AZ ÖRVÖS LÉGYKAPÓ.
Muscicapa collaris BECHT. 1795.

[M. albicollis TEMM. – Ficedula collaris MEV.; SHARPE. – Muscicapa streptophora VIEILL. – M. albifrons BRHM. – M. melanoptera HECK.]

XX-ik tábla

SZÜRKE LÉGYKAPÓ
MUSCICAPA GRISOLA L           ÖRVÖS LÉGYKAPÓ MUSCICAPA COLLARIS BECHST

Jegyei: körülbelül akkora, mint előbbi; főszíne fehér és fekete vagy barnásszürke, színre és rajzolatra tehát az előbbivel majdnem egészen egyezik; főkülömbség köztük, hogy az öreg hím nyaka körül széles fehér őrv van, mely azonban a tojónál és fiataloknál hiányzik, s ezek alig különböztethetők meg az előbbi fajtól; a legtöbb (de nem mindegyik) példány farcsikja kissé fehéres, a 2-ik (vagyis első nagy) evező valamivel hosszabb, mint az 5-ik; a szárnyon egy nagy, lefelé terjedő s előtte egy kisebb, csíkszerű, fehér folt van. (a kormos légykapó szárnyán is néha egy második foltocska látszik). Csőr és lábak feketék, szemei sötétbarnák.

Mértéke: H. 12,7–14; Sz. 8–8,2; F. 5,2–5,5; L. 1,8; Cs. 0,95–1 cm.

Dél-Európában, főleg Svájczban, Tyrolban, Ausztriában, kevésbbé Olaszországban. Görögországban honos s átterjed Nyugot-Ázsiába is. Hazánkban is több helyt közönséges, máshol meg hiányzik. Azt tapasztaltam, hogy évek szerint is változik egy-egy területen való előfordulása. Ez részben összefügg a viszonyok változásával is. Erdei madár létére mindig csak olyan helyeken szeret, hol nagyobb erdőkben tisztás, ritkásabb részletek akadnak vén odvas fákkal, csonka, száradt sudarakkal. A lombos fákat, különösen tölgyeket és gesztenyéket, kedveli. Nagyobb kertekben, még inkább ligetekben, hol sok magas, öreg fa van, szintén szeret tartózkodni. Az alsóbb ágakra ritkán száll, s legtöbbnyire a koronából kimeredő, elhalt, vastagabb ágakon üldögél. Meglehetős vigyázó, félénk, de szavát ismerve, nem téveszthetjük el s megfigyelhetjük. Víd, vűd hangon hivogat majd zí, zí, zű szótagokkal folytatja, közbe ketyeg is. Szárnyait és farkát is emelgeti ültében s egyenes testtartással fordulgat az ágon.

Hozzánk április 20 táján érkezik. A légykapók vonulási ideje meglehetősen összevág s észleltem mind a négy hazai fajt együtt vonulva. Májusban – főleg második felében – tág nyilású faodvakban, farepedések között fészkel s 5 tojást rak, melyek világoszöldek, egyszínűek.

Tojásmérték: H: 17–18; Sz. 13–14,3 mm.

Szeptember második felében elköltözik s levonul Afrikába.

Szunyogokból, apró rovarokból, legyekből álló táplálékát, mint a többi légykapó, leginkább a levegőben kapja el, de tapasztaltam, hogy a faodvukba is bebujkál s csőrében prédával surran ki onnét, valamint, hogy az üregek előtt mintegy lebeg s úgy fogja a korhadó, podvás fából elreppenő rovarokat. Kimélendő hasznos madárka s fehér-fekete mezében érdekes jelensége az erdőnek.