Összeállította: Arató András okl. villamosmérnök
V1.0
1999.VI.13.



  "Gyertyát sem azért gyújtunk, hogy a véka alá,
hanem hogy a gyertyatartóba tegyük
és fényeljék mindazoknak, akik a házban vannak"
(Máté 4.15)

Ha valaki nyitott szemmel több évtizedet eltölt egy szakmában, akkor ezalatt óhatatlanul hatalmas információtömeg halmozódik fel körülötte. A modern technika segítségével megnyílt a lehetőség arra, hogy ennek egy részét mindazok számára is hozzáférhetővé tegyük, akik az Internet nagy "házában" vannak. Ez a gondolat adta az ötletet, hogy az íróasztal fiókjában, számítógépes lemezeken kallódó cikkek, tanulmányok felhasználásával szűkebb szakterületemet, a világítástechnikát ilyen formában feldolgozzam.

A bennünket érő információk 95%-át a szemünkön keresztül kapjuk. Kísérletek sorozata mutatta ki a világítás és a közérzetünk, szellemi és fizikai munkateljesítményünk közötti összefüggést. A világítás emellett napjainkban környezetformáló, építészeti elemként is megjelenik. Ezen ismertető célja, hogy a legszükségesebb alapfogalmak ismertetése után áttekintést adjon az érdeklődők számára a világítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.

A közreadott ismertetés elsősorban nem világítástechnikai szakembereknek készült. Mivel azonban a magyar nyelvű szakirodalom sok szempontból elavultnak tekinthető, könnyen elképzelhető, hogy a szakemberek is találnak hasznosítható információt benne (különösen az elektronikus irodalomjegyzéket ajánlom figyelmükbe). A választott publikációs mód lehetőséget ad arra, hogy a közöltek ne rekedjenek meg az ismeretek mai szintjén, hanem naprakészen kövessem a fejlődést. Ezért örömmel veszem, ha visszajelzést kapok az elkészült részek hasznosságáról, a továbbfejlesztés célszerű irányáról.


Az anyagot a viszonylag nagy terjedelem miatt az alábbi tartalomjegyzék szerinti fejezetekre bontottam:


Az anyaggal kapcsolatos bármiféle észrevételt, kiegészítést, módosítási javaslatot szívesen fogadok. Észrevételeiket az a_arato@hotmail.com e-mail címre várom.

A közreadott anyag a forrás megjelölésével bármilyen nem kereskedelmi célra szabadon felhasználható.