A BAKCSÓ.
Nycticorax nycticorax (L.) 1758.

[Ardea nycticorax L. – A. kwakwa SAM. GM. – Ardea maculata GM. – Nycticorax europæus STEPH. – Nyct. ardeola TEMM. – Nyct. griseus STRICKL. – Nyctiardea europaea SWAINS. – Scotaeus nycticorax HEUGL. – Nycticorax badius, orientalis, meridionalis BRHM. – Nyct. gardeni GUNDL. – Nyct. naevius GRAY. – Nycterodius nycticorax MACG.]

Népies nevei: vakvarju; kvakvarju; éjji gém; oláh pap (Erdély); kvakker; kakcsó (Alföld); vasfejű gém; vakkánya (Csornai hanyság); kakata (Baja).

Jegyei: varju nagyságú, de hosszabb nyakú és lábú; az öregek fejteteje és háta fekete, zöldesen érczfényű; szárnyuk világos hamuszürke; az alsó test fehéres; tarkájuk 2–3 hosszú tolla fehér; csőrük fekete; szemök karminpiros; lábaik hússzínű sárgák. A fiatalok egészben szürkésbarnák, nagy, fehér – részben cseppalakú – foltozással tarkitva; szemök sárgásbarna, csőrük feketés szaru színű vagy zöldesszürke, lábaik szürkészöldek. (L. I. köt. IV. tábla.)

Leirása. Öregek: fejök búbja a tarkón túl csúcsban összefutó rajzolata, úgy a hát s néhány nagy válltoll fekete, zöldes érczfénynyel; a szárny világos hamuszürke, úgy a farcsík és a fark is; az alsó szárnyfedők, farkalja, czombok, a szárny hajlása és az első evező külső szélének szegése majdnem végig fehér; a homlok, a szemek fölött huzódó sáv, egész alsó test fehér, helyenként némi sárgás és szürkés árnyalattal; a nyak oldalai és a tarkótól a hátig terjedő rész fehéresszürke, a pofák mögött sárgás. A fiatalok tarkótollai üstökszerűen kissé meghosszabbodottak, felül alapszínük csokoládébarnás, a fej, nyak rozsdássárgán, finoman hosszában foltozott; a hát sötétebb és sárgásfehéren, fehéren, cseppalakúan foltos; a hát eleje és a váll egyszínű barnásszürke; az evezők feketésszürkék, hegyükön fehér folttal; alul az egyszínű fehér torok kivételével fehér alapon szürkésbarna hosszanti foltokkal tarkítottak; a fark és farcsík sötétszürke.

Mértéke: H. 49–53; Sz. 29,9–32; F. 11,2 – 11,4; L. 6,8–7,5; Cs. 7–8,2 cm.

A bakcsó Közép- és Dél-Európában, Ázsiában Khináig, Japánig fordul elő, szintúgy Afrikában s Közép-Amerikában. Földrészünk nyugati felében ritkább, így Németországban is kivételes jelenség, de Németalföldön gyakoribb. Mocsaraink körül elég gyakori jelenség; posványos ligetekben, víz alatt álló füzesekben, rekettyésekben és erdőkben, ligetekben azonban helyenként igen közönséges költő. Az országos középnap szerint április 17–18-án köszönt be hozzánk. Májusban fészkel, többnyire nagy telepekben, más gémekkel vegyesen, különösen az üstökös gémmel és a kis kócsaggal. A «falujok» rendesen a mocsár legjarhatatlanabb részein van, hol ingó lápokról rekettyések, füzesek, náddal s egyéb vízinövényekkel vad összevisszaságban elsűrűsödnek. A bokrok, fák oldalágaira – sokszor alig két méternyire a víz színe fölött – rakják pár ágból készült fészkeiket, melyek oly silány, gyenge férczelmények, hogy alig érdemlik meg a fészek nevet s még a gerlicze építkezését sem érik föl. Egy-egy bokron 3–5, sőt több fészek is van, s ha az utóbb említett gémfajokkal közösen élnek, azok fészkeivel keveredetten. Május közepéig 4–5 halvány kékeszöld tojást rak.

Tojásmérték: H. 44–53; Sz. 32–38 mm.

A különben meglehetős óvatos madarak családi szentélyüknél igen bevárósak; csak mikor már közvetetlen fészkeik közé nyomulunk, kelnek szárnyra s némileg bagolyszerűen keringelnek fölöttünk, időnként hangos koák, kvák vagy koáu, káu- szólásukkal fejezve ki aggódásukat. Távolabb a faágokon még néhányan sorban ülnek, nyakukat behúzva, nagy szemeiket reánk meresztve, egylábuskodva, mint valami búsuló barátok. Egyik népies neve az «oláhpap» erre czéloz; míg a közmondás «Úgy néz mint a bakcsó» bámuló, együgyü kifejezésökre, a «Szava árulja el a bakcsót» pedig népünk fülében is jól ismert hangjára vonatkozik, melyet rendesen előbb hallunk, mint a madarat látjuk. Repülés közben feltünő kerek, kurta szárnyuk, behúzott s a test tömegébe olvadó nyakuk, a fark mögül alig kinyuló lábaik első pillantásra megkülönböztetik egyéb gémfajoktól. Leginkább apróbb halakkal, békákkal, ebihalakkal, békatojással, rovarokkal, egerekkel, férgekkel él. Inkább káros vagy közömbös, de semmiesetre sem hasznos. Üldözik is legtöbb helyen, márcsak szép fehér bóbita tollaiért, mely a kalpagok forgóiban kedvelt tolldísz.