A FENYŐ PINTY.
Fringilla montifringilla. L. 1758.

[Fringilla flammea BES. – Fr. septentrionalis BRHM. ]

Népies nevei: borpintyőke; nikovicz; klikovicz.

Jegyei: pintyőke nagyságú; hátának alsó fele középen fehér, szélein fekete; mellének közepe és hasa fehér; alsó szárnyfedői a hónaljban sárgák; szárnya fekete-fehér, sárgás és rozsdás tarkázatokkal; az alsó test oldalain feketés cseppalakú foltok; 1-ső evező hosszabb, mint a 4-ik; a szélső farktoll külső tőfele s hegyének belső széle fehér. Őszszel – nyáron nem fordul elő nálunk – begye és melloldalai rozsdaszinűek. A hím feje fénylő kékesfekete, úgy nyaka (felül) és hátának felső fele, mely szinezet őszszel és télen rozsdásbarna tollszegésekkel tarkázott. A tojó és fiatalok fején, nyakán, hátán még inkább elnyomják a szürke és barnás tollszegések a fekete alapszínt. Csőre (őszszel és télen) sárga, csak hegye fekete; szeme sötétbarna, lábai sárgásbarnák.

Mértéke: H. 15,1–16,2; Sz. 8,6–9,7; F. 6,3–7; L. 2–2,2; Cs. 1,3–1,4 cm.

Hazája Európa és Ázsia északi részeire terjed. Skandináviában legdélibb fészkelő helyei alig vannak a 60° é. szél.-nél, Szibériában pedig az 50° é. szél.-nél délebbre. Télen mérsékeltebb övek alá, földrészünkben a Földközi-tenger partvidékéig, levonul. Ilyenkor nálunk is rendesen jelentkezik, pintyek és sármányok közé elegyedve, többnyire csapatosan. Néha ezek a csapatok roppant számra növekszenek, különösen novemberben és februárban, mely időben java vonulásban szoktak lenni. Régen figyelmet keltettek ezek a vándorseregek s már a «Magyar Hirmondó» 1794-ben így ír róluk: «Kassa, Böjtmáshavának 7. napján. A mult februárius közepe felé elkezdvén, csaknem egész végéig, majd minden napon láttatott által kelni, Isten tudja honnan, városunk felett az apró madaraknak számlálhatatlan sokasága . . . Homályosságot vetett a nagy sűrűség, valamint a sáskák tömött tábora. Bámult s iszonyodott az ember e szokatlan s csak végét nem érő költözésen. Ki győzné leirni, kinek-kinek ez alkalmatossággal tett itéletét, jövendölését . . .» Megmondja azután a közlés, hogy nikoviczok vagy klikoviczok voltak ezek, mely a mi madarunknak tótba és németbe is átment neve. Atyám is tanuja volt Kőszegen ilyen tömeges vonulásuknak s mint irja, majdnem egy óráig suhogva folyton jöttek – s hajtóvadászaton lévén – állása körül az egész erdőt megszállták. Nálunk tartózkodása alatt kezdetben erdőkben – főleg fenyvesekben – található, majd a szőlőkben, kertekben, gyümölcsösökben, pajták körül, országutakon, mezőkön, hol verebekkel, sármányokkal jár táplálék után, mely különböző magvakból áll. Hazájában azonban rovarokat is eszik s fiókáit is azokkal tartja. A mezőkön, szőlőkben, kertekben igen sok dudvamagot emészt el s kiválóan hasznos, erdőkben – ha nem nagy mennyiségben jelentkezik – közömbös, de ha tömegesen s huzamosabban tartózkodnak ott a vendégeskedő csapatok, a fenyő- és bükkmag termésében károkat okozhatnak.