[Anas tadorna L. – Anas cornuta GM. – Anas damiatica (HASSELQ.) – Anas subterranea SCOP. – Tadorna cornuta GRAY. – Tadorna Bellonii STEPH. – Tadorna vulpanser FLEMM. – Tadorna familiaris BOIE. – Tadorna gibbera, littoralis, maritima BRHM. – Vulpanser tadorna KEYS & BLAS.]
Jegyei: alig nagyobb a házi réczénél, de inkább lúd benyomást tesz, bár csőre elől lapos, réczeszerű; szárnytükre elől zöld, hátrább rozsdavörös; csőrtövén bütykös dudorodás; csőre és lábai vörösek; fark 12 tollu.
Leirása. Gunár dísztollazatban: fej és nyak érczfényű feketezöld; a begy és a nyak alsó fele fehér; mell felső része, oldalai és a hát eleje összefüggően rozsdavörösek; a vállakon egy-egy fekete hosszúkás folt; a mell közepén a fark aljáig feketés rozsdás színnel kevert hosszú folt, egyébként az alsó test, a szárnyfedők, a farcsíkja és farkalja, úgy háta és farka is fehér, utóbbi fekete hegyű; csőre vérpiros, hegyén fekete; szeme barna; lábak halványvörösek, fekete körömmel. A tojó csőrbütyke s egész termete kisebb, színezete kevésbbé élénk.
Mértéke: H. 57–61. Sz. 32,7–33,4. F. 10–11,5. L. 4,8–5. Cs. 4,6–5,5 cm.
Ez a szép récze főleg a tengerpartok lakója; honos Anglia, Norvégia, Svéczia, Dánia, Hollandia, a Balti tenger, Keleti és Északi tenger szigetein, partjain, ritkább Franczia- és Spanyolországban. A Fekete tengernél, Kaspitengernél közönséges s előfordul Közép-Ázsia nagy széktavain, valamint Ázsia keleti részeiben is. Egyes szigetségeken félszeliden él, tenyésztik s tojásait szedik. Afrikában telelésre jelenik meg, de HEUGLIN szerint költ is. Hogy a régi Egyptomiak is ismerték, bizonyítja szereplése a hyeroglifák közt. Nálunk többször észlelték, de jelenleg csak egy hiteles példány () van belőle, melyét Pancsován ejtettek el 1898 márcz. havában. Ez LENDL A. dr. præparatoriumába került. 1899 január hóban az Olt folyón, Felek község határában, Fogarasmegyében lőttek egy példányt (Vadászlap 1899. évf. 34. 1.) A 40-es években egy példány Erdélyben a Sztrigyen is lövetett (
ad.), mely Buda Elek gyűjteményében volt, s melyet CSATÓ János veterán ornithologusunk is látott. Én két napig figyeltem és meg is sebeztem egy gyönyörű gúnárt a velenczei tavon 1887 nov. 21-én. Ez előszeretettel a tó szélvizében úszkált s felriasztva mindig két-három, rendesen megtartott ponton szállt le. Reggeltől estig utána voltam de csak alkonyat felé sikerült ladikkal némileg megközelíteni, lövésre kapni. Sajnos, a vízbe esve rögtön elbukott, s nem jött többé elő. Másnap azonban ismét szokott helyén volt; ekkor úgy megszorítottuk, hogy kénytelen volt a tóparti legelőre szállni. Egy árokban cserkésztem meg, de nem juthattam közelebb, mint vagy 80 lépésnyire. Ott ült előttem a gyönyörű állat! Lövésemre a földön vergődni kezdett, feléje futottam, mire felemelkedett s alacsonyan a tó fölött elhúzott. Kilőtt tollait tettem el emlékül. Érdekes a dologban az, mit később REISER O. barátom a sarajevoi múzeum őre írt, t. i. hogy egy hónapra kacsa-történetem után Poèiteljnél a Narenta mocsaraiban egy bütykös ásóludat fogtak, mely nem igen régi sörét lövés nyomait viselte. Ez a példány a sarajevói múzeumban áll s én is láttam; ugyanolyan kiszínezett, mint a mire Velenczén lőttem s igen könnyen lehetséges, hogy tekintve a madár ritkaságát, ugyanaz a példány is. 1897 ápril. 5-én a Velenczei tavon ismét láttam egy példányt, mely a «sukorói nagy tisztásról» kelt föl s vagy 150 lépésnyire repült el mellettem a magasban, de annyira jól láthattam a napfényben, hogy tisztán megismerhettem.
Fészkelése igen sajátságos, a mennyiben földi lyukakban, néha elhagyott, sőt lakott borz- és rókalyukakban is családi tűzhelyet alapít, nem törődve a rókakoma házi uraságával. Elég eredeti és különös, hogy a csalavér nem bántja tollas lakótársát. Néha azonban faodúkban, elhagyott szarka- és varjúfészkekben is költ.