A SÁRJÁRÓ.
Limicola platyrhyncha (TEMM.) 1815.

[Tringa platyrhyncha TEMM. – Limicola pygmaea KOCH. – Tringa eloroides VIEILL. – Tringa pygmaea SAVI. – Pelidna platyrhyncha BP. – Tringa Hartlaubi GRAY.]

Jegyei: alig pacsirta nagyságu; tollazatának rajza némileg a kis szőrszalonkára emlékeztet, de kevésbbé rozsdás és sárgás, hanem feketebarna és fehéresszürkés; torka, alsó teste fehér, csak a begy szürkés árnyalatu, sötétbarnásan pettyszerüen foltozott; szem és csőrtő között lévő sáv és a fültáj szürkésbarna; a pofa sötéten pontozott; szem fölött fehér sáv; fejtető feketebarna, két világos fehéres keskeny hosszanti sávval; a hát tollai feketebarna, rozsdás és fehéres szegésüek; a nyak hátulja szürkésbarna és fehéres foltozásu; a szárnyfedők barnák, fehér és rozsdás szegélyezéssel; evezők sötét szürkebarnák, az elsőnek szára fehér, a következőké mindjobban sötétedik; középső két farktolla leghosszabb szine sötétbarna, keskeny rozsdás szegéssel; a csőr töve sárgásbarna, vége sötétbarna; lábai zöldesfeketék; szeme sötétbarna.

Mértéke: H. 15–16,8; Sz. 9,9–10,8; F. 3,9–4,5; L. 2–2,1; Cs. 3–3,4 cm.

Ez a madár Skandinávia fensíkjain, a 60° é. szél. körén túl északabbra, Lapponiában s valószínüleg az európai és szibiriai tundrában is költ. Költözködéskor délibb övekben jelenik meg, de általában ritkábban kerül elő, mint a többi parti madarak. Főleg Kelet- és Közép-Európában, a Földközi-tenger körül, Madagaskár szigetén, Közép-Ázsiában, Japánban, Khinában, észak-nyugoti Indiában észlelték. Nálunk valószinüleg közönségesebb, mint hiszszük, ritkaságának oka inkább a megfigyelés hiányossága, nemkülönben az a körülmény, hogy más kisebb parti madaraktól nem igen különböztetik meg. A Nemzeti Múzeumban honi példány nincs, a bécsi udv. múzeumban azonban egy 1807-ből való példány áll NATTERER-től, mely hazánkból való. A Fertő mellékén 1892 májusban a Dorfsee-nél egy és két , 1895 május 15-én pedig két lövetett, melyek HUSZTHY Ö. gyüjteményében vannak Lékán. A Velenczei tónál 1893 szeptember 1-én lőttem egy -t s még egy-kettőt láttam, melyek nem közvetetlen a tóparton, hanem attól pár méternyire levő mocsaras, iszapos, pocsétás, gyér füvü helyeken tartózkodtak. Erdélyben szintén lőttek egy példányt, N.-Szebennél 1867-ben; PETÉNYI szerint pedig régebben Szentes táján és Hód-Mező-Vásárhelyen is kapóra került volna.