AZ ERDEI CZANKÓ.
Totanus ochropus (L.) 1758.

[Tringa ochropus L. – Helodromas ochropus KAUP. – Totanus rivalis, leucourus BRHM. – Actitis ochropus BLYTH.]

Népies nevei: czigány-, molnár-, fecskesneff (Alföld); fütyülősneff Jászberény).

Jegyei: rigónagyságú, kevéssel nagyobb előbbinél; evezőinek szára barnásfekete; háta finoman pettyezett; farka fehér, végén négy sötét haránt csík; csőrének töve szürkés, hegye fekete; lábai világos kékesszürkék, az izületek zöldesek; szeme sötétbarna. Hasonlít előbbihez, de a most említett jegyek, úgy vastagabb, alacsonyabb lábai megkülönböztetik attól; szólása nem oly trillázó, mint azé, dlüi-dlűi formán hangzik, repülve feketének és fehérnek látszik.

Leirása. Nyári tollazatban az öregek: torka, a szem és csőrtő közt levő sáv, begyének alsó része, melle, farkalja, farcsikja és a farktő oldalai fehérek; feje, nyaka, a begy oldalai sötétzöldes olajbarna, feketésbe hajló s némileg fénylő alapon fehéresen, aprón foltozottak; alul a fehér, felül a sötét szín uralkodik; a hát alapszinén szintén pontszerű ritkább foltozás van, mely a szárnyak fedőin és a hát alsó részén szinte beolvad, elenyészik a sötét színben; az evezők olajbarnás feketék, a szárnyalja sötét feketeszürke, keskeny, fehér harántos csíkozással. Téli tollazatban a felső részek szürkésebbek, a fehér foltozás élesebb és tisztább, a fehér szemsáv határozottabb. A fiatalok a nyári tollazatu öregekhez hasonlítanak, de fejök teteje szürkésolajbarna, alig pontozott, a felső test pontozása pedig nem fehér, hanem világosbarnásba játszik.

Mértéke: H. 21–23; Sz. 13,5–14,6; F. 6,3–7; L. 2,9–3,5; Cs. 3,2–3,4 cm.

Közép-Európában és Ázsiában, főleg a mérsékelt égöv északi részeiben, fel a Sarkkör tájai felé fészkel. Nálunk meglehetős közönséges s mindenfelé előfordul, de sohasem nagyobb csapatban, hanem inkább egyedül, vagy két-három darabból álló társaságokban. Némely helyen a folyókhoz, vízárkokhoz, csatornákhoz ragaszkodik, máshol kisebb vízállásokhoz, tópartokhoz is; igen szeret erdei pocsétáknál, tócsáknál, vizes láp-erdőkben, füzesekben, kubikgödröknél tartózkodni. Néha ugyan előbbi fajt is találjuk ilyen erdei vízállásoknál, de legtöbbnyire ez a madár az, mely a fák homályában feketésen csillogó posványok mellől fecskeszerü, ügyes reptében átczikkázik a lombok és fasudarak közt, élénk füttyét hallatva. Márczius vége felé s főleg áprilisban érkezik hozzánk; első jelentkezésének országos középnapja április 1–2. Fészkét még nem találtam; de az irodalom tanusága szerint – eltérőleg a többi szalonkáktól – fákon, elhagyott szarkafészkekbe, rigófészkekbe, korhadó tuskókba, gyökérhajtásos fűztörzsekre, megcsonkított fűz- és égerfák sűrű hajtásai, farakások közé rakja, vagyis általában a föld színétől magasabbra. Fészekalja négy tojásból áll, melyek zöldesfehér, zöldesszürke alapon csokoládébarna vagy rozsdásbarna, sötétszürkés olajbarna pontozással, foltozással, a tojás vastagabb felén sűrűbben tarkítottak.

Tojásmérték: H. 38–41; Sz. 26–30 mm.

Nem költő egyéneket egész nyáron át ide-oda kószálva, vendégeskedve mindenfelé találunk. Augusztusban és szeptemberben délre vonul. Télen (egy-egy darab enyhe időjárással nyilt vizeinknél, meleg forrásainknál is akadt már) javarészök Dél-Európába, sőt Afrikáig s Ázsiában Indiáig levonul.