[L. spinitorques BECHST. – L. dumetorum BRHM. – Enneoctonus collurio BOIE.]
XXI-ik tábla
ŐRGÉBICS LANIUS EXCUBITOR L TÖVISSZÚRÓ GÉBICS LANIUS COLLURIO (L)
Népies nevei: vasfejű; vasfejű gábor, csettegető (Vasm.); koszorús gébics (Baja és Veszprémm.); vasfejű gáborján; törökveréb (Fehérm.); vasgáborján; csettegető gébics (Dunántúl); nagyfejű gábor.
Jegyei: pacsirta nagyságú, de erőteljesebb; első evező igen rövid, vékony; a 2-ik valamivel hosszabb az 5-iknél, de rövidebb a 4-iknél, a 3-ik a szárny leghosszabb tolla; a két leghosszabb evező hegyének belső széle szűkített. A szárnyon nincs fehér folt.* Öreg hím: fejtető, tarkó és farcsikja kékes hamvasszürke; szemsáv fekete; hát, szárnyfedők gesztenyevörösek; a szárny feketés szürkebarna, a tollak külső szélén rozsdás szegésekkel; az alsó test fehér, rózsaszínű, ibolyás árnyalattal; a középső farktollak feketék, a külsők tőfele és hegye fehér, a szélsők külső széle is; csőr és lábak feketék; szemei barnák. A tojó lényegesen más, fekete szín nincs rajta; fölül szürkés dióbarna, némi rozsdás árnyalattal; szemöldöke sárgásfehér; szemsáva, mely inkább a fül táján éles, rozsdásbarna; a szárnyfedőkön feketésbarna és rozsdásfehéres tollszegések, a háton és farcsikon csak feketések; a szárny barna; alsó testének közepe a has táján fehér, egyébként sárgásfehér alapon pikkelyszerűen, feketésbarnán tarkázott; a fark barna, a középső tollak töve rozsdás árnyalatú, a két szélsőnek külső széle és hegye fehéres, a többinek hegyén csak kis fehéres szegés, mely a középsőkön egészen hiányzik; csőre szarubarna, az alsó káva töve szürkéssárga; lábai szürkésfeketék. A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak, de egész felső testök alapszine, főleg a hát, szárnyfedők, fark és a farcsik rozsdásabb, azonkívül keskeny, fekete harántfoltokkal pikkelyszerűen tarkázott.
Mértéke: H. 16,8–17,6; Sz. 9,2–9,5; F. 7,2–7,5; L. 2,3–2,4; Cs. 1,2–1,35 cm.
Körülbelül a 64° é. szél.-ig egész Európában előfordul s a középső övekben igen közönséges; Dél-Spanyolországban, Portugáliában s általában a Földközi tenger partvidékén ritkábban fészkel. Ázsiában az Altáj-hegységig terjed s Kis-Ázsia, Észak-Perzsia, Palesztina egyes részeiben tanyázik. Nálunk nagyon gyakori, számos, de nem annyira hegyek közt, mint inkább a dombvidéken és síkságban. Tüskés, bokros helyeket, sövényeket, szakadékok, árkok, utak mentén tenyésző, sűrű, bozótos részeket kiválóan kedvel. Kertekben, vágásokban szintén szeret tartózkodni, galagonya, kökénybokrok tetején, távirósodronyokon, gabnakeresztekben, nem túlságos magas fák hegyén üldögélni. Viselkedése, repte, mozdulatai hasonlók azokhoz, melyek a többi gébicseket jellemzik, kivéve, hogy házak közelében található sűrűségek közt is reája akadunk s nem annyira magas fákhoz ragaszkodik, sőt a bokrokban is bujkál s a földön is többször látható. Ezenkívül élelmét rendszerint tövisekre szúrja. Sokszor egymás mellett több ilyen feltüzdelt rovart, darazsat stb. találhatunk, melyeket, ha egyszerre nem költhet el, mintegy éléskamrában tartogat s visszatér hozzájuk. Hangja csek, csett, csek, de a hím ügyesen utánozza más madarak énekét s a fecske, veréb, czinege s egyéb fészke táján élő fajok strófáit sajátszerű, szép, énekébe beleszövi.
Hozzánk az országos középnap szerint: ápr. 26–27-én érkezik s szeptemberben távozik, hogy a hideg hónapokat mélyen Afrikában, a Perzsa-öbölben töltse.
Május utolsó harmadában kezdi fészkét rakni, melynek burka erősebb gyökerekből, növényszálakból, mohából, száraz levelecskékből készül, belseje pedig finomabb szálakkal van kirakva. Többnyire utak mentén, sűrű, tüskés bokrokban, rózsahajtások közt stb. 1/2–3 méter magasan álló fészkébe junius elején rakja 4–6, igen változó színű tojásait. Az alapszín hol fehéres agyagsárgás, rozsdásfehéres, hol zöldesfehér, a legtöbbnyire koszorúsan álló foltozás, pettyezés pedig vörösbarna és hamuszürke. (XXXIX. tábla.)
Tojásmérték: H. 19,5–23,8; Sz. 15,2–17,6 mm.*
A hím nem igen váltja fel ülős párját, mely két hét alatt költi ki fészekalját.
Tápláléka különböző bogarakból, darazsakból, méhekből, apró békákból, gyíkokból, egerekből és cziczkányokból, madárfiókákból, gyengébb énekes madarakból áll. Igaz, hogy cserebogarat és egeret is sokat elpusztít, javarészt azonban közömbös vagy hasznos rovarokat [ganajbogár (Geotrupes), futó- és sirásó bogár (Carabus, Necrophorus)], földi darazsakat (Bombus), nemkülönben hasznos kétéltűeket, hüllőket eszik. Kertjeinket élénkítő hasznos, énekes madarakat üldözi, nyugtalanítja, elnyomja és öldösi, ezért nem érdemel kiméletet; főleg kisebb kertjeinkben nem. Megfigyeltem, hogy a házi kertünkben rendesen fészkelő czinegék, poszáták, csicsörkék, zöldikék, pintyek, tengeliczek stb., midőn egy gébics-pár is megtelepedett itt, megritkultak s a következő években mindig kisebb számban tértek vissza régi fészkelő helyeikhez, annyira, hogy mióta a gébicsek is évente megjöttek, végre majdnem egy negyedrészére apadt le madaraim száma. A gébicseket kipusztítván, most ismét több a fészek és madár lakásom táján, noha nem annyi, mint hajdan volt, mert az apró zsiványok ivadékai a szomszédban ütöttek tanyát, itt pedig nem véthetek nekik. Garázdaságaiért házunk táján nem számíthat barátságunkra. Szabad területen azonban közömbös.