[Perdix saxatilis MEYER & WOLF. – Perd. rupestris BRHM.]
Jegyei: valamivel erősebb, mint a fogoly; pofái, álla, torka fehér fekete örvvel szegélyezve; a homlok eleje és szemsáva fekete; az alsó test oldalai rövid, kirivó fehér vagy rozsdássárga, fekete és vörösbarna haránt tarkázással; a fark 14–16 tollú, vörösbarna; 2–5 evező egyforma hosszú s ezek a leghosszabb szárnytollak; háta halvány hamuszürke. (L. I. köt. XI. tábla.)
Mértéke: H. 33–36; Sz. 16–17,3; F. 9–9,5; L. 4,8–5; Cs. 1,6–1,7 cm.
Ez a madár nálunk a magyar tengerpart vidékein, Fiuménál s a a horvát parti hegységekben fordul leginkább elő, s itt a köves Karsztok gyér bokrozatú, silány növényzetében tartózkodik. 1853-ban ugyan gróf WODICZKI azt irja,* hogy a Tátra legmagasabb pontjain, a törpefenyő övben, egyesek találhatók, de ennek az adatnak nincs hitele, valamint annak sem, a mit BIELZ* és az ő nyomán DANFORD és H. BROWN Erdélyből közöltek. Ujabban azonban, 1882 tavaszán, dr. SZONTAGH honosítási kisérleteket tett a szirti fogolylyal a Tátrában s két tyukot és egy kakast a szepes-Bélai mészhavasokban költés idején kibocsátott.* Ezek költöttek és át is teleltek ott. Őssszel ismét kibocsátottak két tyúkot és egy kakast* a szepes-Bélai «csepegő kő barlangjánál», de ezek tönkrementek* úgy mint valószinüleg az előbbiek is, mert további nyomuk nincsen.
1893 év telén egy darabot Zimonynál is lőttek.* 1897-ben és 1898 januárban pedig egyeseket Krassó-Szörénymegyében – a lugosi erdőhatóság jelentése szerint – Koronini község határában ejtettek. A m. ornith. központ kérésére egy friss példányt a fehértemplomi erdőgondnokság (1898 január havában Koronini határából) be is küldött.
Egyébként Európa déli részeiben úgy Tirolban, Svájczban, Olaszországban, az Alpokban honos s elterjedésének északi határa Felső-Bajorország. Észak-Afrikában, úgy Ázsia némely részeiben, kivált Sziriában, Perzsiában szintén kerül. Az elváltozásokra meglehetősen hajlik, s a Görög-szigeteken, Kis-Ázsiában és még keletiebbre a Caccabis saxatilis chukar GRAY. 1844. (graeca BECHST.) fajta jellemző.
Őszszel és télen inkább társaságban él s leereszkedik a hegyek alacsonyabb helyeire. Márczius végén, áprilisban költ, olyanformán mint a fogoly, de mindig a hegységek magasabb pontjain. Tojásai agyagsárgás alapon, ritkás apró foltocskákkal vagy pontokkal tarkítottak. Bogyókkal, rügyekkel, friss hajtásokkal, kisebb levelekkel; rovarokkal, pókokkal él s magvakat is eszik. Izletes husáért rendesen vadászszák, mégis feltünő, hogy a vadászatról szóló 1883: XX. t. cz.-ünk egy szóval sem emlékezik meg róla! Pedig tilalmi idejét csak úgy meg kellene szabni, mint a fogolyét.