Leirása: hasonló a közönséges barátczinegéhez, csakhogy fején a fekete sapka nem kékes zománczú, hanem fénytelen, barnás-rozsdásba hajló; pofái fehérebbek s e szín egész a hát elejéig uralkodik, de végén rozsdássárgába játszó; az alsótest oldalai némileg meggyszínbe hajlók; háta hamuszürkés barnás árnyalattal; az evezők és fark külső szegélyei világosszürkék.
Mértéke: H. 11–12; Sz. 6,4–6,7; F. 5,2–5,4; L. 1,3–1,8; Cs. 0,8–0,9 cm. (Az egész alakkörre értve).
A barátczinege közönséges fajtája (communis) egész kontinentalis Európában fel a Sarkkör tájáig honos s előfordul Spanyolországban, az Olasz- és Balkán-félszigeteken, Kis-Ázsiában. A másik fajta (montanus) tartózkodási helyei az Alpesekre, a Szudetekre és a Kárpátokra szorítkoznak. Ez csakis e hegységek magas részeiben honos s a középhegységben, síkságon nagy ritkán kerül elő, akkor is kóborlás közben s nem fészkelve; ellenben az előbbi a sikság és dombvidék, középhegység lakója. Különösen kedveli az erdőkkel határos, vénebb fákkal bővelkedő gyümölcsösöket, bozótos aljú lombos erdőket folyók, tavak, füzes-bokros partrészeit. Nagyobb erdőségekben, hegyes tájakon a vágások közelében, kisebb cserjés, nedves gazos tisztások körül szeret tartózkodni. Ilyen helyeken őszszel sokszor nagy számban látható s főleg füves, gazos vágásokban is, a dudva-magvakat mohón falatozva. Nagyobb kertekben szintén előfordul. A fenyvest nem különösen kedveli, annál inkább a bükkösöket, tölgyeseket, kivált ha odvas vén fákból állanak, épp így a fűzfákat. Őszszel, télen és tavaszszal a kóborló czinege-csapatok közt mindig látható néhány s élénkségével, szemtelen fürgeségével még a többi czinkék közül is kiválik. Mindig jókedvű, vidám, ugrálós; mozdulatai rendkívül ügyesek, sebesek s minden pillanatban változók. Alig tud pihenni. Hol valami vékony ágacska legvégén hintázgat, hol a fatörzsön kotorász, majd meg oldalt kopácsol az ágon, leszáll a gazos közé, de a következő perczben már a közeli régi falon látjuk, azután meg fenncsicsereg a legmagasabb fán s ismét lesurran a bokrok közé.
Nálunk határozottan kóbormadár s költés után, a fiókák nagykorúságával kezdi kószálásait, mikor is a házi kertekbe, emberi telepedésekhez szokik s rokonaival közösen tisztogatja gyümölcsfáinkat a káros rovar- és lepkebáboktól, petéktől.
Költési ideje először április végére esik, másodszor pedig junius közepe és vége tájára. Fészkét legtöbbször odvas fába rakja, ritkán három méternél magasabban, inkább alacsonyabban. Bejáró lyukja szép köridomú s kicsiny. Első költésre a tojó 8–12, másodszorra csak 6–8 tojást rak, melyek fehér, szürkés zöldesfehér alapon, rozsdavörösen és szürkésen pontozottak.
Tojásmérték: H. 15,5–16; Sz. 11–12,5 mm.
Mindkét szülő felváltva üli a fészket s 13 nap alatt kelti ki apróságait. A párok rendkívül szeretik egymást s mikor a családi öröm elfogja őket, csak melegebb lesz bizalmaskodásuk, melyet csőrcsókolódzással, szárnyrezegtetéssel fejeznek ki.
A barátczinege táplálékát részben a rovar-, részben a növényvilágból veszi. Nyáron, fészkelés és fiókái nevelése közben a rovartáplálék túlnyomó, később azonban a magevés kerül napirendre. Kertekben különösen az őszirózsa (Aster) és a napraforgó magvai főcsemegéje, de reákap más olajos, hasznos zöldségek magvaira, is csak úgy, mint a dudvákra. Zöldséges kertekben tehát a madárijesztő neki is szól. Erdőkben főleg dudvamagvakat pusztít. Látni kell ezt a működését kivált őszszel, a füves hegyi vágások gazosaiban! Helyenként csak úgy nyüzsög az erdő a barátczinege, s ha fenyves is van a közelben, a fenyő-czinege fürge, szüretelő csapatkáitól. Mindig fülemben cseng e kedves kis fekete sapkás, szürke tollas legénykék vidám zi zi sze sze sze, zié zié, zié, szít dé és szpitt, szít, szit szava és látom szorgalmas munkájukat, valahányszor a Kis-Kárpátok vagy a Bükkhegység nagy vágásaira gondolok. Mennyi hajnali és estéli szarvascserkészeten örültem mohó falánkságuknak, mely az emberi gazdálkodásnak csak hasznára van, hányszor el-el nézegettem s irigyeltem meg a gondtalan örökvidor lényüket, mely az életet így vagy úgy, de mindig könnyen veszi.