A KIGYÁSZÖLYV.
Circaëtus gallicus (GM.) 1788.

[Falco gallicus GM. – Aquila leucamphomma BEKK. – Falco leucopsis BECHST. – Aquila brachydactyla M. & W. – Accipiter hypoleucus PALL. – Circaëtus brachydactylus VIG. – Circ. leucopsis, anguium, meridionalis BRHM.]

Jegyei: jóval nagyobb, mint az ölyv s nagy szárnyaival és farkával csak még inkább termetesebbnek, egészben sasszerűnek látszik; nagy bagolyszemei sárgák, viaszhártyája és lábai világoskékesek (fiataloknál fehéres-kékesszürkék); a szem környékén némi fehér, pelyhes folt; a farkon négy sötét sávoly; a tarkótollak hegyezettek.

Leirása. Öreg hím: homlok fehér, a tollak hegyén keskeny barna foltokkal; fejtető, tarkó, a nyak (felülről és oldalvást) és a begy tollai tőfelükön fehérek, hegyük sötétbarna; a torok fehér, finom szőrszálszerű barnás hosszanti foltokkal; felső test csokoládébarna (sötétebb szárfoltokkal, néha fakóbb részletekkel); evezők feketebarnák, a legnagyobbak tőfele belül fehér; alsó test fehér alapon világosbarna harántsávolyokkal; a fark mint a hát, de hegye világosabb, négy sötét sávolylyal. A tojó nagyobb s alul foltosabb. A fiatalok felül fakóbarnák, sötétbarna szárfoltokkal; alul sárgásbarnák, a tollak tőfele azonban fehér.

Mértéke: H. 65–67, 77–80; Sz. 48–50, 59–54; F. 28–30, L. 9,8–10,4; Cs. 4,6–5,5 cm.

Habár a Rajna mentén és Hollandiában is előfordul, mégis inkább Európa déli részeiben honos, úgy Ázsia egy részében s északnyugati Afrikában. Általában nem sokszor, leginkább még költözködési időben, találkozhatni vele. Nálunk sem tartozik a közönségesebb költők közé, de szórványosan itt-ott, majd az egész országban fészkel, különösen Felső-Magyarországban, szintúgy a Duna- és Tiszamenti erdőkben. Rendszerint a vízgazdag területek közelében fekvő nagyobb erdőségeket lakja, de vonuláson a mezőkön is látható. Április elején jön meg, sokszor még későbben, s májusban fészkel. Lapos, faágakból és galyakból épült fészkét zöld növényrészekkel rakja ki. Erős bükk-, tölgy- vagy fenyőfákon, ritkán sziklában üti fel tanyáját. Egy-két, ritkán három tojása aránylag nagy, egyszínű szürkéskékes vagy zöldesfehér; elvétve azonban akad olyan is, melyen alig észrevehető halvány foltozás van. A párok felváltva ülik a fészket s egy hónap alatt költik ki fiókáikat.

Tojásmérték: H. 72–74,5; Sz. 58–59 mm.

Októberben s november elején távozik tőlünk. 1892. év november 9-én a szent-ágotai pusztán (Fehérm.) 8–10 darabot figyeltem meg, melyek a Sárréten vadászgattak s a nagy kazalokon pihentek. Úgy látszik, itt is éjjeleztek, mert hajnalban – még alig pitymallott – innét lőttem le egyet. Télszakára levonul Egyptomig s igen érdekes, hogy 1825-ben Pótharaszton (Pestm.) lőttek egy példányt, melynek czombjába valami vadember nyila volt benőve. Ez a czomb ma is látható a nemzeti múzeumban.

Élelme leginkább kigyókból, békákból, nagyobb rovarokból,* egerekből áll, de vakandokat, ürgét is pusztít, sőt állítólag süldőnyulat is fog. Igaz, hogy nálunk lövöttben a mérges keresztes kigyó (Pelias berus) maradványait is találták s hogy a vadásznak nem sok kárt tehet; ha azonban tudjuk, hogy főtápláléka kigyó és béka – tehát hasznos állatok – általában nem ajánlhatjuk védelemre. Mérges kigyó nálunk kevés van s azok kártétele latba nem esik. Egérszaporodáskor azonban, főleg őszszel, mikor gyakoribb is, a sujtott területeken békében hagyhatjuk.