és püspökök. Különbség csak az istentisztelet és a szerzetesi jelleg tekintetében mutatkozott köztük. A monostori szervezet mellett a püspöki hierarchia egészen háttérbe szorult, úgy hogy néha apátok állottak a püspökök fölött. A szerzetesi élet meglátszott külsejükön is. Az apát-püspökök, mint pl. Aidan is, gyalog, kevés számú kisérettel jártak-keltek, hirdetve az igét és keresztelve a pogányokat. De bár egyszerű életmódot folytattak s szigorú rendtartást követtek, nem tudtak a néppel egygyé olvadni s mindvégig idegenek maradtak rá nézve.
Sueabraed essexi király 704. junius 13-án kelt oklevele.
A londoni British Museumban 25/29 nagyságban.
Sueabraed essexi király 704. jun. 13-án kelt oklevelének transscriptiója:
|
+ In nomine domini nostri Ihesu Christi saluatoris. Quamuis solud sermo sufficeret ad testimonium, attamen pro cautella futurorum temporum, ne quis forte posterum fraudulentam ignorantiae piaculum perperam incurrat, idcirco scedulis saltim uilibus pro ampliore firmitatis supplimento necessarium reor adnectere, quapropter ego Sueabraed rex Eastsaxonorum et ego Peaogthath sum licentia Aedelredi regis comis aliquantulum agri partem pro remedio animarum nostratum Uualdhario episcopo in dominio donare decreuimus id est XXX. cassatorum in loco, qui dicitur Tuicanhom in provincia, quae nuncupatur Middelseaxan. Haec autem terra his locorum limitibus designatur: ab oriente et austro flumine Tamisae terminata, a septemtrione plaga torrente, cuius uocabulum est Fiscoburna. Possessionem autem huius terrae taliter, ut supra diximus, cum campis sationalibus pascualibus pratis palludibus piscuariis fluminibus clusuris omnibus quae ad eam pertinentibus in dominio supra dicti episcopi possidendum perpetuale iure tradidimus et liberam habeat potestatem agendi, quodcumque uoluerit. Porro ut firmior huius donationis largitio iugiter seruaretur, etiam testes adiunximus, quorum nomina subter tenentur inserta. Si quis uero successorum nostrorum hanc donationis nostrae munificentiam augere et amplificare maluerit, auget dominus partem eius in libro uitae. Si quis e diuerso, quod absit, tyrannica potestate fretus infringere temptauerit, sciat se ante tribunal Christi tremibundum rationem redditurum maneatque nilhominus in sua firmitate haec kartala scripta Anno ab incarnatione domini nostri DCC.IIII., indic. II., tertia decima die mensis iunii, quod est idus iunii.
|
Ez oklevél erejével Sueabraed, a keleti szászok királya lelkének üdvösségeért Waldharius püspöknek Middlessex tartomány Tuicanhom (Twickenham) nevű helységében 30 házhelyet magába foglaló földtért adományoz. A birtokot keletről és délről a Themse folyó határolja, északon meg a Fiscesburn patak. A király egyszersmind felhatalmazza a püspököt, hogy e birtokkal egészen szabadon rendelkezhetik, a mint neki tetszik. Az adományt Mercia királyai, Coenred és Ceolred is megerősítik. Az oklevél végén, a hitelesség bizonyitékáúl, a kortanúk neve van felsorolva.
Ridegségük a római egyház fényével szemben s az a körülmény, hogy ez hatalmasabb szervezettel kapcsolódott az államhoz és annak nagyobb befolyást engedett magára, mindinkább háttérbe szorította az ir-skót egyházat s a küzdelemből végre is a püspöki egyház került ki győztesen.
Angolszász ékszerek.
1., 4., 6., 7. Ruhakapcsok (fibulák) a chessel-downi angolszász sírból.
2. Rendkívül díszes aranyboglár, türkiszekkel, gránátokkal és üveggyöngyökkel kirakva; lelőhelye Kingston Down.
3. Gránátos boglár, filigrán aranydíszszel. Lelőhelye Abingdon (Berkshire).
5. A Witham folyóban lelt ezüst hajtűk, írlandi modorú ékítményekkel.
8. Zománczos fibula bronzból, borostyánkövekkel; lelőhelye Bonsall (Derbyshire).
9. Ezüst dísztárgy angolszász rúnákkal; találták a Themsében.
10. Ezüst fibula.
Az első keresztyén királyt, Aethelbertet 616-ban fia, Eadbald követte a trónon, a ki azonban még pogány volt. Alatta a pogány szertartások szabadon folytak s a püspökök közül többen Galliába kényszerültek menekülni. De mikor azután Eadbald megtért, templomokat és monostorokat építtetett s mindent elkövetett a keresztyénség terjesztése érdekében. Aethelbert leányát, Aethelbergát a northumbriai Edwin vette feleségül s vele az északi angolok közé is utat talált a keresztyénség. Itt különösen Paulinus püspök tüntette ki magát. Végre vénei tanácsára Edwin is megkeresztelkedett s a pogány bálványokat lerontatta.
Részlet a hy-i monostor romjaiból.
Alapját megvetette Columbanus 656 körül.
Edwin számos királyságot meghódított s elbizakodottságában a római imperatorok császári jelvényeit vitette maga előtt. Zsarnoksága lázadást keltett s a walisi király, a kelta Keadwalla szövetkezett Mercia angolszász királyával, Pendával. Ezek Edwint 633. október 12-én Hatfield mellett tökéletesen megverték s egész családját kiirtották. Aethelberga és Paulinus nagy nehezen menekülhettek el Kentbe. A keresztyénség veszedelemben forgott s Edwin birodalma megint részeire bomlott. A vitéz Keadwalla egymásután verte le a versengőket s hatalmát egészen a római limesig terjesztette. De őt is utólérte végzete; 634-ben meglepték s leverték. Ő a britek utolsó hőse s emlékét a monda is őrzi.
Angolszász viselet a VII. században.
Egy sz. Ágoston zsoltárát tartalmazó kézirat kezdőbetűje. A londoni British Museumban.
Northumbria királya ekkor Oswald lőn, buzgó keresztyén és az ír-skót egyház lelkes híve. Templomokat, monostorokat és iskolákat építtetett s mint az angolok, pictek, skótok és britek uralkodója, az egész Britannia bretwaldájának, imperatorának nevezte magát. Azonban Mercia királya, a pogány Penda (626–655) is megnövesztette a maga hatalmát, s mikor a két király összemérte fegyverét, Oswald 642-ben elesett. A győztes pogány levágatta fejét és kezét s áldozati jelek gyanánt, fákra függesztette. Mint vértanúi ereklyéket később az egyház nagy tiszteletre méltatta ezeket a testrészeket.
A Hy (Jona) monostor romjai.
Az előtérben a királysírok.
Penda királynak «Erős» volt a mellékneve. Mint ötven éves ember jutott a trónra s harmincz évig kormányozta országát, melyet nagy hatalomra és tekintélyre emelt. Elűzte a nyugati-szász királyt, megölte Kelet-Anglia három uralkodóját s a szomszédos tartományokat adófizetőkké tette. Most már csak Bernicia királya, Oswin volt hátra. 655. november 15-én a Winwed folyó mellett ütköztek össze. A hatalmas merciai királyt árulás ölte meg. Vitézül esett el övéivel együtt a harcztéren. Katonái közül azok, kiket a fegyver megkímélt, a folyóba fúltak.
Penda halála után Northumbriában is győzelemre jutott a keresztyénség. Oswinnak volt rá gondja, hogy tartományaival a skót rendszert fogadtassa el. Nemsokára a keleti szászok királya, Sigbert is megkeresztelkedett. Mint uralkodó bretwalda Oswin a Themsétől északra eső angolszász tartományokat, sőt a pictek egy részét is engedelmességre bírta. De 658-ban a merciai nemesség Penda fiát, Wulfhert kiáltotta ki királyának, ki kerésztyénné levén, a northumbriai igát lerázta országáról s Merciát ismét függetlenné tette.
Az ó-brit egyház a szigeten mindinkább nagyobb tért foglalt s úgy látszott, hogy államvallássá fogja magát felküzdeni. A hy-i monostor és főapátjai uralkodtak az egyházi életen mindenütt, s a katholicismus nem tudott erőre vergődni. Végre támasztékot nyert a frankok felől; az angolszászok a frank iskolákat kezdették látogatni s ott magukba szítták a hierarchikus tanokat. Legelőbb Wessexben mutatkoztak az átalakulás nyomai, hol a frank Eleutheriust 670-ben szentelte föl a kenti érsek püspökké. Essex 663-ban lett katholikussá s Wulfher Londonban az angolszász származású, de hitbuzgó katholikus Winit nevezte ki püspökké. Northumbriában a királyné s idősebbik fia juttatta diadalra a katholikus eszmét s 669-ben canterbury-i érsekké lett a pápától fölszentelt Theodor. Ő az angol egyházszervezet és tudományos műveltség megalapítója. Hogy munkatársakat szerezzen, iskolákat létesített, melyekben grammatikát, rhetorikát, dialektikát, arithmetikát, geometriát, astronomiát és muzsikát tanítottak. Az ó-brit egyszerűség helyébe nagyszerű templomok emelkedtek s Anglia csakhamar a legműveltebb északi ország lett. Theodor érsek 673. szept. 24-én Hartfordban egyetemes zsinatot tartott, melyen az angol egyházat római mintára rendezte be.
Halcsont-szekrény Jeruzsálem bevételét ábrázoló oldala.
A londoni British Museumban.
Részben angolszász, részben latin betükkel írt s a baloldalon kezdődő körirata a következő: Her fegtad Titus end Guideasu. Hic fugiant Hierusalem afitatores (= habitatores). Itt küzdenek Titus és a zsidók. Itt menekülnek Jeruzsálem lakosai. Az alsó ábrázolatra vonatkoznak: Balról: Dom. Törvényszék. Jobbról: Gisl. Kezesek.
Ettől kezdve az egyház szolgái nagyjelentőségű szerepet töltöttek be az angolszász földön. A püspökök a királyi tanács előkelő tagjai lettek s a canterbury-i érseknek, mint az ország főpásztorának szerfölött nagy tekintélye volt; vérdíja egyforma volt a királyéval, t. i. 7200 shilling. A lelkészek befolyást nyertek a községi ügyek intézésébe; de azért a laikusok részvétele is biztosítva volt egyházkormányzati tekintetben, s a clerusra is kiterjedt a világi biróság hatásköre.
Majd idővel Skótország is kaput nyitott a római szervezet előtt, s mikor 716-ban az angolszász Egbert lett Hy főapátja, az átalakulás folyamata minden nagyobb megrázkódtatás nélkül ment végbe. A hy-i monostort később a normann kalózok lerombolták.
A hit és műveltség egyöntetűsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szigetország lakosaiban megérlelődött az egység eszméje. A vezérszerepre Kent volt hivatva, melyhez régi királyok vitézségének, korai frank összeköttetéseknek emléke s az érsekség székhelyének kiváltsága fűződött.
Itt Egbert halála (673) után utódai Eadrik és Hlother közt erős trónzavarok törtek ki, melyekbe a merciai Aethelred is beavatkozott. Egyedűl az érseki szék állott erősen, melyet Theodor utódai az idők változásaiban is biztos kezekkel kormányoztak.
Római castrum keleti kapuja.
Hadrianus limese az angolországi Birdoswald mellett.
A többi királyságok még szomorúbb állapotra jutottak. Sussexet a wessexi Keadwalla tartománynyá tette, Essex pedig Merciának hódolt. Az essexi királyoknak épen csak a neve maradt fenn s ezek közt egy Offa nevűé, ki Rómában járt s Sveabraedé, kinek egy oklevele maradt fenn. Kelet-Anglia utolsó királya Alfwold (749) volt s önállóságától a merciai Offa fosztotta meg.
Northumbriában Oswin után Ekfrid nevű fia következett, ki a picteket akarta leigázni s Irlandba is sereget vezetett, de szerencsétlenül, mert övéi nagy részével ott veszett. Northumbria ezalatt folytonosan hanyatlott. A VIII. század vége felé Eardulf lett a király, ki megkísérlette az ország békéjét helyreállítani; de nem boldogult, sőt őt magát is összeesküvés fosztotta meg a tróntól. Ekkor Nagy Károlyhoz és III. Leo pápához folyamodott, kiknek közbenjárására azután visszanyerte s maradékai számára is biztosította trónját. A korona és egyház szorosabb kapcsolata Northumbria történetének új fordulatot adott. De hatalmi súlyát a belzavarok nagyon megrendítették s Mercia és Wessex lőnek vetélytársai.
Offa király állítólagos pecsétje.
A londoni British Museumban.
Merciában a gyenge Aethelred (704) s unokaöcscse és utódja, Coenred (709) többre becsülték a kolostor csendjét, mint a kormánypálczát. Most Aethelred fia, Ceolred következett, ki kicsapongó életmódjának lett az áldozata (716). Vele az erős Penda családja kihalt. Ekkor a királyi család legközelebbi rokonát, Aethelbadot ültették a trónra (716–757) s hosszú uralkodása alatt Mercia virágzásnak indult. Szerencsésen hadakozott a szomszédos kis királyságokkal s engedelmességre szorította a briteket, a northumbriaiakat és a nyugati szászokat, úgyhogy Britannia királyának czímezte magát. Hadat viselt a nyugati-szászok ellen, s mikor már-már megfékezte őket, összesküvés vetett véget életének.
A frankok országa a Merovingek és Nagy Károly alatt. 468–768.
POSNER KÁROLY LAJOS és FIA térképészeti műintézetének metszése és nyomása.
Wessex urai voltak ez időtájt: Ine (726), ki lemondott s Rómába zarándokolt; Aethelhard (733), ki a merciaiakkal nem valami szerencsésen hadakozott s országa egy részét is elvesztette; Cuthred (740–756), ki vitéz uralkodó létére Aethelbaldnak meghódolni volt kénytelen. Utódja rokona, Sigbert lett, kit egy évi uralkodás után a rendek letettek s helyére Cynewulfot emelték. Ekkor már Mercia vitéz királya, Offa egymásután hódította meg Kelet-Angliát, Essexet s azután Sussexet és Kentet is. Most Cynewulf került sorra. Bensington mellett véres csatában őt is leverte (779). Ezzel Wessex hatalma meg volt törve; királya Beorhtric elvette Offa egyik lányát s Mercia most már erőre és tekintélyre nézve a szigetország első királysága lett. Uralkodója barátságát maga Nagy Károly is sokra becsülte s óhajtásait I. Hadrianus pápa is készséggel teljesítette. Az egykorúak dicsérik szigorúságát, igazságérzetét, vallásosságát és mértékletességét. Miután Ekfrid fiának, kit már előzőleg Kent királyává koronáztatott, trónörökösödési jogát kérlelhetetlen erőszakkal biztosította, harmincznyolcz évi uralkodás után befejezte életét (796). Családja azonban nem volt hosszú életű. Özvegyét meggyilkolták s néhány hónapra rá fia, Ekfrid is meghalt.
Most a királyi ház egyik rokonára, Coenwulfra szállott a korona. Ez a fellázadt kentieket kegyetlenül megfékezte, a tőlük kikiáltott királyt darabokra apríttatta s a tartományt teljesen leigázta. A clerussal eleinte jó barátságban élt s a canterbury-i érseki széket Londonba akarta áthelyezni, de ezt a szándékát az akkori érsek, Aethelhard, ki e miatt Rómába utazott a pápához, meghiúsította. De a következő érsekkel, Wulfriddel sok baja volt s a viszályukba avatkozó yorki érseknek is méltatlanságokat kellett szenvednie. Ezek az állapotok gyengítették a királyság hatalmát, s mikor Coenwulf Wessexben csatát, Kelet-Angliában pedig életét is elvesztette, Mercia hatalmi állása végkép lehanyatlott. Fia, Kenelm, orvul pusztult el, öcscse, Ceolwulf menekülni volt kénytelen; az utolsó merciai király, Baldred 825-ben a wessexi Egbert fegyvere alatt vérzett el.
Coenwulf merciai király pecsétje.
Körirata: + COENVVLFI REGIS; másik oldalán: MERCIORVM.
Egbert volt az, ki Angliát egyesítette. Elődje Beorhtric volt, az Offa veje, ki alatt a normannok sok pusztítást vittek véghez a parti részeken. Halálát neje, Cynedritha akaratlanul idézte elő; férje egy barátját, kitől befolyását féltette, akarta megmérgezni s a méregpoharat tévedésből a király ürítette ki. Bosszúállástól félve, a királyné Nagy Károly oltalma alá menekült, ki barátságosan fogadta s ellátásáról gondoskodott. De minthogy csunya botrányos életet folytatott, Nagy Károly kiadta neki az útat s ő mint lerongyolt koldus járt-kelt Pavia utczáin.
A Nagy Károly udvarában élt Egbert is, ki épen Beorhtric miatt volt kénytelen hazájából menekülni. Tizenhárom évet töltött száműzetésben, midőn az ország nagyjai királylyá választották (802–839). Királyi vér folyt ereiben: Ine öcscsének, Cerdicnek ágából származott. Uralkodásának első tíz éve zajtalanul tölt el. Legfőbb igyekezetét arra fordította, hogy trónját megerősítse s hadseregét szaporítsa. 825 körül kezdette meg hódító hadjáratát s első sorban is Merciával keveredett összeütközésbe. Ellendun mellett folyt le a véres csata s Mercia teljes vereségével végződött. A déli kisebb tartományok, melyeket eddig Mercia tartott leigázva, meghódoltak a nyugati-szászok uralkodója előtt, s hogy magát valamennyire kárpótolja, Mercia most Kelet-Angliára vetette szemét. Ennek királya a wessexiekhez folyamodott. A merciaiak erőlködése hiábavaló volt; két királyuk, Beorwulf (825) és Ludecan (827) egymásután elesett. Utolsó királyuk Wiglaf 829-ben Egbert katonái elől kolostorba menekült. Northumbria ellenszegülés nélkül megadta magát s adófizetővé lett. Hasonló sors érte Északi-Walest is.
Nem telt bele három évtized, s Egbert elérte czélját. Az angol birodalom meg lett alapítva. Wessex hős királya nem monarchiára törekedett; a kisebb királyságokat nem törölte el; ő csak erős alapokon uralkodó bretwalda akart lenni. Erre mutat az is, hogy az új ország nem a győző szászok nevét vette föl, hanem a számosabb angolokét; ettől fogva vált elfogadottá az Anglia név.