A VÖRÖS GÉM.
Ardea purpurea L. 1766.

[Ardea caspia S. G. GM. – A. rufa, variegata SCOP. – A. purpurata GM. – A. purpurascens BRHM. – Phoyx purpurea SHARPE.]

Népies nevei: fosgém (Velenczei tó); fosó gém; barna gém (Csornai hanyság); vasgém (Tiszántúl).

Jegyei: valamivel kisebb mint előbbi; a csőr és csüd egyforma hosszú; az alsó lábszár csupasz része legalább is oly hosszú, mint a csüd fele; főszíne szürke és rozsdavörös.

Leirása. Öreg hím: felül uralkodó színe palaszürke, foszlott váll- és háttollai világosszürkék és rozsdásak; szárnyhajlása fehéresrozsdás; szárnyfedők hamvasszürkék némi rozsdás tollszegésekkel és árnyalattal; a nagy evezők sötétszürkék, kékes hamvazással, a hátulsók világosabbak; a fark szürke; a fejtetőn levő s a tarkón túl hegyes rajzolatban összefutó folt fekete; bóbita tollai feketék, kékes hamvazással; a nyak hátuljának alsó fele szürke; a torok fehér; a nyak egyéb részei rozsdaszínűek, hátul a tarkótól, a pofákon át az oldalakon s a torkon alul, a középen, egy-egy fekete lenyomuló sáv, utóbbi fehér és fekete hosszanti foltokból kerül ki; a begy hosszú, lecsüngő tollai rozsdásak, fehérek, közepök fekete, vagy fehérek, szélők fekete; a begy oldalain gesztenyevörös pamatos tollak; a has szürkésfekete, oldalai szürkék; a csőr orma barnás, egyébként sárga; lábai olajbarnák, talpuk sárga; szemei halványsárgák. A tojó bóbita tollai rövidebbek, színezete nem oly élénk. A fiatalok felül rozsdabarna, alul sárgás rozsdaszínű alapon, fekete foltokkal hosszant tarkítottak, evezőik barnásak, bóbita tollaik, foszlott váll- és háttollaik nincsenek.

Mértéke: H. 75–86; Sz. 36–38; F. 11–14,5; L. 10–12; Cs. 11–12,5 cm.

Nemcsak földrajzi elterjedésében, hanem tartózkodási helyeinek megválasztásában is különbözik az előbbi fajtól. Inkább déli madár s Közép-Európában csak egyes helyeken közönséges. Angliában alig pár példány fordult elő. Németalföldön gyakoribb; Németországban ritka, úgy Franczia- és Spanyolországokban is. A Dunamellékén le a Dobrudsáig, a Balkán félszigeten és Dél-Oroszországban gyakori, szintúgy Észak-Afrikában. Keletfelé Közép-Ázsiáig terjed. Indiában a hozzá közel álló A. manillensis helyettesíti. Hazánkban igen közönséges, de nem a folyamok, folyóvizek környékét kedveli, mint inkább nagyobb nádas tavainkat, a széles lápokat, kiterjedt mocsarakat. A folyamok táján csak ott fordul elő, a hol azok árterei összefüggőbb mocsarakat, nádasokat alkotnak s nincsenek még agyonszabályozva. Erdőket, ligeteket sem szeret, mert kizárólag a rétet, nádast keresi. Költözködése valamivel későbbre esik, mint a szürke gémé; tavaszszal az országos középnap szerint április 14–15-én érkezik hozzánk. Helyenként és az időjárás szerint, márczius utolsó hetében mutatkoznak az elsők. Őszszel szeptemberben költözködik el, egyesek azonban októberben is láthatók még, A telet Afrikában, a Perzsa-öbölnél töltik. Április utolsó hetében, május elején kezd költeni. Fészkeiket telepesen mindig a mocsár legjárhatatlanabb helyein, a legvastagabb, legmagasabb czímeres nádba, letiport nádszálak tetejébe, 1 – 1,1/2 méternyire a víz színtája fölé rakják. A fészkek legtöbbnyire nádszálakból készülnek, belsejök nádlevelekkel, gyékényszálakkal van kibélelve. Nagyságuk jó mosókosárnyi, de nagyobbaknak látszanak, mert széleiken a felhalmazott nádszálak végei kiállnak. Ez a gémfaj a rendes «gémfalukból» igen gyakran hiányzik s inkább magában, néhány szürke gémmel s vadludak fészkei közelében tanyázik. Egy-egy telepükön 10–150 párt találtam. A fészekalj rendesen négy halványzöldes kék tojásból áll, melyek három hét mulva kelnek ki.

Tojásmérték: H. 51 – 59; Sz. 38–42.

A vörös gém szokásai, életmódja, mozdulatai sokban hasonlítanak az előbbi faj tulajdonságaihoz, de mégis némileg eltérők. Korántsem oly vad, mint szürke atyafia, azonkívül teljesen nyilt vizeken ritkábban halászik, hanem a tavak sásos, csuhis szélein, a parti alacsonyabb nádasokban, erek, kubikgödrök mellett állong vagy egészen a növényzet közt, úgy anynyira, hogy csak nyaka látszik ki, mely meglehetős jól alakoskodik. Hangja rekedt hkrett, hrek szótaggal fejezhető ki.

Tápláléka főleg halból, békából, ebihalakból, vízi férgekből, rovarokból áll, de kisebb madarakat is megfog. Halas vizeknél őt sem tűrhetjük s itt mint határozottan káros madarat mindenkor üldözhetjük.