XXII. tábla.
[Corvus pica L. – Pica caudata KEYS. & BLAS. – Corvus rusticus SCOP. – Pica europæa BOIE. – P. vulgaris, germanica, septentrionalis BRHM. – Pica rustica DRESS.]
XXII-ik tábla
SZARKA PICA PICA (L) SZAJKÓ GARRULUS GLANDARIUS L
Népies nevei: rúdas madár (Tokaj).
Jegyei: feje, nyaka, begye, háta, farkalja, czombtollazata, felső farkfedői feketék; melle és hasa, valamint szárnyfedői – összefüggő nagy fehér foltalakban – fehérek; a nagy evezők belső fele szintén fehér, hegyük és külső szélük fekete; a többi szárnytoll fekete, kékes és zöldes érczfénynyel; a fark azonképpen, tőfelén zöld, hegye felé biboros, kék, aranyos bronzfénynyel; farcsikja szürkésfehér. Csőre, lábai feketék; szemei sötétbarnák.
Mértéke: H. 41–45; Sz. 19,8–21,9; F. 23,6–27; L. 4,8–5,2; Cs. 3,5–3,8 cm.
A nálunk is roppant közönséges szarka Európában szinte mindenütt, Észak-Ázsiában Khináig s Észak-Amerika legnagyobb részében otthonos.* Kiváló nagy elterjedésénél, gyakoriságánál fogva, termete és szinezete nem mindenütt egyforma, hanem számos kisebb-nagyobb eltérésekre hajlik. Sok fajtája közül minket leginkább a Közép-Ázsiában typikusan fellépő: Pica pica leucoptera GOULD., mely valamivel nagyobb, fehérebb szárnyú a rendesnél (CZYNK az erdélyi példányokat nagyobbaknak mondja a Nyugot-Magyarországban élőknél) s az Algériában, Marokkóban fészkelő Pica pica mauritanica MALH. érdekelhet. Ez utóbbi átmeneti alakban már délkeleti Spanyolországban is jelentkezik s kisebb a typikusnál, farcsikja fekete, nem szürkésfehér.
Nem a magas hegyek összefüggő nagy erdőségeiben, hanem a dombos és sík vidékén sáfárkodik a szarka. De itt azután lépten-nyomon elejbénk kerül. Gyümölcsösökben, kertekben, fasorokban, tanyák körül álló facsoportokban, mezőkkel, utakkal határos erdőrészletekben, ligetekben, pajták körül azonban legszivesebben időzik. Fészkét is ilyen helyeken rakja, még pedig előszeretettel tüskés, sűrű fákra, nagyobb bokrokra. Az ákáczos sűrűségeket, fiatalosokat, fasorokat általában legtöbbször szokta családalapításra kiszemelni. Jegyzeteim szerint márczius közepén vagy végén kezdik a régi fészkeket kitatarozni, esetleg újakat építeni. Előfordul, hogy közel egymáshoz 3–4 szarkafészket lelhetünk, de valóságos telepes együttélésről náluk nincsen szó. Kiválóan alkalmas helyeken azonban közel egymáshoz néha nagy számú szarkapár tanyázik. A legtöbbet Veszprémmegyében Vinár, Pápa és Szemere táján láttam, hol egy álló helyben, különféle pontokról, 80–100 fészek feketedett felém a vidéket vonalasan keresztező ákáczfasorok levéltelen sudaraiból. A fészkek rendesen 6–8 méter magasságban állnak, jegenyefákon azonban gyakran jóval magasabban, ellenben sűrű galagonya-, kökény-, sőt fűzbokrokban, néha alig 2 méternyire a földtől. A dinnyési tóban (Fehérm.) nádban is találtam fészkelve, oly alacsonyan, hogy csaknem beláthattam a fészekbe. Az emberi telepek közeléhez, noha ritka szemes, vigyázó, furfangos ravasz madár – valóságos tollas róka – feltünően vonzódik, azonban korántsem merő rokonszenvből, mint érzelgős lelkek gondolnák, hanem a legpusztább önérdekből. Nála az anyagi érdek, mindent háttérbe szorít. Okos, számító: ott veti meg lábát, a hol rabolhat, élelemhez juthat s fejlődő apróságát is jól tarthatja. Fészke valóságos «régi földvár». Belseje szőrökkel, finom szálakkal kirakott; burkolata azonban sárral jól ki van tapasztva, mely sáncznak is beillő falazatot, jó sűrűen felrakott, össze-vissza kuszált, tüskés, tövises ágak alkotják, s hogy felülről se közelíthessen ellenséges támadás, ugyanilyen tüskés ágtető borul a fészek fölé. A bejáró lyuk aránylag szűk s oldalvást van. Többnyire a véglegesen elkészült fészek a családalapítóknak nem első építkezése; mert több helyt kezdenek fészket rakni, de a sok üldözés folytán nem fejezhetik be munkájukat. Ebbe a jól megépített lakásba április közepén 4–7 tojást tojik, melyek halvány szürkészöldes alapszinen, egészben olajbarnán és kisebb mértékben szürkésen foltozottak. (XXXIX. tábla.)
Tojásmérték: H. 31–37,4; Sz. 20–24,7 mm.
A kotlást javarészt a tojó végzi, csak déltájt szokta őt a hím rövid időre fölváltani. 18 nap mulva a fiókák kikelnek s rövidebb farkukkal, fejök kopottasabb, ritkásabb tollazatával, főleg pedig a csőr töve körül áttetsző sárgás bőrükkel is különböznek az öregektől. Míg teljes nagykorúságot nem érnek, addig a fészekalj együtt marad s a tapasztalt öregek folyton őrködnek fölötte, mert kezdetben a világba lépő szarka még nem tudja, mennyi ármány leselkedik sarkában. Csakhamar azonban nyitjára jönnek, hogy ezentúl nem lehet ám oly kényelmes, biztonságos életet folytatni, mint a fészekben hitték, különösen nem nekik «szarkafajzatnak». Megismerik a «lét harczát», melynek lényegéről az ember végre évezredek multán nyert biztosabb fogalmat. Ekkor azután úgy féltik a bőrüket, akár a vének, s nem egykönnyen lehet őket becsapni.
A szarkák fára, háztetőre, sziklákra, földre egyaránt szállnak, a bokrokba is bebujnak, az ágak közt vigan ugrándoznak: szóval eleven madarak. A földön lépkedve járnak, közbe néhány szökkenést tesznek, farkukat feltartják s csörögnek. Reptük elég jó, nagyobb szélben azonban hosszú farkukat – mintha kényelmetlen volna nekik – szinte húzzák maguk után. Erre vonatkozik az a mondásunk: «Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka», vagyis a gyenge nagy dologra ne vállalkozzék. FALUDY egyik versében is felhasználja ezt:
«Magas repülésre elindult sok szarka,
De hiába evez, nem bírja a farka.»
Tolvajkodásai, lármás csörgése, tarkasága szintén jól ismertek: «Tarka barka, mint a szarka», «Locsog mint a szarka», «Nagy szarka» (nagy lopó). Különös jelentőséget is tulajdonit neki népünk, a mennyiben azt tartja, hogy csörgésével érkező vendéget jósol a háznak. Ezt mondja CZUCZOR is:
Midőn megcsörrene fölötte egy szarka,
Mire ő bújában is olyatt kaczagott,
Hogy megijedvén a szarka, eliramlott:
«Oh te csibelopó rossz próféta madár
Vendégül most nekem kit hozna a tatár.»
PETŐFI szintén tudja ezt:
«Nos fiúk, nem szólt a szarka
Házfödélteken?
Vagy ki álmodá meg, hogy ma
Vendégtek leszen?»
A népdalban sem hiányozhatik:
«Csörög a szarka kertifán,
Vendég érkezik még ma tán.»
A «szarkatáncz» fürge ugrándozását példázza, s a tánczra perdült legény pajkos mulatozása közben így énekel:
«Rontom bontom testem csontom,
Mint a szarka szögdécselek
Ha tánczolok, akkor élek.»
A «szarkaláb virág» elnevezése hasonlóságból találó s ha TOMPA azt írja:
«Az akáczfa levél zörög
Szarkamadár csörög, csörög»
hát reámutat arra, hogy ezen a fán legjobban szeret tartózkodni.
A szarka tápláléka leginkább a dolmányos varjuéval egyezik. Ő is szedi a pajorokat, csakhogy rendkívül vigyázó, bizalmatlan létére nem igen meri a szántót követni s nagy csapatokban nem járván, ez a működése nem sok értékű. Az egereket már inkább oly mértékben pusztítja, hogy némileg számba vehetjük ezt a működését. Hanem károsságát ez persze nem enyhítheti. Költés idején temérdek apró madarat rabol, a fészkeket kifosztja, gyengébb barofiakat lopkod, a szárnyas vadat tizedeli úgy, hogy ártalmassága kétségen kívül áll. Mindenképpen őt kellene kiadóbban pusztítani, irtani, s nem a baglyokat, vércséket. Mérgezésen kívül leginkább fészköket kell megsemmisíteni, az ülős tojókat ellőni, de nem ám a fészekbe lőni, mert a sörétek annak kemény falán nem vágnak át, hanem kikopogatva s az elszálló madarat keríteni puskavégre.