[Motacilla troglodytes L. – Sylvia troglodytes BECHST. – Troglodytes parvulus KOCH. – Trogl. europæus VIEILL. – Trogl. vulgaris TEMM. – Trogl. domesticus, sylvestris BRHM. – Anorthura troglodytes RENN.]
XXXI-ik tábla
VIZIRIGÓ CINCLUS CINCLUS (L) ÖKÖRSZEM TROGLODYTES TROGLODYTES (L)
Népies nevei: tüskebujkáló; csaláncsattogató; csuk.
Jegyei: legkisebb madarunk, még a királykánál (Regulus) is kisebbnek látszik, mert rövidebb farkú, gömbölyűbb; felül főszine barna, a farcsikon némi rozsdás árnyalattal; a fejtető legsötétebb; a háton, szárnyon, farkon sötét, keskeny haránt sávolyozás; szemöldöksávolya fehér (kissé halvány rozsdabarnán árnyalt); a szemen át sötét sáv nyomul a fültájék felé; szárnya barna, a tollak külső széle rozsdás (a hátulsók egészben azok), az első rendű evezőkön világos, a többieken fekete harántcsíkokkal; a kicsiny és középső evezők hegyein apró, fehér foltocskák vannak; alsó teste halvány rozsdabarna, a torok és mell legvilágosabb, sőt fehéresen áttetsző, némi, alig észrevehető sötétebb haránt erezéssel, mely azonban a fark alján, a hasoldalain élénk feketés, rozsdabarna és fehéres lesz; a fark rozsdabarna, sötét harántcsíkokkal; csőr sötétbarna, az alsó káva töve világos; lábak barnás hússzínűek; szemei dióbarnák. A tojó valamivel kisebb és fakóbb. A fiatalok lábai világosabbak, felső testök sötét harántcsíkokkal és sárgás cseppalakú foltocskákkal tarkított.
Mértéke: H. 8,8–10; Sz. 4,4–4,8; F. 2,9–3,1; L. 1,5–1,57; Cs. 0,9–0,98 cm.
Egész Európában a 64° é. szél.-ig, mint fészkelő előfordul, szintúgy Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában, Palesztina északi részén, Kaukazusban, Perzsiában. A Farők szigetein élő példányok valamivel nagyobbak és a Troglodytes troglodytes borealis FISCH. 1861. fajtához tartoznak. Magyar földön is közönséges madár s ott, a hol áthatolhatatlan bokrozatok, farakások, sűrűségek, tüskés helyek, sövények, szóval rendezetlen viszonyok vannak, többnyire előkerül. Kiválóan kedveli a friss vágásokat, a hol a levágott farakásban, hasábokban fekszik, de már új gyökérhajtások, különféle bokrok is hatalmaskodnak a földszinén s helylyel-közzel kidöntött fagyökerek feküsznek; főleg, ha az ily területek forrásos, szálfás részletekkel határosak, a hol széldöntötte egész fák hevernek; giz-gazzal átnőve, sűrű terebélyes gyökereik pedig szabadon meredeznek szét, biztosan reáakadhatunk. Nagy mennyiségben találtam fészkelve a Kis-Kárpátokban, Bazin és Modor, Vöröskő táján a bükk- és fenyőerdőkben, melyekben a «széltörések» gyakoriak. Ligeteinkben, sőt mocsaras erdőinkben, pl. a Hanyság «Éger-erdeiben» szintén számosnak mondhatom; különben úgy a hegyi erdőkben a fenyvesek felső határáig, mint a síkságon egyaránt tanyázik, csak minél több bozótot, sűrűséget találjon, hogy kedve szerint bujkálhasson azokban. Télen lehuzódik a házak tájára, kertekbe, sőt a tóságok nádasaiban is láttam. Nálunk részben állandó, részben helyetváltoztató madár, mely legföljebb szelidebb vidékeket keres fel a zimankós időben, de nem távozik tőlünk.
Parányisága mellett örökké derült kedélye, virgoncz mozdulatai, kihivó, kissé szentelennek tetsző, de ártatlan magaviselete és rendkívüli bujkáló ügyessége jellemzi. Ismeri őt a gyermek, a nép, azért kicsiség hasonlításánál – hiszen neve is onnét ered, hogy akkora csak, mint az ökör szeme (alakja is hasonlít ahhoz) – vele példálódzik, mint a hogy közmondásainkban is ily értelemben szerepel: «Nagyra viszed az ökörszemet» (nagyítás), «Mellette óriás az ökörszem» stb. De nem csak alakja, legkiváltságosabb tehetsége is megkapta népünk figyelmét, a mit a «Bujkál, mint az ökörszem» közmondás bizonyít. S hogy egyébként is van sütni valója, életre valósága, azt meg már abból a régi meséből tudjuk, mely szerint a madarak királyválasztásán túltett a sason, ügyesen kijátszotta a lég daliáját s így ő lett a király.
Életrevalóságát megcsodálhatjuk, mikor látjuk, micsoda ügyességgel bujkál, motozgat a sövény közt, fagyökerekben, vadságos tüskékben, fa- és rőzserakásokban. Nincs az az egér, mely ebben a sürgölődésében túltenne rajta. Még földi lyukakba, falak repedéseibe, csövekbe, padlások zugaiba, hidak alá is bekukkant s keresgél pókok, rovarbábok, peték stb. után. Szemeinkből kiolvassa jó vagy rossz szándékunkat s e szerint bizalmas vagy pedig félénk. Ha gyanupörrel él, azonnal úgy elrejtőzködik, mintha a föld nyelte volna el s abban a pillanatban ott surran el észrevétlenül, a mikor és a hol legkevésbbé gondoljuk. Messze nem repül, mert erősebb a fürge bujkálásban, mint a repülésben. Mikor biztonságban érzi magát vagy tudja, hogy tőlünk nincs mit tartania: kiül valami ághegyre, karóra, göröngyre, tuskóra, korlátra s vidám bókolgatás közben cseregeg, cserekek cserekök formán cserreg, farkát hetykén feltartva, forgolódva, a következő perczben azután apró gummilapdaként ugrik le s ismét föl, mert perczig sem tud nyugodtan lenni. Annyi életkedv, derültség van lényében, hogy alig fér bőrében. Szomorúságot nem látszik ismerni; csak boldogságról, örömről tud. Éneke is kifejezi természetét: nincs abban egyetlen bús hang, lassú ütem; gördülő, végtelen friss, messzehangzó, vidor strófa az, csengő, sebes változatok egybeolvadása s annyira szép, hogy a kanári madár énekéhez hasonlítható. Télen, nyáron, melegben, hidegben énekel, a párosodás szakában természetesen legszorgalmasabban, csak napvilág legyen. Borus időben nem igen beszédes. Az avatatlan többnyire nem tudja, – hallván ez éneket – hogy e kis madárka torkából fakad az az aránylag hangos, erős dalolgatás.
Tulságos nagy, művésziesen, tömötten készült fészkét száraz növényszálakból, levelekből s vastag moharétegből gömbölyded vagy tojásdad alakuan rakja meg, belül tollakkal melegre béleli s csak az oldalon hagy magának bejáró lyukat. A fészek rendszerint alacsonyan, valami rőzse-, száraz ág-, farakás közt, kőhányásban, kirothadt fatuskóban, szénégető kunyhóban, erdei kalibában, töltésben, széltörés következtében kidült fák sűrű gyökérzetében, sövényben, borostyánnal felfuttatott falak zugában, sőt földi üregben található. 6–8 tojásból álló fészekalja április második felében teljes. A tojások fehér alapszínen vöröses pettyezésűek, sokszor vérvörösen pontozottak. (XL. tábla.)
Tojásmérték: H. 14–15; Sz. 11,9–13 mm.
Juniusban költ másodszor. A tulajdonképpen szaporítás czéljából épült fészkeken kívül az ökörszemek még hálótanyául szolgáló fészkeket is szoktak készíteni, melyek majdnem tisztán mohából vannak rakva s a tollbélelést nélkülözik.
A fiókák 13 nap mulva kelnek ki, s valóban kedves látvány ezeket a tollas törpéket elnézegetni, midőn holmi száraz gyökéren, ágon egymáshoz simulva ülnek s aggódó szülőik odaadó gondoskodását élvezik. Önkénytelenül alvilági törpékre, mesebeli csúcsos sapkás, nagyszakállú kis hegyi öregekre gondol az ember, kik a fatuskó alá rejtett lakásukból látogattak a külvilágra egy kis friss erdei levegőt élvezni. Háborgatás alkalmával az egész társaság szétberren s egérgyorsan tűnik el a szederindák, csalánok és gazok közt.
Táplálékát leginkább pókok, hernyók, álczák, bábok, rovarpeték, apró rovarok, légy- és szunyogfélék teszik. Télen, szükségben azonban apró bogyókat, magvacskákat is megeszik. Habár valami kiváló hasznot nem tesz, már csak komikus, vonzó, kedves napsugaras lénye is megérdemli, hogy oltalomban részesítsük.