A VIZI GUVAT.
Rallus aquaticus L. 1758

[Scolopax obscura SAM. GM. – Rallus sericeus LEACH. – Aramus aquaticus GRAY. – Rallus germanicus, minor BRHM. – Rallus fuscilateralis BRHM.].


Guvat (Rallus aquaticus L.)

Jegyei: valamivel nagyobb, de sokkal soványabb, nyulánkabb, mint a fürj s a harishoz hasonlít, csőre azonban hosszabb; hasának oldalai, úgy alsó szárnyfedői, fekete alapon fehéren harántcsíkosak.

Leirása. Öregek: felül olajbarnák, minden toll közepén fekete folttal; az áll fehéres, egyébként az alsó test palaszürke; a farkalja rozsdássárga; alsó farkfedők fehérek; az evezők sötétbarnák; csőr feketebarna, az alsó káva töve a középig piros; a lábak barnás hússzínűek; szem narancsvörös. A tojó is ilyen, de valamivel kisebb. A fiatalok alul rozsdássárga szürkék, sötétbarna tollszegésekkel tarkítva; álluk, torkuk fehéres, úgy az alsótest közepe is; farkaljuk és farcsíkjuk rozsdásfehér; csőrük nem oly élénk, mint az öregeké s lábaik világosabbak; szemük sárgásbarna.

Mértéke: H. 26,2–28 Sz. 11,8–12,7. F. 5,3–6. L. 3,7–2,9. Cs. 3,0–4,3 cm.

Körülbelül egész Európában előfordul, fel Skandinávia északi részéig; Ázsiában az Amur tartományig terjed. Legközönségesebb e két földrész mérsékelt övében, délen ritkább. Költözködő madár, de nem igen vonul délebbre, mint Dél-Európába, Indiába; Észak-Afrikában csak egyesek telelnek. Hazánkból addig, míg nyilt vizek vannak, nem távozik, sőt néha még deczemberben, januárban is reáakadhatunk. Az is megesik, hogy meleg források körül egy-egy példány lanyhább teleken nálunk cseppen. Tavaszszal, az országos középnap szerint: márczius 22–23-án, általában a vizek kiengedésével érkezik vissza, de sokszor még a hó eltakarodtát sem várja meg. Életmódja a mocsarak sűrű, iszapos rejtekeihez köti, azért aránylag ritkán találkozunk vele, noha nálunk közönséges madár. Leginkább sásos, füves, nádas mocsarakat kedvel, hol egyes bokorrészletek is találkoznak s kisebb tisztások, erek, vizes árkok. Holt folyamágak, csatornák táján, ha a partok ligetesek, szintén szeret tartózkodni, úgy nagyobb tavak szélein is, ha ott a vizinövények, füzesekkel, égerbokros helyekkel sűrűsödnek össze. Itt a magányban, hová ritkán téved az ember, éli napjait s jár élelme után. Szinte véletlenül s akkor is legtöbb esetben a sűrűség közt bujkáló, futkosó madarat, mely lapított keskeny testével nagy ügyesen lábol a növényzet közt, csak pillanatokra kapjuk szem elé s inkább valami vizi patkánynak vélhetjük. Legvégsőbb szorultságában kap csak szárnyra – jól tudván, hogy bőregérszerű ügyetlen repte nem válik díszére – inkább lábaival s a bujkálásban való ügyességével remekel, abban találván fel menedékét. Úszni, sőt bukni is tud, még pedig nem csupán a kényszerűségnek engedve, hanem jószántából is. Leggyakrabban hallható hangja – melyet párosodáskor és este felé különösen sokszor hangoztat – éles, suhintásszerű: wuitt, huitt; hivogató szólása gik, kik, gek; néha kripp, krüi, krüi, ker forma szótagokhoz hasonló hangokon is beszélget.

Ha már tartózkodási helye is olyan, hogy ritkán kerülünk vele össze, fészkéről még inkább állíthatjuk ezt. A vizinövényzet bokros áthatolhatatlan részei közt rakja meg otthonát, valamivel magasabban a földszintájánál. A fészek nádlevelekből, csuhi- és fűszálakból készül s laza alkotmány, melynek meglehetős mély homorodásában májusban 6–8–10 tojást találhatunk. A tojások (szabályos tojásalakúak) alapszíne, hol szennyes, fehér vagy zöldesfehér, hol meg halvány rozsdássárga, rajzolatjuk ritkás és hamuszürke foltok, barna és fahéjszínű pontok alakjában tarkítja a kissé fényes, finom szemcsézetü tojáshéjat.

Tojásmérték: H. 34,7–39. Sz. 2–26 mm.

A kikelt fiókák azonnal elhagyják a fészket s teljesen fekete pehelytollazatukban holmi kis vakondokhoz hasonlók.

A guvatot veszekedő, megférhetetlen természeténél fogva – mely különösen a párosodás szakában nyilatkozik meg – számos természetbuvár, szőrszálhasogató egyoldalusággal «kártékony, ragadozó madárnak» minősítette. Hát megvalljuk az igazat, bizony előfordul néha, hogy szerelmökben megvadult szenvedélyök vért szomjaz; vagy hogy az otthonuk táját féltékenyen őrző hímek holmi gyanutlanul betolakodó kisebb szárnyast, madárfiókát halálra sebeznek; sőt azt is elismerjük, hogy fogságban gyengébb társukat, a kisebb vele tartott madarakat megölik: de ezeket a túlkapásokat annyira számottevőknek nem tarthatjuk, hogy miattuk a guvatot egyenesen «a káros ragadozó madarak» csoportjába sorolhatnánk. Főélelme férgekből, csigákból, bogárkákból, szunyogokból, békapetékből, álczákból kerül, mellesleg növénymagvakból is. Tehát kártékonyságáról alig lehet szó; az igaz, valami sok hasznáról sem.