[Falco melanaëtus L. – Aquila heliaca SAV. – .Falco imperialis BECHST. – Aquila imperialis Cuv. – A. mogilnik STRICKL.,.; HEUGL.; DESS.; SCHLEG.]
Népies nevei: pusztai sas; határ sas; parlagi vagy pallagi sas (Alföld).
Jegyei: majd akkora, mint előbbi; összecsukott szárnyainak hegye a fark végét eléri, úgy hogy ülve, farka alig látszik; a száj zug a szem alatt és mögött van; a fark egyenes, nem oly elkerekített mint előbbié, töve fehéres, különben világos szürkés színű, számos keskeny, hegyén sötétebb, szélesebb harántsávolylyal; vállain nagy fehér foltok; fejteteje és tarkája világos sárgás, egyébbként főszíne sötétbarna; gatyái szintén. A fiatalok főszíne rozsdasárga sötétebb szárfoltokkal, farkuk töve fehéres, különben egyszínű barnás, sávolyok nélkül. Csőre sokkal magasabb; mint előbbié, a középujj végső izén 5 vért. Lábai és viaszhártyái sárgák; szeme barna vagy sárgásszürke (öregek); csőre hamvasszürke, kampója fekete.
Mértéke: H. 75–87; Sz. 57–65; F. 29–33; L. 9,2–10; Cs. 6,7–7,4 cm.
Európa déli és főleg délkeleti vidékein található. Spanyolországban s Észak-Afrikában élők a typikustól némileg eltérnek, a mennyiben az öregek főszíne valamivel sötétebb, fehér vállfoltjaik nagyobbak, ellenben a fiatalok alsó teste kevésbbé foltos; ez a fajta az Aquila melanaëtus adalberti dr. R. BRHM. 1860.
Hazánkban a parlagi sas leginkább a Fruska-Gorá-ban, úgy a Titeltől délnek terjedő Duna rész ligeteiben és szigetein, valamint a delibláti homoksivatagon, ritkábban a Bakony- és Vértes-hegységben és Erdélyben is fészkel. Fehérmegyében többször láttam – egy izben négy darabot együtt – a Velenczei tó környékén, Lovasberénynél, Csalánál; s egy K.-Nyék mellett megsebzett fiatal évekig unokabátyám M. P. fogságában volt. Erdélyben Hátszeg és Petrozsény közt találkoztam vele. Az Aldunánál – főleg Pancsovától délre a – rétisas mellett ez a leggyakoribb sas-faj. A meglátogatott 22 sasfészek között is számot tevő arányban volt e faj képviselve.
Mindazok a parlagi sasfészkek, melyeket láttam, hasonlítottak a rétisas fészkekhez, csak hogy általában kisebbek voltak s lazábban épültek Rendszerint vén, magas, fekete nyárfákon voltak, egyesek különálló fán s már messziről feltüntek. A delibláti homoksivatagon is ilyen egyes, aránylag fiatal, fekete nyárfán láttam s nem is valami magasan. Rezső trónörökös a Szerémségben és Szlavoniában, főleg nem igen vén tölgyeken találta fészkeit. FRITSCH * említi, hogy a bánáti vadászok szerint a delibláti homoksivatagon bokrok közt a földön is fészkelne; tudakozódásaim e tekintetben meddők maradtak. Fészkeiket már kora tavaszszal elfoglalják s féltékenyen őrzik. Idegen udvarlót vagy más sast bátran megtámadva vernek el házuk tájáról. Az Aldunánál, hol közvetetlen szomszédságában más párok és rétisasok is fészkelnek, főleg utóbbiakkal, folytonos határvillongásban vannak s veszekesznek azokkal s a sokkal nagyobb termetű rétisasok rendszerint a rövidebbet húzzák, sőt félnek a kisebb, de elszántabb parlagi sasoktól.
Márczius végével, leginkább azonban április elején, a tojó két, ritkán három, fehér alapszínű zöldesszürke, ibolyásszürke és szürkéskék pettyezéssel, foltocskákkal tarkított nagy tojást rak. A tojások színe változó, sőt akadnak egyszínüek is.
Tojásmérték: H. 67–74, Sz. 53–59 mm.
Körülbelül egy hónap múlva kelnek ki a fiókák. Míg a tojó ül, a hím gyakorta a fészek fölött kóvályog s néha szavát is hallatja, mely igen jellemző, mély hangú: káu, káu, krá, kráu. BREHM felemlíti a parlagi sas szívós életét s felhozza, hogy egy fején keresztűl lőtt, látszólag dög példány, melyet szekrény alá dobtak, két nap múlva feléledt. Tapasztalásból megerősíthetem ezt a szívósságát. Az Aldunánál ALMÁSY GY. barátom, igen öreg söréttel, egy parlagi sas mellét keresztűl lőtte, de minthogy a madár még élt, oda szólt emberének, ütné agyon. Ez egy karvastag husánggal fejbe vágta, azután oda hozta ebédlő helyünkhöz, hol elterülve feküdt. Alig végeztünk azonban a falatozással, látjuk ám, hogy a sebesült sas fejét kezdi emelgetni, mire vizet adtunk neki. Haza érvén ketreczbe tettük s nem telt bele egy óra, már vigan felállt, élelmet is elfogadott s vagy 1 1/2 évig élt fogságban. Habár vizivadat, úgy a foglyot, fáczánt sem kiméli s magam láttam, a mint négy fiatal példány egy nyulat ölt meg, mégis legfőbb élelme az ürge s azért valami nagy károsságáról nem beszélhetünk. Hiszen fészkelő helyei nagyrészt nem a gondozott vadászterületeken vannak s az ide-oda csatangolók is legalább tesznek annyi hasznot – ürge pusztitásukkal – mint kárt, sőt többet.