[Upupa vulgaris PALL. – U. bifasciata BRHM.]
XVIII-ik tábla
BÚBOS BANKA UPUPA EPOPS L
Népies nevei: büdös banka, babuta, babutka, bubutka, bubucska, babuka; lepcses (= szurtos) dudu (Erdély, PÁKH szerint); bugybóka (Somogym.); sáros banka (Kolozsvár); budoga (Pécs); sz. r. babuk; sz. r. babucska (Alberti-Irsa); f . st . s banka; bóbás banka (Hevesm.); ganajmadár (Jászberény); dutka.
Jegyei: jó rigónyi; főszíne halavány rozsdabarna; bóbítája inkább világos rozsdavörös, a tollak hegyén fekete, a leghosszabbakon fehér és fekete folt; szárnya fekete, fehér harántcsíkokkal (a nagy evezőkön csak egy ilyen harántcsík); a fark fekete, félholdalakú, fehér harántfolttal közepén; hasa és farkalja fehér, az oldalakon egyes fekete hosszanti foltokkal; csőre vöröses barnásszürke, hegye felé fekete; lábai ólomszürkék; szemei sötétbarnák. A tojónak kisebb bóbitája van. A fiatalok olyanok, mint az öregek, kissé szürkésebb, barnásabb árnyalattal.
Mértéke: H. 28–29,8; Sz. 15–15,6; F. 14–15; L. 2–2,2; Cs. 5–5,7 cm.
Közép- és Dél-Európában leggyakoribb, de egyeseket még a 60° é. szél. alatt is találtak költve, sőt vendégeskedő példányokat nemcsak Skandinávia és Oroszország legészakibb részeiben, de kivételesen még Spitzbergákon is észleltek. Közép-Ázsiában szintén közönséges és Khináig, Japánig fordul elő, de északkeleti Afrikában is költ. Mint költözködő az országos középnap szerint tavaszszal: április 9–10-én érkezik hozzánk s vén lomberdők szélein, ritkás, odvas fákkal és tisztásokkal bővelkedő erdőkben, különösen legelők körül, egyes galagonya- és kökénybokrokkal bővelkedő gyepeken, mindenütt közönséges. Kertekben, fasorokban, ligeteinkben szintén gyakran található; de a sűrű, összefüggő erdőket nem kedveli. A sikságban inkább szeret, mint a hegységben, noha ott sem hiányzik s itt a fensikok, hegyi legelők körül szokott mutatkozni. Tarka tollazatával, karcsú csőrével, ékes bóbitájával, melyet néha-néha tarajosan felborzaszt, erdőszéleink, legelőink sajátszerű jellemző ékes madarainak egyike s mint ilyen közismertségű. Népünk azonban tisztátalansággal vádolja és illatát sem dicséri; a miben igaza is van, mert hosszú csőrével leginkább a ganéjt, trágyát turkálja, kukaczok, pondrók után kutatgatva; fiatal korában pedig – míg fészkében ül – annyira gyenge fogalmai vannak a tisztaságról, hogy nem átalja saját otthonát bemocskítani. Ez a népies felfogás rendes jelzője madarunk nevének s közmondásban is kifejezést talált, például: «Büdös babuk berzenkedik a hattyúval.» Nemsokára jelentkezésök után párosodni kezdenek, a mit órák hoszszant hallható hup-hup-hup szavukkal, «dudogásukkal» árulnak el, így tolmácsolván szivük melegséges érzelmeit. Hogy párjuk tetszését végleg kinyerhessék, fitogtató önérzettel járják őt körül s bóbitájukat is gyakran felállogatják. Májusban költenek. Fészket rendesen nem is építenek, hanem valamely 1/2–3 méter magas faoduban a podvás, korhadó farészekre, mely az ülő madár szennyével és néha marhaganéjjal van undokítva, rakják 4–7 szürke, zöldes olajszínű vagy agyagszínű, minden pettyezés és foltozás nélkül szűkölködő tojásaikat. (XL. tábla.)
Tojásmérték: H. 24–27,2; Sz. 17–18,6 mm.
A fiókák 16 nap mulva kelnek ki; kirepülés után egyideig összetartanak, lassanként meglazul azonban a családi kapocs s mindegyik a maga útján keresi boldogulását. Legtöbbnyire a földön látjuk őt lépkedve, keresgélve, felriasztva azonban fára is száll, s a vastag ágak és lombok között jól elrejtőzik, mert félénk, óvatos madár. Nem szeret nagy távolságokra repülni, mert nem valami ügyes reptű. A magasba nem emelkedik, inkább alacsonyan, szajkószerűen, hullámos szökkenéseket téve, halk szárnycsapással száll. Augusztus végén készülődik a nagy útra s szeptemberben Afrikába távozik.
Tápláléka különböző rovarokból, férgekből, kukaczokból, pondrókból, hernyókból, gilisztákból; hangyákból, bábokból, legyekből áll. Pusztítja a lótetüket, cserebogárcsimaszokat is. Eledelét rendszerint a földből túrja ki s ezért nedves, laza talajt kedvel s különösen a ganéjban élő kukaczokat, pondrókat, nyüveket szedegeti, mert legkönnyebben fér hozzájuk. Repülő rovarkákat, légyféléket is el tud kapni, habár ez a fogdosás nem igazi mestersége. Éppenséggel semmi kárt nem tesz gazdaságunkban, sőt mindig javunkra dolgozik; külsejével díszesíti, szavával megélénkíti az erdőt, legelőt: mindezért feltétlen oltalmunkra tarthat számot.