A TÖRPE SAS.
Aquila pennata (GM.) 1788.

[Falco pennatus GM. – Aquila minuta BRHM. – Butaëtus pennatus BLYTH. – Nisaëtus pennatus HODGS. – Spizaëtus milvoides JERD. – Hiraëtus pennatus KAUP. – Aquila longicaudata HEUGL.]

Jegyei: ölyvnagyságú vagy kisebb; hosszú csüdje és gatyája igen feltünő; a hat első evező külső széle szűkített; az öregek vállán fehér folt; a fark nem sávos, majdnem egyenesen elvágott hegyű.

Leirása. Általában kétféle színbeli eltérésben fordul elő s azért még nem régen két fajt különböztettek meg: az Aquila pennata GM.-t, melynek homloka, kantárja, alsó teste sárgásfehér, barna szárfoltokkal, a tarkója rozsdás, háta barna, világosabb szegésekkel és némi fénynyel, a szárnyon két elmosódott csik, a fark sötétbarna, alul szürkés, hegye világosbarna szegéssel. Azután az Aquila minuta BRHM.-t, melynek feje és tarkója sötétbarna, rozsdavörösbe hajló sötét szárfoltokkal, alsó teste sötétbarna vagy kávészínű, alig kivehető foltozással, háta szintén sötétbarna. A fiatalok e két színváltozat szerint alul vagy világos rozsdabarnák vagy sötétebb barnák, de fehér vállfoltjuk nincs vagy alig látszik. A farkon többnyire 3-4 harántsávoly. A csőr hamvasszürke, kampója fekete, a szem sárgásbarna, a viaszhártya és lábujjak sárgák.

Mértéke: H. 45,3–49,2; Sz. 35,4–36,7; F. 20–20,9; L. 6,3–9,5; Cs. 3,2–3,4 cm.

Közép-Európa melegebb vidékein, úgy délfelé, Nyugat-Ázsiában Indiáig honos. Költözködéskor Észak-Afrikában is megfordul. Leggyakoribb a Balkán-félszigeten, Dél-Oroszországban. Hazánkban nem ritka, de azért sűrűbben még sem találkozunk vele, mert nem valami feltünő madár s gyakran ölyvvel vagy más ragadozóval tévesztik össze. Különösen a lapályban elterülő erdőségeket lakja; a középhegységben szintén előfordul, főleg a rónával, vizes helyekkel határos részekben. A Fruska-gora hegységben közönséges. A ligetes, rétekkel váltakozó szálasokat leginkább látszik kedvelni. Hazánkban legelőször LÁZÁR K. gróf 1861-ben a szászvárosi erdőszéleken találta 3–4 párban fészkelve. Más ragadozó madarak elhagyott fészkét szereti elfoglalni s csak ha nem akad, épít maga erejéből, még pedig aránylag nagy fészket, melyet friss lombokkal szokott – úgy, mint sok más ragadozó s főleg a sasok – kirakni.* Április végén és május elején kotlik, rendesen két tojást tojván, melyek inkább szabályos, rövid tojásalakúak, mint gömbölyűek, fénytelen zöldesfehér alapszínűek, vörösesbarna vagy vörösesszürke foltozással, rajzolatokkal. Néha egyszínűek is akadnak.

Tojásmérték: H. 53–60. Sz. 42–46 mm.

Hím és tojó fölváltva, három hétnél valamivel tovább, ülik a tojásokat, fiókáikat igen féltik s bátran védelmezik. Fészkök tájára tévedő nagyobb ragadozó madarakat, sasokat is megtámadnak. Hangja, mint különösen REZSŐ trónörökös kiemeli, igen szép hangzású s inkább valami éneklő madárra emlékeztet, mint sasra, fütyülő tü-tü-tütütü vagy éles kei-kei. Daczára, hogy a legkisebb sasunk, mégis vérengző és vakmerő ragadozó. Leginkább apró madarakkal, gyíkokkal, kisebb emlősökkel táplálkozik. A kisebb szárnyas vadnak veszedelmes ellensége, mert nemcsak ültében, hanem reptében is ügyesen elfogja martalékját, még a galambot is. Nem irgalmazhatunk hát neki s legbiztosabban fészkénél keríthetjük meg; de buhu-kunyhóból is sikeresen lőhető. Azt tapasztaltam, hogy nem oly vad, mint a nagyobb sasok; így Temesmegyében, egy fasorban, kocsin alig 30 lépésnyire bevárt.