Amíg az égitestek közötti ütközet előkészületei folytak a firmamentumon, azalatt idelenn, a földön is döntő harcra készült egymás ellenében az emberiség két vezércsillaga: a „tanoda” és az „egyház”.
A jövő században már az iskola egyenrangú hatalom a templommal. A múlt század szörnyaránya ki van egyenlítve. Ahol van egy nagy templom emelve ezer emberre, ott van egy iskola, mely ugyanannyi hallgatót fogad be, s ha egy városnak van tíz temploma, annak van tíz iskolája is.
A tanoda éppen úgy nyitva van mindenki számára ingyen, mint a templom, s abban tudományos előadások, felolvasások tartatnak kitűnő szónokok által: az előadások sorozata a kapura van kifüggesztve, mindenki azt a napot választhatja, amelynek tárgya leginkább érdekli. A tanoda nem csupán a fiatalság és férfinem számára van többé: megtelik az már minden korú és nemű hallgatókkal.
Különös volt az a XIX. században (az ember a XX.-ban majd el sem hinné), hogy a Biblia, a Talmud, az Alkorán bölcs tanait késő vénségéig magyarázták a szegény embernek; hanem azokat az ismereteket, amik örökké bővülnek, előrehaladnak, amik után élnie, tökéletesülnie kell, vagy éppen nem tanították neki, vagy tanították neki drága pénzért, gyermekésszel húszéves koráig, akkor azt mondták neki: itten állj meg, amit a jövő húsz évben a tudomány foglalni fog, azt tanulja az utánad jövő nemzedék. A vallást a sírig magyarázták az embernek; holott a hit dolgához nem kell egyéb, mint egyszer meghallani és elhinni; a tudományt, az ismeretet pedig, melyet búvárkodás, kétkedés, új alakulás, fölfedezés örökké előbbre visz, csak addig tanították neki, amíg a keserves diplomát kezébe kapta.
A XX. század tanodai rendszere nem ilyen. A tudomány csarnoka mindenki számára nyitva áll díjtalanul, mint a templom. Aki elmulasztá gyermekkorában, hogy olvasni megtanuljon, ha az élőszóval előadott ismereteket egyszer meghallja, siet helyrepótolni, amit elmulasztott, s kopasz fővel hozzákezd a tanuláshoz.
Most a tanodák nem szűk zugok, hanem nagy termek, mikben mindenki kényelmesen ülhet és jegyezhet, fővárosokban több ezer ember befogadására képesek. Az előadások az esteli órákban kezdődnek, mikor minden munka szünetel már. Vasárnap egész nap vannak felolvasások.
S a nép oly buzgón látogatja a tanodát, mint hajdan az egyházat. S a jövő kor Aragói, Humboldtjai, Laplace-ai, Littrowjai, Olmstedei, Newtonai, Besselei, Liebigjei, Franklinjai, Jedlikei, Tarczyjai, Margói, Thánjai felolvasásai híre éppen úgy összegyűjti minden rangosztályból a közönséget, mint hajdan egy pater Klinkowström remek prédikációi.
S ez nemcsak Európában és Észak-Amerikában van ekként; a tudomány csarnokai odaférkőztek már a mohamedán mecsetek, a kínai Buddha-templomok, a japáni Mirok-bálvány templomai mellé, s befurakodtak a keletindus brahmanok szentélye közé is.
Szomjazza már az emberiség a tudást, a valót, s megittasul az ismeretek gyönyörétől.
Hanem azért a másik csillag is ragyog: az egyház.
Az ember nemcsak kenyérrel él. Az embernek szíve is van, s mikor arra valami nehezedik, azt a tudomány meg nem gyógyítja.
Ha valaki vagyonát elvesztette, mit használ neki a mathesis, mit a jogtudomány, mit a pénzválságok ismerete? Segélyt keres, mely azzal biztatja, hogy lesz másvilág, ahol az utolsók lesznek az elsők.
Akit megcsaltak, megkeserítettek, mit használ annak a filozófia, mit a história, hogy az mindig úgy volt? Istent keres az, aki az ő szenvedéseiért bosszút álljon, aki azokat róla elfordítsa.
Aki fél a holnaptól, aki távollevő kedveseért remeg, mit gondol az arra, hogy a hang, amíg a legelső csillagig elér, azalatt millió év telik le, s a világéterben akkor is csak oly óriási hang terjedhet tovább, minő egy szétpattanó planétáé: azért ő mégis imádkozik, s jól esik hinnie, hogy az, aki ott a központi napban lakik, az ő sóhajtását meghallja azonnal!
Aki kórágyán kínlódva hever, mit vigasztalja azt meg az anatómia? Csodától várja a javulását.
Akinek a kedvesét eltemették, mit kérdezi az a kémiától, minő alkatrészekre fog ez imádott alak szétbomlani? Nem adja az a másvilágot semmi tudományért oda; ahol újra találkozni remél azzal, akit úgy szeretett.
S akit bűntudat terhe nyom, ó, azt a craneologia minden csalhatatlansága sem nyugtatja meg; felvilágosítva róla, hogy nem ő az oka a bűnnek, hanem koponyájának idoma, melyben e bűn organuma túlfejlődött! Embert keres az, kinek elmondja: mit vétett, s akitől megtudja, hogy van egy véghetetlen irgalom, túl a földön, aki a férgeknek megbocsátja azt, hogy férgek voltak.
Amíg az emberek idegei érezni fognak, addig mindig lesz vallás a földön. Lesz mindig egyház. Tanoda és egyház soha el nem törölheti egymást: Ki kell egészítenie egymást.
A huszadik század vége felé meg volt hagyva az egyháznak az a hatalom, hogy uralkodjék a szívek fölött; de nem a fejek fölött.
Mindenütt emancipálva volt az állam az egyház alól.
Most, az apokalipszis napjaiban újra eljöttnek látszott az idő, melyben a pap a király fölé emelheti fejét, amidőn a császárok a zárdákba fognak menekülni, s zsákruhát öltenek a végítélettől rettegtükben.
A pápa a villámokhoz nyúlt: nem a Vatikán mennyköveihez ugyan, hanem a távírda villanysodronyaihoz, tizennégy napi böjtöt rendelve az egész katolikus keresztvény világban. Hasonlót tettek a keleti egyház főpapjai; s a Buddha-, Brahma-, láma-, sámánhit egyházkirályai sem maradtak hátra a szent buzgalomban. Járták a processiót, verték a dobokat, meghordozták a szentképeket; a barátok mezítláb jártak, fedetlen fővel a hívek, a dervisek keringeltek, a boncok késekkel hasgatták bőrüket, a japán jamabusi barátok kiszurkálták saját szemeiket, s példájukat ezren meg ezren követték, kik azzal akartak menekülni Isten ostora elől, hogy ne lássák azt; a nők lenyírták hajaikat, a férfiak szakállaikat; s Indiában a Brahma szekere alá, a „tirunál” kerekei alá százával veté magát a fanatizált nép, hogy az istenkocsival gázoltassa el magát, mielőtt amaz égi szörnyeteg összezúzná.
„Térjetek meg, népek, mert itt az ítélet napja!”
Még a jó protestánsok is éjjel-nappal harsogtaták templomaikban a zsoltárokat: „Haragodnak nagy voltában, megindulván, Ne feddj meg, Uram, engem.”
S a zsidó bezárta boltját, és ment a zsinagógába sírni a világ elpusztulása fölött.
De hát lehet-e megítélni az érzékeny idegzetű embert, ha így megrémült kerek e világon: mikor a természet minden élő állatja úgy érzé e rémületet?
Mikor éjszakánkint naplement után ott állt a föld felett amaz óriás csoda, melynek feje, mint egy sok karikába foglalt fényes szem, ragyog a földre alá, s homlokáról egyik tündöklő szivárványívet a másik után bocsátja ki; az égen széttáguló, mozgó szivárványok úgy látszanak közelíteni a földhöz, s midőn szétfoszlanak: mintha lángoló nyilak özöne fordulna erre alá! Hah, akkor, mily égretörő zaj támad a földön! A gulyák állatai megvadulva futnak szét, bömbölésükkel riasztva fel a be nem sötétülő éjt; a fókák kijönnek a tengerből a jégpartra, s üvöltéseikkel hirdetik, hogy a vizek mélyén is rémület uralkodik, s a félelemtől megszelídült kajmánok odamásznak az emberi hajlékok mellé, s felkúsznak a királyi paloták lépcsőin: mintha védelmet könyörögnének az embertől; hát az ember maga hol keresse ilyenkor a védelmet?
Hol? A tanodákban.
Akit meg nem nyugtat a rémnapokban a hit, azt megnyugtatja a tudás. Az éj minden órájában közöltetnek minden város és nagyközség tanodatermeiben a csillagászok tudósításai.
S ezek mind pozitív számításon alapulnak, amik csalhatlanok. A számok megszüntetnek minden kételyt.
Az üstökös és a föld összetalálkozásánál négyféle tényező működik össze, amiket folytonosan egybevetni a tudomány feladata.
Hogy a földdel össze nem ütközhetik, az olyan adat, ami felől a tudósok nem is vitatkoznak; két szabadon mozgó delejes test össze nem ütközhetik, hanem kizökkentheti egymást a pályaköréből.
Ez utóbbi esélyt kiszámítani a feladat.
Először is az üstökös futása akként gyorsul, amint a naphoz közelebb ér. De annak a kiszámításnak a progresszióját megint megrontja az a másik tény, miszerint az üstökös tömör feje mentül közelebb jut a naphoz, annál többet veszít tömörségéből, farka annál többet nyer kiterjedésében, ami viszont röptét lassítja. Ez hát a második tényező.
A harmadik lesz a föld vonzereje, mely az üstökös irányára és gyorsaságára ismét növekedő progresszióban hat be. Negyedik erő a delejesség, mely ismét bizonyos ponton elkezdődve, megfordított progresszióban áll ellent az üstökös rohamának.
E négyszeres erő hatványai ismeretesek; a bekövetkezendő tüneményeket megmondják a számok és a vonalak.
Egy nagy baj történhetnék a földdel. Ez az volna, ha az üstökös az ázsiai oldala felől suhanna el mellette. (Az, hogy a föld az üstökös farkába belejut, semmi változást nem tesz; a múlt században is ment azon keresztül kétszer.) Hanem az említett esélyben az lenne az igen nagy baj, hogy a föld tengelyét még jobban elhajlítaná az ekliptika felé; s ekkor nemhogy jobb nyár és jobb tél várakoznék a földre, sőt inkább a jégvidék egész Európát lefoglalná, az Adriai-tenger befagyna minden évben, a mérsékelt égövek csaknem végképp megszűnnének; míg ellenkezőleg nyáron az éjsark minden jege elolvadna rendesen, s hogy abból azután milyen özönvizek támadnának, azt el sem lehet képzelni.
Azonban hát nem fog az megtörténni:
Az üstökös felvett pályavonala úgy vonul a föld felé, hogy mikor annak legnagyobb közelében lesz, az Algol és Alamák csillagok között fog állani a fejével, július 6-án a párizsi órák szerint 8 órakor. Itt éri el a föld delejének legszélső hatáskörét. A föld delejpólusa nem esik össze a valódi tengellyel; az észak-amerikai Melville-sziget és Calkburn közé esik a 70. fokig eltérve. Az üstököspálya tehát Amerika felé fog félrehajlani; s a földtengely zökkenése az ekliptikához függélyes irány felé várható.
Amidőn azonban a csillagászok mindezt pontosan kiszámították, akkor jöttek rá, hogy mármost egy ötödik tényező is fog e számításba beleelegyedni: a hold.
A föld hű drabantja éppen akkor lesz utolsó negyedében, s az üstökösnek a föld és a hold között keresztül kell menni. Phranza György bizánci tudós 1454-ben jegyzette fel egy ilyen átvonulását egy üstökösnek a föld és hold között.
Ha a föld deleje eközben az üstökösnek egy erős taszító lökést ad, akkor annak a mi holdunkkal kell találkoznia, mégpedig szemközt.
S minthogy a holdnak nincs oly erős delejes kisugárzása, mint a főldnek, ellenben vonzereje annak is van: észlelhető lesz a földrül „in anima vili” az a kísérlet, hogy mi következik két égitest összeütközéséből.
Azokra nézve, akik a tanodákat látogatták, isteni gyönyör volt az üstökös közeledésének minden szakasza. Valami túlvilági borzadály, valami égbe emelő ihlet az, mely ily nagy csillagnak ily közelben szemléletéből támad. Egy új láz neme szállta meg az embereket, hasonló a holdkórsághoz: a sideratio, a csillagbefolyás izgalmából támadt az, mely látnokká, túlérzékennyé tette a fogékonyabb kedélyeket, míg az izgatott tömegekben járvánnyá szaporítá a megőrülés esélyeit.
Július 5-én már oly közel jött az üstökös a földhöz, hogy az éjjel csaknem oly világos volt, mint a nappal. Az üstökös önfénye s az uszályáról visszavert napsugarak okozták e fényt.
Ezen az éjszakán sem ember, sem állat nem aludt a földtekén. A légben milliói a madaraknak és denevéreknek röpkednek összekeverült csoportokban.
Az államszövetség igazgatósága ezen a napon jónak látá figyelmeztetni a tanodák hallgatóit, hogy az égi csoda bámulatában az aratási munkát végezni el ne feledjék, mert ha a túlérett gabona kihull, akkor az a baj csakugyan érheti a földlakókat, hogy éhezni fognak.
És valóban voltak bátor emberek, kik a végítélet napján neki merték vetni a kaszát az érett kalásznak, s elkezdtek aratni a jövendő számára. Aratni a böjt nagy napján.
– Istentelenek! – kiálták a vakhit apostolai. – Ti dolgoztok a végítélet napján, mikor a földre kellene borulnotok, a rátok gázoló angyal lábai alá! Miattatok kell elveszni a földnek. Timiattatok, kik a tudást állítottátok a hit helyébe; a mindenség eszméjét a Jehova oltára fölé; kik szolgátokká tettétek a villámot, hogy írjatok vele, szolgává a napsugárt, hogy azt emberarcok alkotására kényszerítsétek; kik megmértétek a távolságot a föld és az ég között, s elpereltétek azt a szentektől és idvezültektől; kik föltaláltátok a repülés tiltott mesterségét; ha akart volna szárnyat adni Isten az embernek, teremtette volna őt ekként; ti erőszakkal emeltétek magatokat a föld felé. Sírjatok! Kevélységtekért tűz által vész el a föld!
És a fanatizált nép kiverte az aratókat a szántóföldekből. A kiszámítás szerint július 6-án kellett legközelebb jutni az üstökösnek a földtekéhez.
A csillag magva legfényesebb délben is látható volt az égen; fényfarka megfosztá az eget kék színétől; valami opálfényben állt az egész égbolt.
Ily közelből a spektroszkópok minden alkatrészét elárulták az üstökösnek, s a polariscop kimutatta, mi benne az önfény, mi a visszfény.
E nap estéjén azonban az addig kiszámítottnál nagyobb gyorsasággal közelített az üstökös a nyugoti láthatár felé. Fénygömbjének nagysága ekkor haladta meg a hold átmérőjét. Estefelé az európai szemlélők látköréből letűnt.
De még azért Európában senki sem énekelt „hozsannát”. A féltudós nép azt suttogá, hogy az üstökös Amerikában fog leesni, s az ránk nézve csakolyan nagy baj lesz.
Az esti órák aztán meghozták a magyarázatát e tüneménynek.
Az alkonyégen pompás aurora borealis lobogott fel.
Az északfény embertől még soha nem látott pompában ünneplé a földcsillag önvédelmének napját.
A sárga és piros sugárküllők, megszaggatva fekete sugaraktól, oly magasra lövelltek föl, s oly gyors lobogással, hogy az északfénynek e kitörését a föld déli oldalán, Brazíliában is magasan látták a láthatár fölött, s eközben valami sajátszerű zaj hallatszott a légben, mintha selyemkelmét morzsolnának össze, vagy szél fújta papírlap rezegne. Ez az északfény hangja.
És amint a delejes kitörés rózsaszín sugárkévéi nyomultak fel az égnek, íme a vele szemközt álló üstökös uszályának minden alsó ága elkezdett éppen oly gyorsan visszafelé görbülni, a két szélső beleolvadt a középsőbe, mintha a szél fúná.
A föld tudatja, hogy él!
A föld elveri magáról megtámadóját. Van neki hatalma hozzá.
A tanodának igaza lett. Az üstökös feje július 6-án az Algol csillagot takarta el.
Már azt Európában nem látták.
Fenn az égen, a ragyogó északfény lobogványa közepett repültek miriádjai a légjáróknak. Azok turistákat szállítottak, kik látni akarták az üstökös további viselt dolgait.
De azt ugyan nem érték utol.