[Fringilla spinus L. – Spinus viridis KOCH. – Spinus alnorum BRHM. – Acanthis spinus KEYS. & BLAS. – Carduelis spinus GOULD.]
Népies nevei: csizik (Alföld); csizike; csézike (Baja); egérpinty (Kresznerics, Sándor J.); czájzli (Vasm.).
Jegyei. Az öreg hím fejebúbja fekete, úgy torokfoltja is; háta sárgászöld, feketés szárfoltokkal; alul zöldesbe játszó sárga, hasa felé fehér; az alsó test oldalai fekete szárfoltokkal; a szárny feketésbarna, zöldessárga csikkal; a farktollak tőfele sárgás, hegye feketés; csőre szürkés, hegye sötétebb; lábai világosbarnák; szeme barna. A tojó fejebúbja nem fekete, torokfoltja sincs, fölül főszine zöldessárgás szürke, alul szürkésfehér, feketés szárfoltokkal. A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak.
Mértéke: H. 10,8–11,4; Sz. 6,6–7,2; F. 4,2–4,7; L. 1,5–1,6; Cs. 0,95–1,1 cm.
Közép- és Dél-Európában, úgy északon a Sarkkörig, Ázsiában Szibérián át Japánig honos. Skandináviában néha a Sarkkört is átlépi, ellenben keleten alig nyomul fel az 58° é. szél.-ig. Természete szerint a fenyvesekhez ragaszkodik, azért előfordulása elterjedési körén belül szórványos. Síkságon ritkán telepszik meg, inkább a közép- és a magas hegységek fenyőövében költ. Hazánkban nem sokat tudunk fészkelési viszonyairól. CSATÓ szerint Erdélyben a fenyvesekben (Alsó-Fehérm.) fészkel. Én egy izben május végén Velenczén párban láttam egyik kert fenyőcsoportjában, de költéséről nem győződhettem meg. Hogy fészkét nem egy könnyen találhatjuk, azt a néphit is megokolja, azt tartván, hogy a csíz varázserejű kövecskét rejt el benne, mely azután láthatatlanná teszi. De ha nyáron át alig látjuk, annál sűrűbben találkozhatunk vele őszszel, télen és tavaszszal, mikor nagy csapatokban keresi fel az égerfákat, nyirfákat, hogy magvaiból – melyek nyilván csemegéi – jóllakjék. Vidám, eleven kis madárka, ügyesen kapaszkodik meg a vékony ágacskák hegyén, egyszerű, bizalmas nótáját csicseregve fürgén ugrándozik, könynyen repül s egész lénye vonzó, kellemes. A mászkálásban annyira nagymester, hogy a pintyfélék közt valóságos czinege. Csak a zsezsékben akadt a családjához tartozó rokonai között méltó vetélytársra. Ő is, mint azok, nyugtalan, izgő-mozgó, örökké derült kedélyű, társaságszerető állatka, épp úgy felakaszkodik az égerfa tobozkáira, a nyirfák hajlékony ágaira vagy a növények kalászaira s épp oly ügyesen csipegeti ki a szemeket. Megnyerő tulajdonságaiért kedvelt kalitka-madár, s a szegény kézműves műhelyét csak úgy, mint a rangos soron lévő szobáját sok helyen megélénkíti igénytelen, de kedélyes énekével.
Fészkét meglehetős magasan rakja, közönségesen fenyőfákra. Tojásai kisebb kiadásban a kenderike-tojásokhoz hasonlítanak.
Tojásmérték: H. 15,5–16,9; Sz. 11,9–13 mm.
Fiókáit rovarokkal neveli föl, s nyáron sok rovarálczát, hernyót is elemészt, később azonban inkább magevő. Különösen az égerfa, nyirfa, nemkülönben a fenyők magvait mindenek fölött szereti. Csak ha ezekhez nem jut, eszik más magvakat is; így a csalán, madársaláta, mák, kender, komló, saláta, bojtorján s effélék magvait. Gazdaságilag közömbös.