A KARVALYBAGOLY.
Nyctea ulula (L.) 1758.

[Strix ulula L. – Str. nisoria M. & W. – Str. doliata PALL. – Surnia funerea DUM. – Surnia ulula BP. – Aegolius ulula RCHW. – Noctua nisoria CUV.]

Jegyei: hosszabb mint az erdei fülesbagoly, de kisebb testű és karcsubb; farka hosszú, ékalakú; az összecsukott szárnyak hegye a fark közepéig ér; a 2–4-ik evező külső fele szükített; alul fehér, karvalyszerű, hullámos, feketebarnás sávolyokkal; az arczfátyol oldalain sötét félholdalakú szegés; háta és szárnyfedői szürkésbarnák, fehér, cseppalakú foltokkal; a fejtetőn pikkelyszerű sötét foltozás; az evezők és fark fehér és barnásszürke sávolyokkal; csőr kénsárga; szemei sárgák.

Mértéke: H. 36–40; Sz. 24–25; F. 17,5–19; L. 2,5–3; Cs. 2,4 cm.

Európa és Ázsia vidékein honos egész Kamcsatkáig. Szigorúbb időjárással télen kissé délebbre lehuzódik s Észak-Francziaországban, Lengyelországban, Észak-Németországban, Dániában, Angliában, valamint Közép- és Dél-Oroszországban is észlelték. Hazánkban mindössze egy-kétszer észlelték; egy 1880 november 7-én Oraviczon (Árvam.) lőtt tojó a Nemzeti Múzeumban van, nemkülönben egy Cs. Somorjáról származó 1897-ből való hím is. 1895 szeptember 26-án a Bükk-hegységben (Zsércz fölött), a «Somfarazat» nevű vágás egyik kiemelkedő magfáján, délután 4 órakor láttam egy példányt. Kezdetben nem is gondoltam a napfényben, sütkérező madárral, de mikor láttam, hogy bagoly, kiváncsibb lettem. Sajnos, csak golyósfegyver volt nálam, nem véthettem hát neki, mert mikor lőtávolra értem és távcsövemmel kétségtelenül felismertem a ritka vendéget – jellemző színezetével és hosszú farkával – csakhamar szárnyra kapott s nem bagolyszerűen, hanem mint valami nappali ragadozómadár, eleresztett szárnyakkal, majd néhány gyorsabb szárnycsapással szállott el.