A SZÜRKE LÉGYKAPÓ.
Muscicapa grisola L. 1766.

[Butalis grisola BOIE. – But. montana, pinetorum BRHM.]

XX-ik tábla

SZÜRKE LÉGYKAPÓ
MUSCICAPA GRISOLA L           ÖRVÖS LÉGYKAPÓ MUSCICAPA COLLARIS BECHST

Jegyei: verébnagyságú; fölül egérszürke, alul fehér, a fejtető feketés szárfoltokkal, a begy barnásszürke hosszanti foltokkal, szárny és fark feketésszürke, a szárnyfedők és hátulsó evezők fehéresszürke szegésekkel; második evező hosszabb az ötödiknél, két leghosszabb evezőjének külső széle – közepétől a hegyig – szűkített. Csőre fekete, az alsó káva töve szürkés; szemei sötétbarnák; lábai feketék. A tojó hasa szürkésárnyalatú. A fiatalok fölül világosszürkék, fehér pettyekkel s barnás pikkelyes rajzolatokkal tarkítva; a szárnyon két sárgásbarna harántcsík.

Mértéke: H. 14,5–14,9; Sz. 8,5–9,1; F. 5,7–6,2; L. 3,3; Cs. 1,2–1,4 cm.

Egész Európában a Sarkkörig honos, sőt Norvégiában Tromsőig felterjed (69° 38' é. szél.). Kelet felé Szibériában, Perzsiában, Turkesztánig fordul elő mint költő. A telet Afrikában, észak-nyugoti Indiában tölti. Hazánkban úgy a síkságon, mint a dombvidéken, sőt a hegységekben is a fenyőövig igen gyakori. Kiváltképpen mégis oly kerteket, erdőszéleket, gyümölcsösöket kedvel, hol odvas fák vannak. Néha az épületek közt is megtelepszik. Tartózkodási helyein mindig egyes kiálló száraz ágak hegyére, karókra, czölöpökre, kéményekre, háztetőkre szokott ülni, miközben szárnyait gyakran idegesen nyitogatja – mintha igazítana – s farkával billeget, de sokkal lassabban, mint pl. a barázda-billegető vagy rozsdafarkú, s hol mellével, hol hátával fordul felénk. Ha valami repülő rovart vesz észre, feléje csap s csőrét csattintgatva fogja el; néha a földre is lecsap préda után, de nem sokat időzik ott, hanem csakhamar ismét felkap helyére. Az ágak közt nem szokott ugrálni, bujkálni s ülve, egyenes tartásával tűnik fel. Magyarföldön tavaszi érkezésének országos középnapja: április 25–26. Májusban költ, főleg e hónap vége felé. Fészkét nagy nyílású odvakba, falilyukakba rakja. Kőszegen kertünkben vagy 10 év óta mindig a házfal felfutó növényekkel borított oldalán, egy kis fülkében költött egy pár, egyszer meg füstifecske fészekben is. Találtam fészket a város közepén egy szelelő csőben is, emelet magasságban, nemkülönben félig szabadon, ágon, lécz mögött, gerendán, szőlőházikók tetőfülkéiben stb. A fészek lazán tákolt s száraz szálakból, gyökerekből, zöld mohából, szőrökből, tollakból való. Fészekalja 5 tojásból szokott állani – de 4–6 közt váltakozik. A tojások zöldesszürke vagy világoszöld alapon, kisebb-nagyobb élénkebb és halványabb vörösbarna foltozással s egyes szürke pettyekkel borítottak.

Tojásmérték: H. 16,5–19,5; Sz. 13,6–15 mm.

Az otthonhoz igen ragaszkodnak; míg a tojó költ, a hím a közelben valami karóhegyen őrködik s szemtelenkedő gébicseket, verebeket nem szível annak környékén. Délfelé felváltja a tojót. Néha juliusban másodszor is költenek. Hangjuk tzí-tzű, tzű-tzí vagy tzri-csek-csek-csek vagy fszi-tek-tek. Szeptemberben távozik tőlünk.

Az által, hogy sok legyet, szunyogfélét, apró pillét elfogdos, mindenesetre el nem tagadható hasznot szerez az embernek, a mit még akkor sem lehet kicsinyleni, ha tekintetbe veszszük, hogy számos közömbös rovar mellett, a hasznos Tachiná-kat sem kiméli. Megérdemli, hogy fészkelését mesterségesen előmozdítsuk. (L. I. köt. 54. kép.)