A KÉK VÉRCSE.
Cerchneis vespertinus (L.) 1766.

[Falco vespertinus L. – F. rufus SCOP. – Falco rufipes BESECKE. – Erythropus vespertinus BRHM. – Tinnunculus vespertinus GRAY. – Erythropus rufipes RIES.]

XI.-ik tábla

KÉK VÉRCSE
CERCHERTINUS (L)          VÖRÖS VÉRCSE CERCHNEIS TINNUNCULUS (L)

Népies nevei: hamvas vagy szürke vércse (Alföld); palavércse; vöröslábú vércse; papagályvércse (Velencze).

Jegyei: körülbelül akkora, mint előbbi; lábai, szemköre és viaszhártyája élénk sárgásvörösek (öregeknél majdnem vörösek), karmai fehéres tövűek, hegyük szarubarnás; szárnya hegyes, hosszú, az első evező hegye belül 3–4 cm.-nyi hosszúságban szűkített. (L. I. köt. 2. kép.)

Leirása. Öreg hím: egészben palaszürke; legsötétebb a fej, szárnyfedők és fark; az evezők szárai feketék, különben fehéres hamvúak (mint a friss szilván); a czombok és farkalja élénk gesztenyevörös. A tojó egészen más; pofafoltja feketés; homloka sárgásfehér; torka, nyaka, nyakoldalai ugyanily színűek; fejteteje és tarkója, úgy a nyak hátulja sárgás rozsdavörös; a tarkó táján finom feketés szárfoltok; a hát és szárnyfedők és a fark hamuszínű alapon, mely a hát elején rozsdás, számos harántcsíkkal sávolyozott, a tollak szára fekete, legszélesebb a fark végén álló sáv; az evezők hamuszürkék, belső felök fehér, kerülékalakú foltokkal; az alsó test alapszine sárgás rozsdavörös (néha rozsdás árnyalatú fehéressárga s ekkor a fejtető is ilyen) feketebarna hosszanti foltokkal. A fiatalok is különböznek az öregektől s hasonlítanak a törpe sólyom (Falco merillus) tojóihoz és fiataljaihoz; felül barnák, rozsdás tollszegésekkel, alul sárgásfehér alapon erős sötét hosszanti foltokkal.

A csőr tőve sárga vagy narancssárga, kampója kékesszürke és feketés hegyü; szemei barnák.

Mértéke: H. 26–30; Sz. 22,5–24,2; F. 11,7–13,8; L. 2,8–3; Cs. 1,7–1,8 cm.

Ezt a vércsét, mint ritkaságot, Angolországban, Németországban, sőt Finnlandban is találták már ugyan, igazi hazája mégis Délkelet-Európa és Nyugat-Szibéria. Különösen Oroszország déli részeiben igen számos. Újabban, úgy látszik, északabbra is terjed, mint számos megfigyelés tanusítja. Kelet-Szibériában a Cerchneis vespertinus amurensis RADDE helyettesíti, melynek szárnyalja fehér. Nálunk az alföldi vidékeken, különösen vízgazdag területek «homokerdeiben», nagyobb fasoraiban, angol kertjeiben igen gyakori. Ott, hol varjuk, szarkák szivesen fészkelnek – mint ákáczosokban is – legörömestebben tanyázik. Mint költözködő későn érkezik hozzánk, ápril végén, május elején, az országos középnap szerint: április 26-án.* Költözködéskor, valamint nálunk tartózkodása alatt is, ritkán látni egyedül, mert kiválóan társaságszerető, kisebb-nagyobb csapatokban járó madár. E mellett jámbor, bizalmas. Szép látvány, a mikor csapatban, rügyedző, még nem leveles akáczfára telepszenek s úgy üldögélnek ott a tarka tojók, meg az egyszínű hímek, hogy az avatatlan külföldi madaraknak tarthatná őket. Tényleg hasonlítanak holmi papagályokra, a mit a fehérmegyei nép észre is vett s mint a népies elnevezések közt láttuk, ki is fejezett. A mezők, rétek fölött repkedve – miközben vércsemódra többször «lebenek» is – inkább elárulják kilétüket. Élelemkeresés közben azonban gyakorta alacsonyan és csapatban járva, közbe-közbe a földről szedegetve prédájukat, – különösen a hamvas hímek – emlékeztetnek a szerkőkre is. A hasonlatosság evezőik szinén is bizonyos fokig meg van, úgy szárnyalkatukon. Pihenni nemcsak fákon, kepéken, kazalokon, hanem a táviró drótjain is szoktak. Vadászgatásuknak csak a késő esti órák szabnak határt, mikor elvonulnak fészkelő helyök közelébe. Május közepén és második felében költ. Fészket nem épít, hanem elhagyott szarka- és varjufészkekbe rakja 4–5 tojását, melyek a vörös vércse tojásaihoz igen hasonlók, de valamivel kisebbek. (XXXIX. tábla.)

Tojásmérték: H. 36,7–38,7; Sz. 26,3–31,7 mm.

Fészkét és tojásait PETÉNYI S. J. födözte föl 1826-ban s ő adta madarunk eddig létező legkimerítőbb leirását és ismertetését is, mely azonban csak halála után majdnem 35 évvel később jelenhetett meg.*

18 napi költés után kikelnek a fiókák, melyeket a szülők odaadó gondossággal nevelnek föl. Minthogy fészkelő helyeik telepesek, élénk élet bontakozik ki azok környékén. Gyönyörűen röpködve, keringelve, úszva, felcsavarodva, majd hirtelen oldalra csapódva, akár valami fecske, játszadoznak itt a levegőben, gyakorta hallatván gijgij-gij-gij-gij vagy glyi-glyi-glyi-glyi forma csengő szólásukat.

A fiókák nagykorúságával, megerősödött csapatokban járják még egy ideig a mezőt, rétet, nádasokat, szántást, legelőt, de augusztus végével és szeptember elejével elköltözködnek melegebb hazába, Afrikába, melynek még délibb részeit is meglátogatják.

A kék vércse gazdaságilag egyike a leghasznosabb madarainknak. Nem tudok esetet s kitünő megfigyelője PETÉNYI sem tudott, hogy csak egy izben is megölt volna madarat. Ellenkezőleg, tápláléka főleg különböző rovarokból, álczákból s ezek között számos igen kártékony fajból kerül ki. Különösen a tücsköknek, szöcskéknek, sáskáknak kiméletlen pusztítója; a hernyókat, bábokat, kukaczokat, szitakötőket, futóbogarakat stb. épp oly szivesen prédázza. Csak mikor bogárság nem akad, vetemedik békára, gyikra (leginkább megérkezésekor, mert abban az időben még nem fejlődött ki teljesen a rovarélet, vagy mikor hidegebb idő jár s a rovarok elbujnak). Kiváló hasznossága pedig leginkább szembetűnik akkor, ha tekintetbe veszszük, hogy éppen azokon a helyeken és pedig tömegesen él, a hol a termesztményeinket, legelőinket rongáló szöcskék, sáskák, tücskök elhatalmaskodnak s érzékeny csapásként jelentkezhetnek. Madarunk valóságosan belemarkol e túlszaporodás korlátozásába s ha maga nem is, egyéb szárnyasok segítségével mindenesetre lényegesen – mondhatnám első sorban – nyujt nekünk segédkezet. Nem pusztítani kell ezt a mi barátunkat, mint tudatlan puskások teszik, hanem óvni és odabilincselni területünkhöz, a mi különösen úgy fog sikerülni, ha fészkelésében nem háborgatjuk s a szarkák ellövésével – miután azok fészkeiket megrakták – költésüknek több alkalmatosságot szerzünk.