[Parus caudatus L., BECHST., NAUM. – Parus longicaudus BRISS. – Mecistura caudata SELY. LONG. – Orites caudatus REICHW. – Orites caudata HORSF. – Mecistura pinetorum BRHM. – Paroides caudatus, pinetorum BRHM.]
XXX-ik tábla
SÁRGAFEJŰ KIRÁLYKA REGULUS REGULUS (L) ŐSZAPO AEGITHALUS CAUDATUS (L)
Népies nevei: őszapó (Erdély); dorongfarkú czinke (Győrm.); rudas czinke (Drávafok); bába czinke (Zemplénm.); hosszúfarkú czinege (FÖLDI J.); farkos czinke (FÁBIÁN J.)
Jegyei: testnagyságra legkisebb madaraink közé tartozik, akkora mint az ökörszem, csak dús tollazatával és hosszú farkával tesz nagyobb benyomást. Az öreg hím feje és alsó teste fehér, de oldalain és farkaján barnás rózsaszínűen árnyalt; tarkója, a nyak hátsó része s felső testrészei, a barnás rózsaszínű vállak kivételével, úgymint farka (L. I. köt. II. tábla.) feketék, utóbbinak két szélső tolla azonban a végén és külső felén szélesen, a harmadik keskenyen fehér; a szárny feketebarna, a másodrendű evezők széles fehér szegéssel; a szemhéj élénksárga; a szem sötétbarna; csőr fekete; lábak barnásfeketék. A tojó hasonlít a hímhez, fejének felső része azonban csak a középen fehér s két oldalt, a háttól a szemek mögé felnyuló fekete sávval határolt. A fiatalok feje elől és oldalt, szintúgy a nyakoldalakon is barnásfekete, csak a fejtető fehér; hátuk és válluk szintén ilyszínű, szemhéjuk pedig világosvörös.
Mértéke: H. 14–15; Sz. 6,3–6,7; F. 8,5–10; L. 1,6; Cs. 0,6 centiméter.
Nálunk ritkábban, főleg Nyugat-Európában és Angliában előforduló fajtája az Aegithalus caudatus vagans LEACH. 1816 (rosea BLYTH.), mely a typikustól annyiban különbözik, hogy a hímek fejrajzolatra amazok tojóihoz hasonlítanak, mert fejök nem egészen fehér, hanem oldalt fekete, a fehér szín náluk szürkésbe hajló, a váll, az alsó test oldalai és a farkalja, sőt a has tája is határozottabb rózsaszínű, barnás árnyalat nélkül, a begyen pedig némi sötétes örvözet nyomai mutatkoznak. Spanyolországban (Aeg. caudatus irbii), a Bosporus keleti részein és Kis-Ázsiában (Aeg. caudatus tephronatus), Közép-Szibériában (Aeg. caudatus sibirica SEEB.) szintén bizonyos színbeli eltéréseket mutat; utóbbiak alsó teste s másodrendű evezői fehérebbek mint a typikus példányokéi. Az elsőnek említett fajta (vagans), typikus példányokban nálunk ritka, inkább átmeneti alakok kerülnek belőle.
Egész Európát, Északi és Közép-Ázsiát az Amurig lakja. Délen ritkább, észak felé számosabb. Nálunk is igen közönséges madár. Nyárszakán legjobban szeret ligetes erdőkben, gyümölcsösökben tartózkodni, de előfordul cserjés lomb és kevert erdőkben is, ritkábban fenyvesekben; hegyekben valamint síkságon egyaránt. Az északibb vidékeken költözködő, Magyarországon kóborló madár. Őszszel és télen nagyobb csapatokban kezdi csatangolásait, mely társaságoknak kiegészítő s nem fő részét egyes más fajú, hozzájuk szegődött czinegék, egy-egy harkály, fakúsz, csuszka, királyka alkotják. Folytonos lázas felindulásban ugrálnak ilyenkor ágról-ágra s különösen a legvékonyabb ágak hegyére, oda csimbazkodva s pillanat alatt a másikon hajlókázva. Könnyű kis testök megengedi ezt, hosszú farkukkal pedig jól egyensúlyozhatnak – a tornászásra termettségök tehát, hivatásuk közben, sokat segít nekik. Az ember iránt bizalmasak, oly kevéssé félősek, hogy sokszor szinte kézzel utánuk nyulhatnánk. De ha ügyet sem vetnek a jó szándékban járókelőre, mégis felismerik a rossz szándékút is, mikor is ijedten surrannak a szomszéd fára s folyton zerrr, zerk, zerrr hangokat hallatva, ugrándoznak a magasabb ágakra. Keresgélés közben sokszor szítt formán is szólnak, hivogatójuk pedig éles tititi és zizizirriri. Rendszerint bizonyos órákban ugyanazokon a helyeken feltünedeznek, de sokáig nem maradnak egy helyen, hanem alig látjuk őket, pl. egy kert végén, máris végig keresik az egész kertet s a másik végére érve, odább huzódnak. Sok helyen megjelenésükből havazást jósol a nép. Ragadozó madaraktól szörnyen fél s egy karvaly megjelenése úgy szét fujja a társaságot, mint a szél egy marék tollat. Szinte beledobják magukat a közeli sűrűségekbe. Repülni nagyobb távolságokra nem szeret s kis közökben végzett légi útjait szökkenésszerű vagy surranó repüléssel teszi. Egész lényének vonása a jámbor kedvesség, helyesség, mely különösen akkor tűnik szemünkbe, ha fészket építő párokat figyelünk meg. Daczára, hogy a társaságot rendkívül kedveli, a költés idején magába vonul s egyedül párjának és családjának élve, örül jövendő boldogságának. Április közepén és juniusban rakja fészkét s különösen először, igazán mesteri ügyességgel, még pedig valami csonka faág és a törzs közé, vagy inkább kissé elhajló, homorú törzsre vagy faágra, mikor is a mélyedést mintegy átépíti s egyenessé változtatja a fatörzset. Azért mondom ez utóbbit, mert a fészek külső anyaga annyira hasonló színű a fatörzshöz, hogy csak igen ügyes szem különböztetheti meg attól s ha a madarak figyelmünket külön nem fordítanák reája, szinte alig birnánk észrevenni. Az alakoskodás remek példája ez. A fészek alakja hosszúkás zacskó, melynek felső oldalán nyilik az apró bejáró lyuk. Anyaga kívül zöld moha, melyet héjacskákkal, zuzmókkal, pamuttal takargat s pókhálókkal s egyébb hasonló finom szálacskákkal tömött egésszé szó össze. Belsejét azután gyapjuval, pamuttal, tollakkal, pelyhekkel, puha szőrözettel vastagon kibéleli, úgy hogy a tojások és a kikelő magzatok jó meleg otthont találjanak. Mesteri fészeképítése 2–3 hetet vesz igénybe s családjának felnevelése még több fáradságot, mert olyan, mint a szegény ember – sok az aprósága. A tojó 7–15, sőt nagy ritkán még ennél is több, fehér vagy halvány rozsdásan pontozott apró tojáskát rak, melyeknél csak a királyka tojásai kisebbek; így hát legparányibb honi madártojásaink közé tartoznak.
Tojásmérték: H. 12,8–14; Sz. 10,3–11,5 mm.
Két hét alatt – apa, anya közösen osztozkodva a költésben – végre napvilágot lát a kis czinege-nemzedék. A szülő egyforma gonddal etetik, ápolják őket, míg csak teljesen szabad szárnyra kerülnek.
Tápláléka majdnem kizárólag rovarálczákból, petékből áll, tehát csak hasznot szerez gazdaságunknak, főleg gyümölcsöseinknek; ezért méltán védelmünkre tarthat igényt.