A KACZAGÓ CSÉR.
Sterna nilotica HASSELQU. 1762.

[Sterna aranea WILS. -Thalasseus anglicus BOIE. – Sterna affinis HORSF. – Gelochelidon anglica, balthica, meridionalis, agraria, velox BRHM. – Laropis anglica WAGL. – Gelochelidon palustris MACGIL. – Sterna risoria BRHM. – Gelichelidon anglica GRAY. – Sterna macrotarsa GOULD. – Sterna anglica MONT.]

Jegyei: majdnem csókanagyságú, de karcsúbb; csőre rövidebb a fejnél, erősebb mint egyéb cséreinké s fekete; a fark nem hosszú s nem erősen villás; a hosszú szárnyak a fark végén túlterjednek; a láb kicsiny, fekete s meglehetősen kivágott úszóhártyás, csüd magas; nyáron a fejtető és tarkó fekete, télen fehéres szürke; az öregek nyáron felül kékes-hamuszürkék, alul fehérek; őszszel a fej felül fehéres lesz, a tarkón fekete hosszanti foltocskákkal s a szemen át is fekete foltocskákból álló sávval; a fiatalok feje és tarkója fehér alapon sötét hosszanti foltokkal borított, felül világosszürkék sárgásfehér és barnásfekete tollszegésekkel, melyek a szárnyfedőket is megtarkítják, alul szürkésfehérek, lábuk és csőrük feketebarna, szemök szürkés, az öregeké ellenben barna.

Mértéke: H. 31–32; Sz. 32–32,5; F. 12–14; L. 2,9–3,5: Cs. 3,5–3,8 cm.

Földrajzi elterjedése igen nagy, noha előfordulásának körében csak bizonyos pontokon gyakoribb. Így találták a mérsékelt Észak- és Dél-Amerikában, különösen Braziliában, Afrikában. Európában inkább a déli és különösen délkeleti részekben fordul elő s észak felé legföljebb az 58° é. szél-ig. Régebben Dániának egyes tavain, a német tengerparton közönséges volt, de ma már ott nagy ritkaság. Hazánkban egyedül a Fertőnél fészkel, s nincs tudomásom, hogy máshol is fészkelt volna. Magam is csak előbbi tónál (1889 nyarán), még pedig annak déli és délkeleti részein láttam nehány párt. E. Dombrowsky lovag szerint* 1887-ben Pomogynál (Mosonym.) fekvő kisebb tócsák körül helyenként nagy számban költött; én azonban 1889-ben fészkelő helyeit ugyanott hiába kerestem. 1897 július havában CSÖRGEI TITUSZ elég gyakorinak találta a Fertő déli részén s öt darabot lőtt is. Régebben valószínüleg Apja körül is költött, mint azt a nemz. múzeumban lévő 1838 jún. 29-én ott lőtt példány bizonyítani látszik. Lövetett egy db Drassónál (Alsó-Fehérm.) 1854 május 21-én is, mely Csató János gyűjteményében van. Egyéb magyar példányok csakis a soproni főreáliskolai, Huszthy Ödön lékai gyűjteményében s három darab a bécsi udvari múzeumban vannak, melyek mind a Fertőről valók.

Életmódjában a csérek, szerkők és sirályok szokásaiból egy-egy rokonvonást találunk. Többnyire a vizek szélén repkednek, de nem annyira a part közelében, mint a szerkők. Reptük könnyed, sirályra emlékeztető, úgy hangjuk is, melyet he-he-he-ke,-he,-he szótagokkal fejezhetnénk ki, hasonlít a danka sirály szólásához, s valóban kaczagásszerű. Fészkét kis zátonyokra, homokhátakra kapart mélyedés pótolja, melybe 2–3 tojást tojik; ezek színezete lényegesen nem különbözik a csérek tojásaitól.

Tojásmérték: H. 42–46; Sz. 30–32 mm.

Kisebb halakat, vizirovarokat, pókokat eszik, állítólag azonban kisebb madarak tojásait, pelyheseit is rabolja. E részben nincsenek tapasztalásaim, de ritkaságánál fogva nálunk gazdaságilag egészen közömbös.