[Hirundo pratincola L. – Glareola nævia, senegalensis GM. – Glareola austriaca GM. – Glareola torquata MEYER. – Glareola limbata RÜPP. – Pratincola glareola DEGL.]
V-ik tábla
KIS LILE (CHARADRIUS DUBIUS SCOP) SZÉKICSÉR (GLAREOLA PRATINCOLA) (L)
Népies nevei: sziki csire (Hortobágy); pirpió (Alföld).
Jegyei: valamivel nagyobb, nyulánkabb, mint a rigó; farkának alakja olyan, mint a füstös fecskéé, tőben fehér, végén fekete; szárnyai is fecskeszerűek; a csőr töve széles, az öregeknél piros, hegye fekete; a fiataloknál a piros szín barnás; torokfoltját, a szemtől kezdődve, fekete szegély örvösen határolja; első evező szára fehér; lába fekete.
Leirása. Az öregek főszíne felül földszínű barna, mely a fejen s különösen a háton, szárnyakon legsötétebb, a nyak felső részén kissé rozsdásba hajló; álla, torka világos rozsdássárga, feketén s kissé fehéresen körülszegve; a begy szürkésbarna rozsdássárga árnyalattal; az evezők barnásfeketék; szárnyalja rozsdavörös; hasa fehér, szürkésbarna árnyalattal; farkalja fehér. A fiatalok örvözött torka nem oly éles rajzú, hasuk fehér; begyük, felső testök minden tolla sárgásfehéren szegett, és foltozott.
Mértéke: H. 24–25; Sz. 19; F. 10–11; L. 2,7–3; Cs. 1,5–1,8 centiméter.
A typikus szinezetű madarakat némely helyeken pótolja:
A feketeszárnyú székicsér. (Glareola pratincola melanoptera NORDM. 1842.)
[Glareola pratincola PALL. – Glareola Nordmanni FISCH. – Glareola Pallasi BRUCH. – Pratincola Pallasi DEGL.]
Jegyei: egészen olyan mint a törzsfaj, de szárnyalja fekete, csüdjei kissé hosszabbak, farka jobban kivágott.
Mértéke: H. 24,3–25,1; Sz. 20–20,8; F 11,9; L. 2,8–3,1; Cs. 1,6–1,7 cm.
A székicsér Európának déli részeiben, főleg Dél-Francziaországban, Spanyolországban, ritkábban Lengyelországban, nagy számban Oroszország déli részein, a Dobrudsában, Fekete- és Kaspitenger környékén, Közép-Ázsiában költ. Őszszel Afrikában számos s főleg a Nilus mentén, Vörös tengernél telel, úgy Indiában is. Dél-Oroszországban helyenként a feketeszárnyú fajta fordul elő. Hazánkban ez utóbbiból PETÉNYI szerzett Jász-Nagy-Kun-Szolnok megyében, Tisza-Földváron, 1840 május hóban öreg madarakat, s tojásaikat is megtalálta; 1843 juniusban pedig ugyanott fiatalt is kerített. Ezóta e fajtát nem kaphattuk meg, de lehet, hogy még jelenleg is előfordul. A typikus tollazatú székicsér azonban helylyel-közzel közönséges madarunk a Tisza mentén, nagy pusztáinkon, szikes legelőinken, a Hortobágyon, Dinnyésnél, a Duna és Tisza közében. A Fertő vidékén sem FASZL, sem én sohasem láttuk s JUKOVITS az 50-es években azt írja, hogy ritkán fordul elő. Nem áll tehát a mit BREHM ír, hogy a Fertőn számosan költenek.* A Balatonnál HERMAN OTTÓ május 9-én lőtt 1 darabot. Erdélyben szintén előkerültek egyesek (Hunyadmegyében).
Amit TOMPA röviden így fest:
«Árnyéktalan puszták, lágyan ringó tavak
Szabad szép vidéke»
az a székicsér édes otthonának tája. Ott éli napjait, ott alapítja meg családját, hol a széksót virágzó fátalan legelőkön, porondokon, buczkákon, székfenekekben csillogó locsogókon kívül «aranykalászszal is ékes a rónaság», mint PETŐFInk írja, «melynek fölötte lenge délibáb enyelegve üz tündérjátékokat». S ha gulya járja a pusztát, hát csak annál inkább kedves az madarunknak, még pedig egyszerűen azért, mert a sok ökörnek, marhának nyomában gazdag rovarélet fejlődik, ez pedig a székicsérnek terített asztalt jelent. Dinnyésen, főleg a mocsár kisebb, rövid gyepű, székes, marhajárásos szigetkéin ütött tanyát. 1890-ben az elsők április 5-én érkeztek, de 25-ig csak néhány darab mutatkozott, azontúl folyton több s május 5-én 18 pár kezdte udvarlását, párosodását; május 10-én találtam az első tojásokat, 15-ig mind letojtak. A székicsér rendkívül élénk szárnyas, akár a földön, akár a levegőben lássuk. Mozgásai szépek, vonzók s igen ügyesek. Egérgyorsan futkosnak a gyepen, közbe-közbe hirtelen megállnak, bókolgatnak, nyakukat mereven felegyenesítik, azután meg ismét egészen behuzzák s így szaladgálnak tovább, hogy egy-egy rovart, szöcskét szedjenek fel vagy kapjanak el a légben. Felrebbentve ide-oda csapkodnak, felemelkednek a magasba, sokszor annyira, hogy csak fecskenagyságúaknak látszanak; ide-oda kanyarognak, el-eleresztve, mereven kitartva hosszú, hegyes szárnyaikat; azután hirtelen megállapodnak, mintegy függnek a légben, de néhány sebes szárnyrezegtetés után ismét nyílgyorsan vágódnak el más irányban. Leszálláskor, úgy mint a csérek, szárnyaikat a pihenő lepke módjára, felnyujtják s lassan huzzák rendes helyükre. Lényökben – főleg a földön szaladgálva – a lilékre emlékeztetnek, mig szárnyalásuk a csérekéhez és fecskékéhez hasonlít; lengő, könnyed és változatos. Főleg repülés közben hallatják jellemző éles, gyorsan szaporázott pirrijé, pirrjé, kerrihé, kerrijé, krjé, néha kr, kr, kerr, errje, errije s ritkábban klít, klít szavukat. Miután telelő helyeikről visszatértek hozzánk, pár után néznek. Udvarlásukat gyönyörű repülési mutatványok, folytonos pirregésszerű szólásuk – mely után hangutánzóan egyik magyar nevét, a «pirpíót vagy pirípiót» kapta – jellemzi. Fészket nem építenek. Néhol egyszerűen a földbe kapart vagy természetes sekély mélyedésbe rakják tojásaikat, néhol azonban sajátságos házi tűzhelyet is alapítanak, a mi az alakoskodásnak is kiváló példája. Mikor Dinnyésen fészkeik, illetőleg tojásaik után jártam, alaposan átkutattam minden a földön található gödröcskét. A székicsérek folyton jajveszékelve repkedtek, futkostak előttem – majd a szemeimet kinéztem – de egyetlen egy tojást sem birtam meglelni. A helyet, hol okvetlen fészkelniök kellett, a marha is járta, minek bizonyítói az itt-ott heverő száradt trágya darabok lepényszerű foltjai voltak. Éppen ki akarok egy ilyent kerülni s mit látok? – a lepény közepén 3 darab székicsér tojást. Nem kerestem ezután máshol, csak a száraz trágyadarabokat néztem sorba, melyeken csakugyan az egész telep tojásait megtaláltam. A tojások körte- vagy tojásdadalakúak, sima héjuak, alapszínük piszkos agyagsárga, sötétbarna és hamuszürkés szabálytalan alakú foltokkal, pontokkal és rajzolatokkal.
Tojásmérték: H. 28–32; Sz. 21,5–24,8 mm.
A költés munkájában az anyamadárnak részben a nap melege is segítségére van, mert hát sokszor kénytelen tojásait elhagyni, zavartatva a legelő gulyától. A pelyhesek kikelés után kis vártatra odahagyják nem igen melegséges otthonukat, s ügyesen bujkálnak az alig ujjnyi magas székfüvek, marhanyomok, göröngyök közt. Pehelytollazatuk színe teljesen talál a talajhoz s megvédelmezi őket ellenségeiktől. Az ember egy lépésnyire sem bírja az ilyen meghúzódó, mozdulatlan kis jószágot meglátni s legelőbb még nagy fénylő fekete szeme, pislogása árulja el. Az anyamadarak melegen ragaszkodnak fészkök tájához; fiókáikhoz meg különösen. Megindul az ember azon a jajveszékelésen, siránkozáson, a melylyel telepükön a betolakodót fogadják s elbámul azon a sok cselvetésen, melylyel megtévesztik őt, hogy figyelmét, aggodalmuk tárgyaitól elvonva, saját magukra irányozzák. E czélból furcsábbnál-furcsább mozdulatokat tesznek; szárnyaikat a földön szétterpesztik, bókolnak, ott futkosnak, repkednek és sivalkodnak leginkább, a hol fiókáik nincsenek, s így azok rejtekétől a hivatlan vendéget messze elcsalogatják. Juliusban a kis székicsérek is elérik az anyányi életkort. Ekkor nagyobb csapatokba verődnek s egy ideig ide-oda kószálnak, majd augusztusban mindinkább délre húzódva, elhagyják vidékünket. A székicsér mezőgazdaságilag kiváló hasznos szárnyasaink közé tartozik s igazán kár, hogy ez ékes, szép madár nagyobb számban nem él nálunk és nem mindenfelé! Bogarak, férgek, lótetű, néha kisebb pillék, hernyók, álczák, különösen pedig a tücskök és a szöcskék, sáskák azok a káros állatok, melyeket kiméletlenül pusztít s rendkívül gyors emésztésénél fogva mohón és nagy menynyiségben költ el. Láttam, a mint ugarok, legelők, gabnaföldek fölött csapatosan vadászgattak s majdnem minden pillanatban – akárcsak a fecske – elkaptak valami szállingózó vagy a növényszálakon üldögélő rovart. A felbonczoltak gyomrában, begyében leginkább szöcskéket, bogarakat és tücsköket találtam, még pedig nagy számban. Kímélendő szárnyasaink sorában foglal tehát helyet, mert nem csekély mértékben apasztja, főleg a veteményeink hajtásait, leveleit rágó és megsemmisítő rovar-ellenségeket.