[Lophophanes cristatus KAUP. – Parus mitratus BRHM.]
Népies nevei: bóbás-, kontyos-, bóbitás czinege.
Jegyei: akkora, mint a barátczinege. Az öreg hím fején hegyben végződő, magas, fekete bóbita van, melynek tollai fehéren szegélyzettek; pofái, nyakoldalai szürkésen áttetszően fehérek; a pofák hátul, a szemtől kiinduló, keskeny fekete folttal félkörűen határoltak; az egész nyak körül szintén keskeny fekete örv, mely a fekete torok- és begyfolttal egyesül; háta élénk földszínű barna, a farcsikon rozsdásba játszó; szárnyak és fark szürkebarna, az egyes evező- és kormánytollak külső részén világosabb szegéssel; alsó teste piszkos fehér, az oldalakon rozsdás árnyalattal; szeme barna; csőre fekete; lábai ólomszürkék. A tojónak kisebb bóbitája van, termetre is gyengébb. A fiataloknál a nyakörv hiányzik, kis bóbitájúak, csak álluk fekete, torkuk szürkés.
Mértéke: H. 11,7–11,9; Sz. 6,5–6,7; F. 4,8–5; L. 1,4–1,6; Cs. 0,9–1 cm.
Typikus európai madár, mely a Sarkkörön alul egész Közép-Európában honos, észak felé azonban számosabb, mint délen, habár Spanyolországban is találták, mint ritkaságot. Bulgáriában is előkerül. Előfordulásának keleti határa az Ural és Kaukazus. Mindenütt s így nálunk is, kizárólag a fenyveserdőket lakja s rendszerint a fenyves czinegének hűséges társa; különösen a szurkos fenyőkhöz ragaszkodik. Kevert faállományú erdőségekben, borókás részekben néha szintén látható, de itt is mindig a tűlevelű fákon marad. Nem szeret az alsó ágakra jönni, hanem inkább a fák sudarában, koronájában keresgél, bár olykor a földre is leszáll. A fenyveserdők körében kóborol, fenyőczinegék, királykák, csuszkák, fakúszók társaságában, mely kósza csapatnak a búbosczinegék mintegy vezérei.
Fészkét faodukba, elhagyott mókus- és szarkafészkekbe rakja, még pedig évenként kétszer, áprilisban és juniusban. Először 8–10, másodszor 6–8 fehér, rozsdavörösen pontozott tojást tojik, melyeket 13 nap alatt költ ki.
Tojásmérték: H. 15,5–16,4; Sz. 11,8–12,5 mm.
Életmódja a fenyőczinegéére emlékeztet s ahhoz leghasonlóbb. Erdőgazdaságunknak, főleg a fenyveserdő rovarellenségeinek pusztításával, kiváló hasznos madara. Táplálékát legnagyobbrészt a rovarvilágból veszi s magevésre ritkábban adja fejét, ekkor is puha, lágy magvakra jár, mert a keményebbekkel nem igen tud elbánni.