[Ardea stellaris L. – Butor stellaris SWAINS. – Botaurus lacustris, arundinaceus BRHM.]
Bölömbika (Botaurus stellaris [L.]).
Népies nevei: vízibika; nádibika; dobosgém (Jászberény); ökörbika; muszkagém; vízibornyú (Tiszamentén néhol); bikagém.
Jegyei: majdnem holló nagyságú, de hosszabb nyakával és lábaival még nagyobbnak látszik; tollazatának alkotása bagolyszerű, színe is a sárgás és sötétbarnán tarkázott bagolyfajokra emlékeztet; csőre sárgászöld, orma barna; szem sárga; lábai sárgászöldek.
Leirása. Öregek: a fejtetőnek a tarkón túl kiszélesedő rajzolatja barnásfekete, a tarkó tollak hegyén keskeny agyagsárga szegés; a szemek alatt, a csőrtőtől a pofákra bajuszként nyomuló széles sáv, barna; a torok fehéres agyagsárga, közepén rozsdás, de sötétebben foltos sávoly huzódik a nyakra; egészben főszíne felül agyagsárga s helyenként rozsdás, feketésen és barnán foltozott, s ugyanily színűen, mindenfelé szabálytalan czikczakk, hullámalakú, nyilszerű rajzolatokkal tarkázott; alul az alapszín világosabb s feketebarnán hosszantfoltos; a nyakoldalak azonban finoman harántcsíkosak; az evezők szürkésbarnák s számos rozsdaszínű harántcsikkal rajzoltak. A fiatalok olyanok mint az öregek, de nagy evezőik majdnem egyszínüek, alig csíkosak, legföljebb belső felükön.
Mértéke: H. 61–66; Sz. 32–34; F. 10–12; L. 9–10; Cs. 7–8 cm.
Leginkább Európa és Ázsia mérsékelt égövét lakja. Észak felé a 60° é. sz.-nél magasabban csak ritkán találták; délen sem valami közönséges költő, inkább csak költözködéskor mutatkozó. Hazánkban minden valamire való mocsárban, tóban, nagyobb nádasban előfordul s bár magát a különös madarat csak esetleg látjuk, jellemző otromba szava annál ismertebb. Ennek révén bizonyos népszerűségre tett szert s a népies költészetbe is beférkőzött. Különösen TOMPÁnál többször előfordul, sőt regét is irt róla, melynek alapja az a néphit, hogy bikából lett madárrá. Legtöbb czélzás hangjára vonatkozik:
«Ha vastag bömbölés hallatszik a
Nádasfelől: az a bölömbika.»
Hogy mily erős ez a hang, azt is jól tudja:
«Zúg a sűrű nádas hosszú mély morajjal,
Hogy a bölömbika bőgése is elhal.»
vagy alakjára czélozva:
«A nádas lakók legfurcsábbika
Ámítva bömböl, a bölömbika.»
Sajátságos is az a hang, melyet különösen párosodás szakában bőven hallat! Mintha nem is madár mondaná azt a rezgő és tompa böffenéshez hasonló kéttagú szólást, mely körülbelül üű-prumb, ü-prumm, üü-umb szótagokkal fejezhető ki. Sokat vitatkoztak rajta, hogyan szólhat így? A régi felfogás az volt, hogy bizonyos adag vizet felszí, azután csőrét felveti, majd ismét a vízbe dugja s mintegy kifujja magából a kortyot. Ujabb megfigyelések szerint – főleg azok után, melyeket TORREY és FAXON amerikai ornithologusoknak köszönhetünk, kik egy amerikai bölömbikát lestek meg szólás közben – madarunk vizet nem szí s csőrét sem dugja abba, hanem látszólag a levegőt szívja be s bocsájtja ki magából. Ezt MAYNARD boncztani vizsgálatai is bebizonyították. Szerinte a hang nem a gégében keletkezik mint legtöbb madárnál, hanem a bárzsingban a nyakizomzat sajátságos alkotásának segélyével, mely izomzat a párosodási időben különleges működésének megfelelőleg meg is változik. Költés után nem is halljuk már a bömbölést, repülő bölömbika sem szól ilyen bikahangon; inkább valami gémhang és varju károgás elvegyüléséhez hasonlít a kráu, kváu hivogatása.
Mint költözködő madár az országos középnap szerint: márczius 14–15-én érkezik s októberben, novemberben távozik el. Egyesek azonban a kemény hideg beköszöntéig is el-elmaradoznak mocsarainkon, sőt gyenge teleken át, valami szabad viznél, meleg forrásos helynél vissza is maradnak. Télszakán a legtöbb Észak-Afrikában, Indiában, Burmában és Khinában található. Költözködéskor rendesen kisebb, laza társaságokban járnak s éjjel utaznak. Erre vall, hogy csendes estéken késő őszszel, gyakran órákon át egyszerre több ponton nem messze egymástól hallottam szólásukat a magasban, viszont tavaszszal reggel kis területen 8-10 darabot rebbentettem föl. Repülése lassú, esetlen; éppen csak felkalimpál a nádból, alacsonyan száll s mint egy rongydarab nemsokára ismét bele esik a sűrűbe. Tollazatának színe, csendes nyugodt gunnyasztása vagy merev kinyujtott nyaktartása – úgy mint az alkalom kivánja – kiváló alakoskodásra képesítik, s ezért még ha találkozunk is vele, csak gyakorlott szemmel vehetjük észre. A költözködés idejét kivéve, magában elvonulva éldegél s ellentétben a többi gémfajjal, nem is költ telepesen. Áprilisban párosodik s májusban rakja nádszálakból, kákalevelekből való fészkét, mely mindig nehezen hozzáférhető helyeken a magas nádban, a lápok vad növényzete közt, majdnem a víz színtáján található. 3–5 tojása halvány kékes-zöldesszürke, alakra olyan, mint a házityúk tojásai.
Tojásmérték: H. 50–54; Sz. 35–38 mm.
A bölömbika, bántalmazva, nemcsak hogy mérges, de igazán csak akkor «furcsa» állat. Nyakát felfújja, minden- toll sörényesen külön áll, szemeinek merevsége szinte félelmessé válik, hegyes csőrével pedig szigonyoz s dühösen vagdal. Soha sem felejtem el azt a kómikus «páros viaskodást», melynek egy ízben tanuja voltam; madarunk és vizslám álltak egymással szemben. Úgy látszik, véletlenül bukkantak egymásra a sűrű nádság egyik tisztásabb, szigetes helyén s annyira nagy volt a meglepetésök, hogy a bölömbika repülésre sem fogta a dolgot. Magam a csuhisokban, nádban gázoltam s csak a közeli törtetés meg-megujuló nagy zaja keltette fel figyelmemet. A csörtetés felé tartottam hát s itt szemeim elé tárult a kómikus harcz, mely bármicsoda czirkusközönséget kaczajra fakasztott volna. Vizslám mindig hozzá ugrott, oda kapott a felborzolt nyakú madárhoz, ez meg visszavágott; a kutya most hátulról támadott, mire olyan forgolódzás, hercze-hurcza, ugrálás, fogcsattogatás, fülrázás keletkezett, hogy szinte káprázott a szemem. Jó ideig tartott ez így s úgy látszott, az erők és ügyesség egyformán oszlottak meg. Ekkor közbeszóltam én is; bíztattam, tüzeltem kutyámat, hogy hamarább vége legyen a küzdelemnek. Engem semmibe sem látszott venni a vérszemet kapott szárnyas; még sokáig elbántak egymással, míg végre a kutya hirtelen elkapta s úgy össze-vissza rázta, mintha valami a fülébe mászott volna: a bölömbika nem árthatott neki többet csőrével s csakhamar kiszenvedett a dühös győző fogai közt.
Eledele meglehetős sokféle. Vízipatkányt, cziczkányokat, kisebb madárfiókákat, békákat, csíkot, kigyót, apróbb halat, vízi férgeket s rovarokat, álczákat, bábokat egyaránt eszik. Felbonczoltak begyében néha sok lópióczát (Hirudo equinus), vízigyikot találtam s egy-egy tüzeshasú békát és egeret is. Egészben véve közömbös, vadászatilag, halászatilag inkább káros.