[Col. cavorum, arborea BRHM.]
Népies nevei: kék galamb; vadgalamb; parlagi galamb (Jászberény).
Jegyei: alig kisebb a házi galambnál; főszíne hamvaskék (galambszínű), a hát alsó fele és az alsó szárnyfedők is; a szárny nem csíkos, csak némileg, szakadozottan harántfoltos (mintha a csík keletkezőben volna); szeme barna.
Leirása. Öreg hím: egészben hamvaskék, legvilágosabb az alsó teste és felső szárnyfedői, legsötétebb a nyak hátulja; begye szürkés, biborszínűen fénylő, a nyakörv biboros és főleg zöld érczfényű; az evezők palafeketébe hajlanak; a szárnyfedőkön feketés harántos rajz, de nem összefüggő; egyes válltollakon is fekete folt; a fark palakék, közepén sötétebb, végén fekete sáv; a legszélsőbb farktollak külső szélének töve fehér; a csőr töve vöröses, hegye sárgás; lábai vérvörösek. A tojó inkább szürkés, mint kékes, begye kevésbbé élénk, nyakörve jelentéktelenebb s egész termete kisebb. A fiatalok hasonlítanak a tojóhoz, nyakörvük nincs, csőrük töve barnásszürke, hegye sárgás.
Mértéke: H 33–35; Sz. 20–21; F. 9,8–10,3; L. 2,8–3,1; Cs. 2–2,1 cm.
A magas észak kivételével egész Európában honos s beterjed Közép-Ázsiába, de előfordul Kis-Ázsiában és Palesztinában is. Dél-Európában azonban, valamint keletfelé is sokkal ritkább, mint földrészünk középső övében. Hazánkban – mint általában földrajzi elterjedési körén belül – egyes vidékeken ritka költő, máshol meg, pl. a nagyobb folyóink mellékén elterülő ősligetekben, egyes százados tölgyfákkal beültetett legelőkön stb. igen közönséges. Általában erdős vidékekről, főleg ha régi, korhadó odvas fákat talál, sohasem hiányzik. Újabban – mióta a rendszeresebb erdőkezelés hamar fejsze alá veszi a megérett fát – határozottan megfogyott. Nem talál kedvező fészkelő helyeket.
Tavaszszal igen korán tér vissza hozzánk s egyike a kikelet legelső hirnökeinek. Rendesen már február utolsó hetében, a mezei pacsirtákkal egyidőben, mutatkozik, az országos középnap szerint: márczius 8-án. Gyakorta – kivált ha enyhe a tél – némely helyeken egyes csapatkák nálunk maradnak. Költözködéskor ritkán jár egyedül, hanem vagy nehányad magával, vagy kisebb-nagyobb csapatokban. Ilyenkor a mezőkön, tarlókon, fasorok közelében, kisebb – szántóföldek övezte – erdőrészletekben szeret tartózkodni. Estefelé ezek a vándorcsapatok a mezőre dülő erdők fáira telepszenek vagy utazás közben éjjel megpihennek. Egy izben ilyen erdőrészleten éjnek idején áthaladva, annyi galambot találtam megszállva, hogy jó darab úton a fákról folyton csapat-csapat után robajlott föl s szárnycsattogásuk óriási lármává növekedett. Becslésem szerint sok százra, talán ezerre rúgott a pihenők s felijedők száma. Gerlék, örvös galambok kivételével más madarakhoz nem igen szegődik, de költőhelye táján, hol a vadgalambokkal rendesen seregélyek, szalakóták, csókák, vércsék, babuták, harkályok is szoktak fészkelni, békésen megfér velök. Mert otthonát rendesen olyan területeken alapítja, hol a sok odvas, korhadt fák ezeket az említett fajokat is telepedésre bírják, sőt a vén fák észrevehető gyérültével szinte kisebb területrészekre kényszerítik s azokon számos vadgalamb-párral mintegy telepes fészkelésre összeszorítják. Kezdetben előfordul ugyan, hogy a különféle madárfajokkal, melyek szintén nem sokat válogathatnak már faodvakban, holmi birtokpörei akadnak, de ezeket rövidesen elintézik; néhány szárnycsapás, haragos búgás: s az erősebb foglaló jogait élvezi, a béke szent. Igen sokszor a vadgalamb húzza a rövidebbet, de hát haragot nem tart, hanem keres tovább, míg alkalmas fészkelő odut talál. De az egyszer megalapított tűzhelyéhez – éppen mert nehezen szerezte – ragaszkodik, évenként visszatér hozzá. Néha azonban valami csókával, szalakótával cserél is, vagy szabadon maradt odukat – melynek lakói időközben tönkrementek – birtokol, mert fészkelőhelye gyakran az első költéssel annyira elszennyesedik, hogy második költésre lehetlen ott maradnia.
Márczius végén és április elején megkezdi családi életét, melyet igazi odaadás, melegség jellemez. Az erdő kezd zöldülni, rügyfakadással megnyílik a természet szeme, a virágok kibontják kelyheiket s csókra nyujtják a mézrabló méhnek, játszi pillangóknak. A him vadgalamb felül a mohostörzsű vén fa koronájába vagy csonka sudarára, «elbúgja» mélységes mély, szivből fakadó szerelmi vágyódásait avval a húkú, húkrú ismétléssel, mely később hú-hú-hú-ba folyik össze; a magyar fül pedig szivesen hallgatja, hiszen a népdal is mondja:
«Akkor szép az erdő mikor zöld
Mikor a vadgalamb benne költ;
A vadgalamb olyan mint a lány
Fáj a szive a legény után».
Szerelme nemsokára ünnepet ül: a kinézett alkalmas faoduban elkészült a fészek, igaz hogy nem sok művészettel, mert hiszen pár száraz galy, gyökerecske, fonnyadt levél és fűszál összerakásához nem sok remeklés kell. No de megmelegíti azt is az ülő galamb s elfelejteti velünk az építésben való járatlanságukat az a szép összhang, mely köztük a jövő nemzedék sorsáért kifejlett. A tojó lerakja két fehér tojását, kotolja s oly kitartóan üli, hogy gondjából közeli lárma, lövés sem zavarja ki.
Tojásmérték: H. 38–42; Sz. 27–32 mm.
Felmászhatunk a fára, nem mozdul a fészekről, s csak mikor már bele akarunk nyulni az oduba, robbanik ki. Költés alatt a hím a közelben búg, és folyton búg; talán a jövőről mesél édes élete párjának? vagy legalább is jelzi, hogy nem messze van a fészektől s őrködik fölötte. Délelőtt is, délután is egy-egy órára felváltogatják egymást a költésben. 17–18 nap mulva kikelnek az apróságok: vakon tehetetlenül. Az öregek sok fáradsággal, önfeláldozással nevelik föl őket, hogy azután a második, sőt egyes párok talán harmadik költéshez fogjanak.
Augusztus felé a fészekaljak, öregekkel vegyesen, csapatokba verődnek s a mezőket, réteket látogatják, különösen a repczeföldeket s a vetést, mert táplálékuk első sorban gabonából, veteményből, magvakból áll. A termesztett növények magvai mellett a vadbükkönyt és dudva magvakat is szeretik s nyáron át az afonyát is meg-megkóstolják. Nem vetik meg a fenyőmagvakat, bükkmagot, makkot sem, habár valami nagyon nem is ragaszkodnak ezekhez. Jó étvágyú s azért meglehetős sokat eszik; sokszor tele szedi begyét, mely pedig akkora, hogy néhány száz mag elfér benne. Ott, hol sok a vadgalamb, a vetésre járó csapatok határozottan tehetnek bizonyos kárt; azonban tekintve dudva pusztításukat, nemkülönben ízes pecsenyéjöket is – tehát úgy gazdaságilag, mint vadászatilag hasznos tulajdonságaikat – nem egészen helyes vadásztörvényünk ama rendelkezése, mely minden időben megengedi lövésüket. Az odvas fák gyérültével úgyis a kevésbbé kultivált vidékekre szorulnak, fogynak.
Szeptemberben a csatangoló seregek még javában nálunk élősködnek, októberben azonban már költözködnek s novemberben legnagyobb részök eltávozott Dél-Európába. Afrikába nem igen mennek át.