TETEMRE HÍVÁS.

- Arany jegyzete a balladához: "A középkori istenítélet egy neme, midőn a gyilkosság gyanújában levőket a meggyilkolt holtteste fölé állították, hogy az újra megeredő vér bűnös voltokat bizonyítsa. Istenítéleteknél hazánkban egyházi részről a káptalanok ügyeltek föl; világi részről a pristaldus nevű tisztviselő járt el. Ezért van jelen költeményben egy kanonok s az itt (minden további igény nélkül e név helyes voltára) pörosztónak mondott pristald. Ha a ballada, céljához képest, a tetemre hívás törvényes szokásain netalán túlment: költeményben ezt megbocsáthatónak vélte - a szerző."

GYÁRFÁS Jenő: Tetemrehívás 1881 Olaj, vászon, 192,5 x 283,5 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Gyárfás eredendő drámai érdeklődésének megfelelően monumentális főműve, az 1881-ben festett "Tetemrehívás" tárgyául Arany János egyik ismert balladájának legtragikusabb pillanatát választotta. A tömören komponált nagy festmény fő erénye a kiélezett szituáció pontos pszichológiai értelmezése. A Képzőművészeti Társulat 1881-es nagydíját elnyert képénél a korabeli kritika főként a kettős megvilágítás mesteri megoldását és a megdöbbent mellékalakok árnyalt bemutatását dicsérte, de a lelkileg összeroppant főalak tébolyodott arcát és tekintetét túlzónak érezte.

GYÁRFÁS Jenő: Tetemrehívás (Vázlat) 1879 Olaj, vászon, 109 x 158,5 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Arany János örökszép balladájának, a Tetemrehívásnak súlyos veretű sorai formálódnak képpé az erdélyi származású Gyárfás Jenő művében, melyhez még akadémiai tanulmányai idején, 1879-ben Münchenben fogott hozzá. Bárczi Benő ravatalon fekvő alakja körül a rémület, az iszonyatot kifejező arcok sűrűje, s a halottól visszahőkölő, ijesztő kétséget árasztó menyasszonya, Kund Abigél - az első vízió szereplői, akik a világos és sötét színek ellentétéből drámai feszültséget keltve bontakoznak ki - "...döbbenet által a szív ere fagy...", ahogy Arany János szavai festik a jelenetet. A kész mű a cselekmény egy későbbi fázisát, a ballada utolsó jelenetét tömörítette. A vázlat szenvedélyes erejéből a kész mű már veszít, de a lélekábrázolás mélységével, a népi típusok gazdag jellemzésével, realizmusával így is kiemelkedik a kor akadémikus felfogású képei közül.

A motívumot magát Shakespeare-nél is megtalálta (III. Richard). Maga is használta már a Csaba királyfi első vázlatában: "Midőn Krimhild Etelét siratni lejött volt, sebei vérzettek." - Legfőbb forrása azonban egy XVIII. századbeli udvarhelyszéki végzés, mely az egész eljárást leírja:

"...ha valaki meggyilkoltatott és gyilkosa nem tudatott, ... a meggyilkolt ember rokonainak követelésére azon helynek vagy falunak lakosai, ahol ... a meggyilkolt ... holtteste találtatott, tartozik a holttetemnél megjelenni, s a gyilkost, ha tudták, megnevezni, ha pedig azt nem tudták, kezeiket a meggyilkolt ember fejére tenni s úgy megesküdni: hogy sem magokat e bűntényben ... vétkeseknek nem tartják, sem azt, hogy ki legyen a gyilkos, nem tudják. S aki ez alkalommal esküdni vonakodott, vagy akinek keze alatt, amíg esküdött, a holttestből a vér megindult, ... az ... vétkesnek nyilváníttatott s halálra sentenciáztatott ..."

A káptalan és a pristaldus szerepéről Ipolyi Arnold Magyar mythologiájában olvasott a költő. E mű megvolt neki, nevét is beleírta. (A könyvet ma is kegyelettel őrizzük a MTA könyvtárában.)

A szerelmi történethez hasonlót Rozvány Erzsébet férjétől hallott Arany: Bersek egy ezredtársa megkérdezte szerelmesét, hinne-e neki, ha két ujját lecsapja? A tréfás biztatásra meg is tette. "Játszott a legénnyel, mint macska az egérrel" - jegyezte meg a történetre állítólag Arany.