[Falco sacer GM. – F. laniarius GLOG. – F. cyanopus TIEN. – Gennaja sacer BP. Pnigohierax lanarius CAB. – Hierofalco sacer MEV.]
Népies neve: kelecseny.
Jegyei: ölyvnagyságú, hanem karcsubb; a fiatalok viaszhártyája és lábai világoskékesek, később sárgásba színeződnek; a középső lábujj (karom nélkül) rövidebb a csüdnél; felül barna, némi hamvas árnyalattal s minden toll rozsdásan szegélyzett; a szem fölött rozsdásfehér, fekete foltos sáv; a fejtető rozsdás, erősen barnán foltozott; a tarkó rozsdásfehér alapon sötétbarnán foltos, a hátsó nyak közepén egy nagyobb sötétbarna folt; bajusza fekete, nem hátarozott; a torok fehér vagy sárgásfehér; az alsótest is ily színű alapon, sötétbarnán hosszant foltos, fiataloknál oly erősen, hogy az alapszint e rajzolat elnyomja, később az tisztábban látszik s a foltozás kirivóbb, mert gyérebb lesz; a fark középső tolla egyszínű, a többi sem sávolyos, hanem széles, kerülékalakú, világos rozsdaszínű foltokkal tarkázott, melyek a tollak mindkét szélén külön állnak s egymásba nem folynak, a fark hegye rozsdásfehéres; a csőr kékesszürke, hegye felé mindjobban feketésbe hajló; a szem sötétbarna.
Mértéke: H. 49–54; Sz. 39,5–40,4; F. 19–22; L. 5,8–6,4; Cs. 2,8–3,2 cm.
Leggyakoribb keleti és délkeleti Európában, Közép-Ázsiában és télen Arabiában, Perzsiában. Hazánkban több helyen fészkel, de közönségesnek nem mondható. Úgy látszik, régebben gyakoribb s mindenesetre sokkal ismertebb madár volt, kivált a sólymászat korában, mert őseinknek kedvelt vadászó sólyma, hires «kelecsenyje» ő. Szárnyát, evező tollait kalpagdíszül szintén előszeretettel viselték; számos történelmi adatunk van erre. Tartózkodási helyeit legszivesebben nagyobb vizek közelében, erdőkben, sziklákon választja. A Duna és Tisza mellékén, a Hanyságban, mocsaras ligetes erdőkben reáakadhatni. Az alföldi erdőkben szintén előkerül; LAKATOS K. Halason és Kalocsánál találta fészkét. Én ismerem Fehér-, Pozsony-, Temesmegyéből s fogságban tartok egy nógrádmegyei példányt. Az adonyi szigeten, Ercsiben, Pestmegye több helyén, Titelen, Drávafokon és a Fertő körül szintén többször lőtték.* A Hanyságban, a Duna és Tisza mellékén, legtöbbnyire ligeterdőkben, fákon fészkel. A Duna és Morva egybeömlésénél azonban, Dévény várfokán (Pozsonym.), 1885-ben körülbelül 100 méter magasan, a várhegy sziklafalában, üregben találtam fészkét, melyből 1886 június 8-án négy meglehetősen anyányi fióka közül egyet megszereztem. Ez majdnem 11 évig volt nálam fogságban; megszelidült, nevét értette s hivásra is jött. Nem egyhamar felejtem el azt a napot, mely birtokomba adta! A vár fokáról egy ablakon át ALMÁSY barátommal 30 méter hosszú kötélen bocsájtottuk alá sógoromat a fészekhez, ki félig a levegőben lógva, csak lábaival támaszkodva, önként vállalkozott e veszélyes kisérletre. Mégis eredménytelenül, mert a kötél rövid volt. A fészekben ülő fiókákat ezután a Morva partjáról golyóspuskával lőttük agyon, egy kiesett sértetlent pedig magunkkal vittünk. Ez volt az előbb említett. Igen érdekes, mert e fészek ősi lakottságára enged következtetést, SCHLEGEL jeles hollandi ornithologus 1853 október 1-én kelt és PETÉNYIhez intézett idevonatkozó levele,* mely szerint a holland sólymászok régen ismerték e fészket és eljöttek Magyarországba, hogy fiókákat szedjenek belőle. Kotlási ideje ápril közepe tájára esik s négy tojásnál ritkán rak többet. Ezek barnássárga alapszínen sötétebben, vörösbarnán és barnán foltozottak, pettyezettek.
Tojásmérték: H: 50–57; Sz. 40–43,5 mm.
A kerecsen sólyom télen délebbre vándorol, ritkán marad itt. Úgy látszik októberben, novemberben távozik és márcziusban tér vissza. Idevágó pontos megfigyeléseink azonban nincsenek. Erőteljes, vérszomjas létére igen veszedelmes ellensége a vadállománynak, baromfiaknak. Különösen a vizivadban sok kárt tesz, úgy a galambokat is előszeretettel öldökli. A dévényi fészek alatt danka sirály maradványait és egy majdnem teljesen ép ürgét találtam. Kiméletünkre nem számíthat.