A JEGES RÉCZE.
Fuligula hyemalis (L.) 1758.

[Anas hyemalis L. – A. glacialis L. – A. brachyrhynchos BES. – Clangula glacialis BOIE. – Harelda glacialis STEPH. – Pagonetta glacialis KAUP. – Crimonessa glacialis MACG. – Fuligula glacialis LESB.]

Népies neve: jeges récze (Velenczei tó, nem különböztetik meg a F. clangulától).

Jegyei: nagyságra a házi és a kis csörgő récze közt áll; csőre feltünő rövid, kicsiny, kúpos és nem széles (tőle pisze kifejezése van); a fiataloknál az egész csőr feketebarna, ellenben az öregeknél csak a csőrhegye és csőrtő, egyébként vörösessárga; lábak feketebarnák; szárnytükre nincs; a has fehér; fej barna, fehér és szürketarka; a gácsérnak középső két farktolla nyársalakúan erősen meghosszabbodott.

Leirása. Gácsér dísztollazatban: nem a szín sokfélesége – mert fehér, szürke, barna és rozsdabarna a színezete – hanem azok eloszlása folytán igen tarka s feltünő madár; pofák világos hamuszürkék, a nyak oldalain nagy sötétbarna, alsó részén rozsdaszínű foltok; torok, nyak, fejtető – ez néha sárgás árnyalatú – valamint a hát előrésze fehér, úgy a has és farkalja meg a szélső farktollak is; a válltollak hegyesen, erősen meghoszszabbodottak s úgy, mint az alsó test oldalai, halványszürkék; a felső test, a szárny, középső farktollak, begy és mell fénylő sötétbarnák szem vörösessárga. A tojónak fejteteje, pofájának a nyak felé eső része, torka, nyakának alsó része a begyig, felső része, szárnya és farka többé-kevésbbé sötétebb vagy fakóbb barna; alsó teste valamint többi részei fehérek. A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak, de fejükön, nyakukon füstösebbek. A nyári tollazatban felső testükön rozsdasárgás és fakóbarna szín uralkodik. A tojó szeme barnássárga, a fiataloké szürkebarna.

Mértéke: H. 30–31,5 (50–55);* Sz. 19,7–24; F. 6–6,3 (19–22,6);* L. 3,2–3,5; Cs. 2,5–3 cm.

Ez a récze, nevéhez méltóan, igazán az örök jég vidékein költ, mert a legészakibb sarki tájakon s még a 82° északi szélességen túl is találták. Az északi Sarkkörnél délebbre már ritkábban fészkel, de Európa, Ázsia, Amerika hideg öveiben egyaránt otthonos. Télre mérsékeltebb éghajlatok alá költözik, de nem nagyon délre s nálunk már a ritkább fajok közé tartozik. Láttam néhányszor a velenczei tavon, lőtték Pest-, Pozsony-, Baranyamegyében, Erdélyben, a Fertőn, Balatonon s másutt. A velenczei tavon lövöttek közül öt kitömött példányt ismerek (közülök három nálam), ezek egyike április 14-én 1894-ben esett.

Gazdaságilag nem igen jön számba, mert tápláléka főleg csigákból, kisebb kagylókból, rákocskákból, mellesleg vízinövények hajtásaiból, magvaiból áll.