A CSONTTOLLÚ MADÁR.
Ampelis garrulus (L). 1758.

[Lanius garrulus L. – Bombicilla garrula VIEILL. – Bomb. bohemica LEACH. – Bomhyciphora poliocoelia M & W. – Parus bombicilla PALL.]

XIX-ik tábla

CSONTTOLLÚ MADÁR
AMPELIS GARRULA (L)

Népies nevei: fenyőmadár (GROSSINGER J.); csonttollúmadár (Pécs); selyemfarkú (FÖLDI J.); selymeg (Magy. Curir).

Jegyei: valamivel kisebb mint a seregély; tollazata finom, selymes, hosszú; fején jókora bóbita; főszine vörösesszürke; torkán fekete folt; farka fekete, hegye sárga; farkalja vörösbarna; szárnyán fehér csík és sárga hosszanti foltok, az öregek másodrendű evezőinek hegyén élénkvörös, viaszfényű, csontszerű nyúlványok (hímnél 9-ig, a tojónál 5-nél nem több), ugyan ilyenek néha a farktollak hegyén is. Csőr fekete, tőben világos; szemei vörösbarnák; lábai feketék. (L. I. köt. II. tábla és 13. kép.)

Mértéke: H. 17,5–18,5; Sz. 11,3–11,7; F. 6–6,5; L. 1,9–2,2; Cs. 1–1,4 cm.

Ez a szép madár északon, a sarkköri tájak mocsaras, nedves talaju, nagy fenyőerdőiben költ, úgy Európában, mint Ázsiában és Észak-Amerikában. Hazájából némely években délibb tartományokba vándorol s a téli hónapokban nagy csapatokban mutatkozik különféle bogyótermő fákban és bokrokban gazdag erdőszéleken, kertekben. Megesik, hogy egész Dél-Európáig is levonul. Nálunk bizonyos években szintén található, de általában – különösen Felső-Magyarországban – télszakán többször van, mint nincs s a fenyőrigókkal egyetemben nagy mennyiségben kerül a lószőrtörőkbe s csomókba kötve, piaczra. Husa izletes. Észlelték Fiume vidékén is. A csapatok többnyire egyes fákat lepnek s folyton falatoznak. Reptük gyors, nagy ívekben történik; a fán ülve lomha, lusta benyomást tesznek, nem igen vadak s kiváncsian tekintgetnek a közeledő idegenre. Tavaszra visszatérnek hazájukba. Rendetlen megjelenésök többféle babonás hiedelmet keltett; háborút, döghalált s más effélét jósolgatnak láttukra.

Északon temérdek szunyogot pusztítanak s nyáron leginkább azokkal élnek, őszszel és télen ellenben csupán bogyókat, magvakat esznek. Különösen kedvelik a borókamagot és a vörösberkenye, madárcseresznye bogyóit, szintúgy a galagonya gyümölcsét. Nálunk inkább közömbös – legföljebb a magvak széthordásával, terjesztésével az erdőgazdaságnak használnak – északon határozottan hasznos. Szépsége és ártatlan volta parancsolja, hogy kíméljük s ne fogdozzuk, lőjjük. Mert pusztításával azt cselekeszszük mi az északi népeknek, a mit nekünk az olaszok tesznek, mikor énekes, hasznos madarainkat öldösik.