[Falco lagopus BRÜNN. – F. slavonicus LATH. – Aquila lagopus SEEB. – B. lagopus LEACH. – Archibuteo planiceps, alticeps BRHM. – Butaetes lagopus BP.]
Népies nevei: őszkánya (Szeged, Hódmezővásárhely); fehér kánya; téli kánya.
Jegyei: akkora mint az ölyv, melyhez színezetre is sokban hasonló s épp oly változásokra hajló, úgy hogy sokszor majd egész fehéreket is találunk; mindenkor különbözik azonban tőle abban, hogy lába gatyás; a fark tőfele fehér, csak végén van széles, fekete harántsávoly s néha előtte egy-két keskenyebb is; feje fehér alapszínen sötétbarna szárfoltokkal tarkázott; melle fehéres, némi rozsdás szegélyű barna foltozással; gatyái fehér vagy rozsdásfehér és sötétbarna harántsávokkal; alsóteste közepére széles, egyszínű sötétbarna pajzs (ez ritkán fehér foltozású s ha igen, akkor is túlnyomó a barna szin), melynek révén reptében is felismerhető. A viaszhártya és lábak sárgák; a csőr hamvaskék, kampója fekete; a szem barna. (Izomzata I. köt. VII. tábla.)
Mértéke: H. 56–65; Sz. 43–48; F. 24–25; L. 7,5–8,1; Cs. 3,5–3,7 cm.
Ez az ölyv nálunk csak télen mutatkozik, illetőleg késő őszszel jön s tavaszszal ismét távozik északi hazájába. Neki a mi éghajlatunk az, a mi a fecskének Afrika. Mint fészkelő Skandináviától Szibéria közepéig fordul elő s alig terjed le az 56° é. szél.-nél délebbe fekvő területekre. Egyes párok azonban mégis visszamaradoznak s mint biztos adatok mutatják, Csehországban, Morvaországban, Alsó-Ausztriában is családot alapítanak. Nálunk is észleltek egyeseket nyár szakán, s úgy látszik, a Drávafokon a «Keskendi erdőben» költött is.* LAKATOS K. szintén említi hazánkban való fészkelését* s GOZSDU ELEKre hivatkozik, ki neki, Temesvár vidékén lövött kotló madarakat küldött. Életmódjában különben az egerészölyvtől alig különbözik; ő is inkább lomha, nyugalmas állat, órákig el-elüldögél valami vakondtúráson, facsúcson, határkövön, czölöpön s csak úgy mint rokona, főleg egerekből él, de bizonyos esetekben nem veti meg a fáczán, fogoly vagy süldőnyul pecsenyét sem. Több felbonczoltnak begyében és gyomrában találtam ezek maradványait. Fogarason CZYNK E. észlelte, hogy a felkelő erdei szalonkára is vágott, és puskavégre kerülvén, begyében szalonkacsőr mellett egy huros rigó maradványai s két rigófej bizonyította rablásait. A vadász tehát nem nézheti jó szemmel, a gazdának azonban nincs oka reája neheztelni, mert egérpusztításaival nagy hasznot tesz, és – eltekintve a fent említett adattól – nem fészkelvén nálunk, a hasznos apró madarak szaporodását sem korlátozza.