[Parus biarmicus L. – Parus russicus GM. – Parus barbatus BRISS. – Paroides biarmicus GRAY. – Calamophilus biarmicus LEACH. – Calamophilus barbatus KEYS. & BLAS. – Mystacinus biarmicus BOIE. – Mystacinus russicus, arundinaceus, dentatus BRHM. – Aegithalus biarmicus BOIE. – Panurus barbatus SAUND.]
XXIX-ik tábla
FÜGGÖ CZINEGE REMIZA PENDULINA (L) SZAKÁLLAS CZINEGE PANURUS BIARMICUS (L)
Népies nevei: nádi czinege (Velenczei tó); sárgacsőrű czinege.
Jegyei: gyenge verébnagyságú, egyébként lásd nemi jegyeit, mert csak egy faj fordul elő nálunk.
Leirása. Az öreg hím egyike legszebb madarainknak; feje és tarkója halvány sirályszürke, a nyak hátulsó része s egész háta világos fahéjszínű, rozsdássárga árnyalattal; álla, torka s alsó testének közepe fehér, némi alig észrevehető rózsaszínű lehelettel; a kantár s a belőle a pofáról a torok mellé lecsüngő, meghosszabbodott tollakból álló szakál, valamint az alsó farkfedők tiszta feketék; az evezők szürkebarnák, a legnagyobbak külső lobogója ezüstfehér szegéssel, a másodrendű evezők feketebarnák, külső szegélyök élénk rozsdás fahéjszínű, belső szegélyök rozsdássárga, mely az utolsó felé mindjobban fehérbe megy át; vállfedők sárgásfehérek; felső farkfedők és az alsó test oldalai szürkés rózsaszínűen elmosódva a szárny alatt sárgás rozsdás fahéjszínbe hajlanak; a szélső farktollak tőben s belső lobogójuk kétharmadrészén feketék egyébként fehérek, a következő hosszabb farktollakon a rajzolat ugyanilyen, de fekete helyett barnás fahéjszínű, a fehér pedig szürkés és piszkosabb, az ezek után következő farktoll-pár rozsdássárga fahéjszínű, végén fehéres, a többi farktoll élénk rozsdás fahéjvörös; szem sárgásfehér; csőr élénk narancssárga; lábak feketék (L. I. köt. V. tábla.). A tojónak nincs szakálla, feje szürkés fahéjszínű, háta sem oly élénk s szürkés árnyalatú, alsó fark-fedői nem feketék, hanem halvány sárgás rozsdaszínűek. A fiataloknál a rozsdás fahéjszínt rozsdássárga szín pótolja minden vörösbe hajlás nélkül, hátuk közepe fekete, valamint kantárjuk is, a fark két középső tolla rozsdasárga, a többiek feketék, hegyük – a legszélsőbbnek egész külső lobogója – piszkosas sárgásfehéren szegett.
Mértéke: H. 15–16,5; Sz. 6,5–6,7; F. 7,7–8,9; L. 2–2,1; Cs. 0,8–0,9 cm.
Földrajzi elterjedése inkább déli és keleti s az Altáj hegységig nyulik; de előfordul, bár ritkán, Angliában is. Közönségesebb a németalföldi nagy nádasokban, Dél-Francziaországban, az Al-Duna vidékein, a Volga mentén, Sziciliában, Kis-Ázsiában. Németországban csak helyenkint s nem nagy számban találták. Nálunk úgy a Fertőn, a Balaton mellékén, Velenczei tónál, a Mezőségen, s egyébb nagyobb nádas, mocsárterületeken él s nem is ritka. Igazi otthona a magas, czímeres náderdő, melynek sűrűségeit soha sem hagyja el; tartózkodási helyének megválasztásában tehát lényegesen eltér a többi czinegéktől. Egyébként azonban igazi czinege-természetű; mint rokonai az ágakon, csak úgy ügyeskedik, hajlókázik, tornászgat ő a nádszálakon, s keresgél a rovarok után vagy falatozza a czimerek érett magvait. A költési időszakot kivéve mindig nagyobb társaságokban, kisebb csapatkákban akadhatni reájuk s a mint az erdei czinegék a gyümölcsösöket, erdőket végigcsatangolják, bevadászszák, úgy kószálnak ők a nádság ingó-bingó rengetegeiben. A nálunk élők télen is itt maradnak, de sohasem állandóan bizonyos pontokon, hanem a mocsár-területek vagy tóságok területén belül ide-oda kóborolnak a nádasokban. Itt ők játszák azt a szerepet s megjelenésök is arra a képre emlékeztet, melyet az őszapó czinegecsapat az erdőben mutat. Folytonos mozgásuk közben mindig hallatják finom, ezüst csengetyűhangú egytagú csin, csin hangjukat vagy szit, szit, zisz, zisz hivogatásukat. Embertől nem félve, bizalmasan settenkednek alig egy-két lépésnyi távolban, csak valami ragadozó madár megjelenése ijeszti meg a gondtalan kis társaságot, mikoris surranva tűnnek el a nádas sűrű aljában. Télen a meghalványult nádban, úgy nyáron is az aggottasban, tollazatukkal határozottan alakoskodnak s ez nem egy komoly veszélytől védi meg életöket.
Fészkelésre a kóbortársaság szétválik s a párok magukra maradnak bizonyos kiválasztott területen. Tanyájukat valami zsombékos, buczkás helyre, nádtorzson vetik meg, alig pár arasznyira a víz fölött. A fészek alapja és burka nádlevelekből, vékony nádszálakból készül, belseje pedig száraz nádczimerekből, vagy finom szálacskákból, néha egyes tollacskákkal is bélelve. Először április második felében költenek, másodszor juniusban. 5–7 tojása kissé nagyobb, mint a szénczinegéé, kurta alakú s fénylő fehér alapon, halvány barnásszürke vonalkákkal, karczolatokkal, pontokkal rajzolt.
Tojásmérték: H. 15,8–18,5 Sz. 13–14,2 mm.
A szülők felváltva ülik a fészket s közösen ápolják fiókáikat s vezetik, gondozzák, míg önállóságra jutnak.
Élelme: mindenféle vízi rovar s ezek álczája, legyek, szúnyogok, pókok, kisebb pillék, levéltetvek s őszszel meg télen, kiváltképpen a nádmagvak. Gazdaságilag tehát lényeges hasznot nem hajt, s inkább csak részt vesz a kellemetlen szunyograjok, mocsári rovarok számának korlátozásában, de mint, a természet kedves és ékítő szárnyasa közömbös voltánál fogva is, méltán óvandó és kimélendő.