A KANALAS GÉM.
Platalea leucerodia L. 1758.

[Platalea leucerodius NAUM. – Plat. nivea CUV. – Plat. pyrrhops HODG.]

Népies nevei: kanál- vagy kalánorrú gém.

Jegyei: kisebb a gólyánál; az áll, szem és csőr közt való rész csupasz; főszine fehér, lábai feketék; az öregek tarkójáról üstökös bóbita csüng le. (Fejének képe I. köt. IX. tábla.)

Leirása. Öregek: főszinük fehér, a begy fölött széles, rozsdássárga, örvszerű folt, a tarkóról üstökszerűen lecsüngő tollak sárgás árnyalatúak; a hát eleje is sárgás árnyalatú; a csőr töve fekete, a kanálszerű kiszélesedés sárga, ugyanily színű az áll és a szem előtt lévő csupasz bőr; a szem vérpiros. A tojó valamivel kisebb a hímnél. A fiatalok üstöke csak a második évben fejlődik, egészben fehérszínűek, csak a szárny egyes tollain, úgy a farkon vannak nagy fekete foltok, a csőr hússzínű, majd szürkés s csak később, a harmadik évben feketül jobban meg; szemök kezdetben világosszürke, majd barnássárga; negyedik évökben teljesen kifejlettek s kiszinezettek.

Mértéke: H. 93–98; Sz. 36–38,5; F. 12–13,7; L. 14,7–16; Cs. 19–21 cm.

Ez a szép, sajátságos, exotikus külsejű madár Európa mérsékelt s főleg déli részeit lakja. Északabbra csak Németalföldön s északi Francziaországban költ. Spanyolországban, az Al-Duna mellékén közönséges, s keletre Közép-Ázsiáig, Indiáig, Japánig terjed. Észak-Afrikában szintén költ. Magyarországban hajdan sokkal gyakoribb volt, de a Balatonnál, Velenczei tónál, Al-Dunánknál helyenként még mostanság is telepekben fészkel; másutt megfogyva, kisebb számban vagy csak vendégeskedve. Vigyázó, óvatos madár, azért kerüli a lakott tájakat s nagy kilátást nyujtó vagy megközelíthetetlen helyeken tartózkodik. Repülve nyakát előre tartja, bár mindig kissé S alakúan is, de soha sem húzza be, mint a gémek s azért pl. a kócsagtól reptében is megkülönböztethető. Ő is, mint a batla, gyakran elereszti szárnyait s lebegve száll, különben pedig gyorsabban csapkod szárnyaival a lomhábban járó gémeknél. Tavaszszal, az országos középnap szerint, első érkezése: április 7–8-ra esik. Mint a batla, ő is szereti a társaságot, bár ritkábban jár igen nagy, inkább kisebb csapatokban. Vonuláskor a csapat mindig ferde vonalban, néha /\ idomban is repül. Fészkeiket telepesen, rokonnemű szárnyasokhoz, főleg a nagyobb gémfajokhoz szegődve rakják. A Velenczei tónál több éven át ismert gémtelepen a kanalas gém fészkek uralkodtak, szomszédságukban voltak a vörös gém-, egyes szürke gém-, sőt vadludfészkek. A kisbalatoni telepen kócsag, szürke és vörös gém költött vele. Némely helyen bakcsó és batla fészkei között is tanyázik. A kanalas gém lapos, nagy fészkeit – nádból és nádlevelekből készítve – mindig a mocsár legsűrűbb, alig megközelíthető s ladikkal egyáltalában elérhetetlen pontjain, ingólápos helyeken találtam, még pedig vagy a földön, vagy a vastag nád letiprott szálain, közvetetlen a víz szintája fölött, de soha sem oly magasan, mint a gémfajok fészkeit. Fán fészkelve nem láttam. Májusban 2–3, ritkán négy fehér, némileg kékesbe játszó, szabályos alakú tojást tojik, melyek alapszinén gyakran elmosódott rozsdaszürke, barnás foltozás is látszik, ez azonban könnyen lemosható.

Tojásmérték: H. 65-75; Sz. 42-47 mm.

Ha fészkeik táját háborgatjuk, idejekorán a magasba emelkednek s magasan keringelnek fölöttünk. Nem is igen ereszkednek le puskalövésnyire addig, míg csak el nem távoztunk. A fiatalokat szüleik úgy etetik, mint a hogy a gólyák szokták: csőrt csőrbe dugva adják át nekik az eledelt, később azután eléjük rakják. Csak miután teljesen megerősödtek, hagyják el a fészket s kijárnak szüleikkel a mélyebb, tisztásabb iszaposokba, partokra s úgy mint azok, sajátságosan szürcsölgetve, kanalazva a sekélyes posványban, keresgélik élelmöket: a vízi férgeket, rovarokat, lárvákat, apró halacskákat, ebihalakat, ikrát, kis rákféléket, csigákat, békákat. A mai viszonyok közt nem számíthatjuk káros madarainkhoz, hisz aránylag ritka már s azonkívül sem tesz valami számbavehető nagy kárt a halállományban. A mit pusztít, ellensúlyozza a káros és szapora alsóbbrendű állatok számának korlátozásával. E mellett, a kócsag után, bizvást egyik legszebb, legkülönösebb mocsári madarunk, mely főleg társaságban repülve, vagy a mocsárban állongva, szürcsölgetve, igazán megkapó, érdekes jelensége tóvidékeinknek. Megérdemli, hogy kiméljék ott, a hol még van; nemsokára úgyis elszántják alóla a határt s kiszorítják idegen hazába.