Élete

"Jedlik 1800-ik évi januárius hó 11-ikén született Szimő helységben, Komárom megyében, mint földműves szülők gyermeke. A keresztségben az István nevet kapta. Az írást, olvasást faluja iskolájában tanulta, s azután tanulmányait a nagyszombati, utóbb a pozsonyi gimnáziumban folytatta. Az akkori gimnázium hat osztályának bevégzése után, 1817-ben a Szent Benedek-rend növendékei közé lépett, és mint újonc, Anianus, magyarosan Ányos névvel jelölve, az 1818-ik évet már Pannonhalmán töltötte. Ez volt a döntő lépés életében. Kezdete nemcsak tudományos pályájának, hanem egyénisége alakulásának, jelleme fejlődésének is. A rendíthetetlen hit Istenben, a tudományszeretet, a tanítónak soha nem lankadó szorgalma, az embertársainak bajai iránt fogékony jó szív, az önzetlen hazaszeretet, mind olyan vonások, melyek Jedlik jellemében rendjének hagyományos szokásai nyomán indultak fejlődésnek és erősödtek meg. Szerzetesi életéből származott azonban egy nagy hibája is, a félénk zárkózottság, amely akadályozta, hogy másokkal érintkezése által tudományos látóköre bővüljön, és hogy viszont ő tudományával másokra éltető hatással legyen..." Így Eötvös 1897-ben.

Azóta rendtársai közül többen is megírták Jedlik életrajzát, és finomították Eötvös fenti értékítéletét. Legrészletesebben Ferenczy Viktor (1894-1943). Ő rendezte, katalogizálta Jedlik egész írásos hagyatékát Pannonhalmán. Négy vaskos tanulmányban dolgozta fel Jedlik életét és munkásságát; meggondolandó, nem kellene-e ezt újra, reprint kiadásban megjelentetni, vagy esetleg CD-ROM formában hozzáférhetővé tenni. Itt nincs hely az életrajz részletes ismertetésére, csupán egy-két olyan momentumot fogunk kiemelni, amely Jedlik tudósi pályáján meghatározó jelentőségű volt a korabeli Magyarországon.

Eötvössel egyetértve állíthatjuk, hogy 1817 őszén a bencés novíciátus megkezdése döntő lépés volt Jedlik életében. És nemcsak Jedlikében: unokatestvére, az ugyancsak 1800-ban született Czuczor István, Jedlikkel együtt jelentkezett a rendbe. Az ő rendi neve Gergely lett. Nem elhanyagolható momentum Jedlik elhatározásában, hogy Gácser Leó, a pozsonyi bencés gimnáziumban latint tanító szerzetes tanár jóindulatával, példájával nemcsak a latin tanulásához, hanem a szerzetesi hivatáshoz is kedvet ébresztett a 17 éves fiatalokban.

Jedlik latintudásáról írja Ferenczy Viktor: "...szorgalmával, kitűnő emlékezőtehetségével gazdag szókincset gyűjtött. Könnyebben írt és folyamatosabban latinul, mint németül. Sőt, a latin érezteti káros hatását még tudományos magyar fogalmazásában is, ahogy ez abban a korban általánosan tapasztalható..."

Ha elolvassuk Jedlik későbbi tudományos írásait, egy-egy bonyolult találmánya működésének általa adott magyarázatát, a hosszú, összetett körmondatokat, igazat kell adnunk Ferenczy Viktornak. Nincs kizárva, hogy Jedlik maga sem volt megelégedve saját stílusával, de úgy gondolta, hogy nem tud változtatni rajta. Kézirataiban alig találni javítást, áthúzást, ráadásul 1840 előtti kéziratainak, feljegyzéseinek legnagyobb részét latinul írta. Unokaöccsét nem kerítette ennyire hatalmába az ugyancsak jól megtanult latin nyelv: 1824-ben megjelent "Augsburgi ütközet" című eposza egy csapásra ismertté tette Czuczor Gergely nevét az országban. Csakúgy, mint egy év múlva a "Zalán futása" Vörösmarty Mihályét.

Ezekben az években Jedlik először is a doktorátus megszerzésével volt elfoglalva: 1821-ben tette le Pesten a szigorlatot matematikából és fizikából, 1822-ben filozófiából és történelemből. Huszonöt éves korában szentelik pappá, s a következő években Győrben tanít, fejleszti a szertárat, olvassa a "kezéhez jutó", leginkább német nyelvű szakirodalmat és megalkotja első találmányait.

Harmincas éveit a pozsonyi akadémián tölti: tanít, szertárat fejleszt, kísérleteket végez. Nem politizál, a pozsonyi reformországgyűlések szelleme nem érinti meg. A nyári tanítási szünidőben 1834-ben és 35-ben is szakmai tanulmányutakat tesz Ausztriában. Barátjával és rendtársával kettesben, leginkább gyalog vándorolják végig az utat. Bécsbe többször is ellátogat, Pozsonytól ez igazán nincs messze. Bécs és Pest között már gőzhajók járnak, Pesttől Vácig gőzvasutat terveznek építeni. Jedlik Pestre szeretne kerülni, az egyetem fizika tanszékére. Hosszadalmas pályázati procedúra után végül 1840 márciusában kezdi meg egyetemi tanári előadásait Pesten. Lakása az egyetem épületében, a fizikaszertár mellett lesz - Faraday a megmondhatója, mekkora boldogság ez egy kísérleti fizikusnak.

Élete, természettudósi munkássága ettől kezdve egyre több közös vonást mutat Faraday életével és munkásságával. Kísérleteiről naponta aprólékos feljegyzéseket készít - ha éjszaka eszébe jut egy ötlet, felkel, átmegy a szertárba, hogy kipróbálja. Tanítványa nincs sok - az egyetem hallgatóinak legnagyobb része joghallgató, a bölcsészetre kevesen járnak -, így az egyetem falain kívüli ismeretterjesztésbe kapcsolódik be, akárcsak Faraday.

Jedlik Pestre kerülése után egy évvel kezdi a tagtoborzást Bugát Pál (1793-1865) a Magyar Természettudományi Társulatba - Jedlik az elsők között írja alá az ívet. Ugyanebben az évben, 1841-ben tartják meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók első és második nagygyűlését Pesten - Jedlik azonnal bekapcsolódik a munkába. Két előadást is tart: egyikben a még Győrben feltalált s azóta továbbfejlesztett szódavízgyártó eljárását ismerteti, másikban érdekesnél érdekesebb elektromágneses jelenségeket mutat be.

Igazi fizikus lévén, előadásait meggyőző demonstrációkkal kíséri, hallgatóságát az előre elkészített "mesterséges szénsavas vízzel" kínálja. Elkerülhetetlen az analógia Faraday nevezetes felolvasásaival, melyeket a Royal Institutionban (nem a Royal Societyben !) tartott. Lehet, hogy Jedlik is előre megírta a szöveget, amit ott csak felolvasott?

"Bátor vagyok tehát t. gyülekezetnek ezennel kétnemű savanyú vizet bemutatni. Egyik palaczkban foglaltatik a savanyú vizeknek legegyszerűbbike, mellyben a közönséges vizen, és avval egyesült szénsavon kívül semmi más ásványos rész nem találtatik. Ezen víz nagyobb mértékben bírja magában tartani a szabad szénsavat, mint az, mellyben a szénsavon kívül még többféle savak is felolvadvák; s azért azon csípőssége, mellyet a pezsgő borban kedvelünk, nagyon kielégíthető; pohárba töltetvén szüntelen szénsav buborékokat hány, még a szénsav nagyobb része el nem röpül; legjobb tehát a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségébül. (Itt köz tapasztalásul az említett vízbül poharak töltettek)."

Szinte látjuk magunk előtt, ahogy ez a csendes, magába zárkózó (?) tudós kínálgatja, kóstolásra biztatja a tisztelt gyülekezetet... Azután így folytatja:

"Érdemes lehet ezen pezsgő víz azon személyekre nézve, kik borral nem élvén, szomjuságuk oltásakor az említett pezsgői csípősséget éldelni kívánnák. Talán azon betegségekben sem lenne czéliránytalan ital, mellyekben a szénsav által történendő izgatás a belső részekre jótékonyan hat. Mondhatom volt alkalmam cholera idejében némelly ismerőseim közül tapasztalni, mennyire epedtek ezen ital után, s nem keveset enyhítettek kínzó állapotukon, midőn az orvos engedelmébül vele élhettek. Illy neme a savanyú vizeknek természetben nem találtatik: mert a szénsavval egyesült víz többféle ásványos részekkel érintésben lévén, azokbul kisebb vagy nagyobb mennyiségben mindenkor valamit magába vesz."

Az Európán végigsöprő nagy kolerajárvány, melynek áldozatául esett 1832 augusztusában Sadi Carnot is Párizsban, 1831 nyarán pusztított Magyarországon: keletről haladt nyugat felé. Jedlik, akit 1831 áprilisában helyeztek át Győrből Pozsonyba, a maga módján próbálta enyhíteni a betegek szenvedését. "Embertársai bajai iránt fogékony, jó szívének" - ahogyan Eötvös jellemezte - ez nem is az első, de nem is utolsó megpróbáltatása volt. De térjünk még vissza Jedlik tíz évvel később tartott, s már az előbbiekben idézett előadásának befejező részéhez, Jedlik fogalmazásában: "A többi palaczkokban pedig (a palaczkok előmutattatván) foglaltatik egy más nemű savanyú víz, melly legközelebb a rohitsihez hasonlít; attul még is abban különböző, hogy a szénsavas mészeg és kénsavas szikeg, mellyek a rohitsiben találtatnak ugyan, de mivel az ital kellemetességét elő nem segítik, ebbül egészen kihagyatvák. Ennek vegyrészei a vizen kívül kettedsavas kesereg és kettedsavas szikeg. Illy nemü savanyú víz annyi szénsavat, mennyit az előbbiben tapasztalánk, szabad állapotban nem foglal; de annál többet bír az említett savak segedelmével megkötött állapotban; s ezen oknál fogva, ha bor vagy czitromlé hozzá töltetik, az említett savak vegytanilag azonnal föloszlatnak, és a szabadon eresztett szénsavakkal az egész keveréket kellemes csípősségűvé teszik."

Itt egy csillag következik, s a csillag alatt, a lap alján ez olvasható: "A leírt mesterséges szénsavas víznek tulajdonsága a hely színén azonnal végbe ment tapasztalattal is bebizonyíttatott." Majd pedig a szerző az alábbi felhívást intézte a jelenlevőkhöz: "Végtére tisztelettel jelentem, hogy ha némellyek a t. gyülekezetbül ezen savanyú vizek készítési módárul meggyőződni kívánkoznának, azok előtt a kijelelendő időben egy akónyi közönséges vizet savanyú vízzé változtatni ezennel magamat késznek ajánlom."

Nyoma sincs annak a "félénk zárkózottságnak", amiről Eötvös beszél. Ne felejtsük el azonban, hogy ezt az előadást a 41 éves Jedlik Ányos tartja, hét évvel Eötvös Loránd megszületése előtt! Jedlik már elmúlt 60 éves, amikor Eötvös megismerte őt, személyes benyomásai tehát csak az öregedő Jedlik Ányosról lehettek.

Feltűnő lehet még a mai olvasónak a magyarosított kémiai szakkifejezések használata is. Ma már nem is értjük ezeket a szavakat, honnan kerültek Jedlik szókincsébe? (Rohits ma Rogaska Slatina Szlovéniában. Szénsavas mészeg: CaCO3, kénsavas szikeg: Na2SO4, kettedsavas kesereg: Mg(HCO3)2, kettedsavas szikeg: NaHCO3.) Tudni kell, hogy 1841-ben még nem lehetett az egyetemi előadásokat magyarul tartani. Ugyanakkor 1828 óta készen állt az az egységes magyar kémiai szaknyelv, melyet Schuster János (1777-1839) alkotott meg, Jedlik is ezt használta. Később Jedlik lett a kémiai és fizikai szakszerkesztő abban a bizottságban, mely a német-magyar műszaki szótárat állította össze.

De mi minden történt még addig a magyar nyelv, szaktudomány, az egész magyar nemzet történetében! 1844-ben hirdetik ki a törvényt, mely szerint magyar a közoktatás nyelve. Jedlik, akit az 1846/47. tanévtől kezdve három évre - micsoda három évre! ki tudta akkor? - dékánná választanak az egyetem bölcsészkarán, magyarul és e szavakkal szól az évnyitóra összesereglett hallgatósághoz 1846-ban:

"...Nincs egyéb hatalom tehát e földön, mint a tudományok varázsereje, melly mind egyeseknek, mind köztársaságoknak annyira óhajtott jollétét eszközölhetné és biztosíthatná. Azért boldogok ti egyetemi polgárok! hazánk reményei! mert eddig szerzett ismereteiteknek szaporítására e mai naptól fogva új alkalom nyílik. ... Ne engedjétek e drága és üdvhozó alkalmat mellettetek használatlanul elsurranni; mert csak így lehetséges, hogy a jobblét után sóvárgó magyar hazánk tinektek is, mint a jollét józan előmozdítóinak valaha örvendjen."

Hasonló, tanulásra buzdító szavakkal fordult a hallgatósághoz 1848 márciusában, de a józanságra intő beszéd akkor ellentétes hatást váltott ki az ifjúságból. Az 1848/49-es tanévben Jedlik már nem tarthatott előadást az egyetemen, még a szertár kulcsát is elvették tőle.

"A természettani kisérletekre szánt terem 1848 nov. havában vívó iskolává, majd januárban kórodává alakíttatott" - számolt be róla 1849. októberi szertárőri jelentésében. Ugyanitt írta le, hogy amikor 1849 májusában Hentzi a Várból gyújtóbombákkal lövette Pestet, "a bombáztatás veszedelmeitől a műszereket mentendő, kölcsönzött generálkulcsokkal nyittatá fel a szertárt, és annak szereit a bombáztatás alatt nem kevés erőfeszítéssel nagyobb részint a pincébe és az egyetemi épület biztosabb helyeire törekedett menteni..."

Egy évszázad múlva Békésy György (1899-1972), a későbbi Nobel-díjas fizikus, akkor az egyetem gyakorlati fizikai tanszékének vezetője, ugyanígy mentette a város ostromakor a kísérleti eszközöket a pincébe és az egyetemi épület biztosabb helyeire. Az ostrom után Jedliknek se, Békésynek se köszönte ezt meg senki, sőt, nekik kellett tisztázniuk magukat.

A tanításban beállt kényszerszünetet Jedlik két dologra használta. Hazafias érzéseinek sugallatára beállt nemzetőrnek - őrséget állt, árkot ásott, ott segített, ahol szükség volt rá. Megmaradó idejében egyetemi tankönyvének kéziratát rendezgette. Várta az alkalmas időt, amikor majd megjelentetheti. Több részből állónak tervezte; az elsőnek, amelybe mechanika, hangtan és kémia került, a "Súlyos testek természettana" címet adta. (A súlyos szó itt a "ponderábilis" magyar fordítása).

1850-ben Jedlik saját költségén jelent meg a könyv. Csak sajnálhatjuk, hogy elmaradt a folytatása, amely Jedlik koncepciójában az imponderábiliák, a fény, a hő, az elektromágneses jelenségek és hatások fizikája lehetett volna. Jedlik így indokolta meg, hogy 1850 után miért nem írta meg a teljes, kompendiumszerű, egyetemi fizikatankönyvet: "...az egyetemi tanrendnek azon megváltoztatása után, mely szerint az egyetemi tanár oda lőn utasítva, hogy az év lefolyása alatt előadandó tantárgynak nem a Compendiumát, hanem mindegyik félév alatt valamely kiszemelt szakaszát terjedelmesebben, kellően kimerítve adja elő, nem lett volna czélszerű a Compendiumféle Természettannak a használata."

Tény az, hogy elkezdte a második részt, azután abbahagyta. Pannonhalmán, a Jedlik-hagyatékban őrzik azt a kőnyomatos jegyzetet, amelynek címe: "Jedlik Ányos: A súlytalanok természettana. Első szakasz: Fénytan." Hasonlóképp kéziratban maradt fenn többféle hőtanjegyzet, akárcsak a fénytan, 1851-ből, illetve még korábbról. Közülük a legérdekesebbet 1990-ben hasonmás kiadásban, Liszi János gondozásában jelentette meg a Műszaki Kiadó.

Az 1850-es években - Jedlik ötvenes éveiben - csak lassan ocsúdott a magyar nemzet az elvesztett szabadságharc miatti kábulatából. "A szellemek világa kialutt" - írta Vörösmarty 1850/51 telén, baracskai magányában, Előszó című versében. "Most tél van és csend és hó és halál..."

Czuczor Gergelyt Riadó című verséért kufsteini várfogságra ítélték. Jedliket ugyan visszavették az egyetemre, tarthatott újra - németül - előadásokat, de már szinte alig volt kinek. 1850-től kezdve a műszaki képzést leválasztották az egyetemről, az egyetemi Institutum Geometricumot - ahol a forradalom előtt például Sztoczek József (1819-1890) volt Jedlik egyik tanítványa - az Ipartanodához csatolták. Az 1857-ben létrehívott József Műegyetem első igazgatója, majd választott rektora éppen Sztoczek József lett.

Jedlik kereste a helyét. A forradalom előtti tudományos mozgalmak elhaltak, az egyesületek csak vegetáltak. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ig nem tartott nagygyűlést. Ezekben az években Jedlik a szertárban elmerülten kísérletezett: a Bunsen-elem javításán dolgozott, egyenáramú forgógépet fejlesztett ki, melyet motorként működtetve, meghajtotta vele optikai rácsosztó gépét, s jobbnál jobb rácsokat állított elő. "A külföld nem látta az ő találmányait" - mondta Eötvös. Pedig Jedlik szerette volna, ha ez nem így történik: az 1855-ös párizsi kiállításra 100 elemes telepet küldött, de ezek a gondatlan szállításban, tárolásban összetörtek. 1856-ban Bécsben tartották vándorgyűlésüket a Német Természetvizsgálók, Jedlik elment és bemutatta a javított Bunsen-elemet, valamint az általa feltalált forgonyt (elektromotort). El is érte, hogy néhány ezután írt tankönyvbe bekerült a neve, mint a villanymotor egyik feltalálójáé, igaz, hogy hol Jedliecknek, hol Jedlickának írva.' Szokatlan felkéréseknek is eleget tett: megvizsgálta, hogy mi lehet a tudományos alapja, magyarázata az akkor divatos "asztaltáncoltatásnak". A Kufsteinből kiszabadult Czuczor szótárkészítő tevékenységét megirigyelve, elfogadta a felkérést egy szakmai magyar-német szótár összeállításában való közreműködésre.

Végül is az 1858-as év meghozta számára a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos elismerését: A "Súlyos testek természettana" című egyetemi tankönyvét akadémiai nagyjutalommal tüntették ki, őt magát pedig az 1858. december 15-i nagygyűlésen az Akadémia rendes tagjává választották. (Teljesen szokatlan eljárás az Akadémia történetében, hogy valakit a levelező tagság átugrásával azonnal rendes taggá nyilvánítanak. Fizikussal azóta is csak egyszer fordult ez elő: 1950-ben, a külföldről hazahívott Jánossy Lajos esetében.) Érdekessége még ennek az 1858-as évnek, hogy három külföldi fizikust is külső tagjává választott az Akadémia, mégpedig Faradayt Londonból, valamint Ettingshausent és Baumgartnert Bécsből (ők publikálták annak idején Jedlik cikkét a savanyúvíz előállításáról).

A hatvanas években Jedlik itthon már elismert tudós. 1863/64-ben az egyetem rektora. 1866-ban a Vasárnapi Újság címoldalán ismerteti Jedlik tudományos munkásságát abból az alkalomból, hogy negyedszázada kezdte működését a Magyar Természettudományi Társulat. Újra megtartják évenkénti vándorgyűlésüket a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók, Jedlik majd mindegyiken jelen van és beszámol saját kutatásairól.

Kutatási témáit maga választja meg, bár az Akadémia megbízásából is végez vizsgálatokat. Felkérésre szabályos kutatási beszámolót készít egy tragikus balesetről, az emberáldozatot is követelő, 1861-es, kőbányai pincerendszerben bekövetkezett beomlásról.

1863-tól kezdve tizenöt éven át tagja a Tanárvizsgáló Bizottságnak; ő vizsgáztatja fizikából azokat, akik magyar középiskolában kívánnak tanítani. Csak néhány név közülük: Antolik Károly (1843-1905), Eberling József (1849-1938), Farkas Gyula (18471930), Fehér Ipoly (1842-1909), Kunc Adolf (1841-1902), Salamin Leo (1832-1903), Schmidt Ágoston (1845-1902). Már Eötvös József a kultuszminiszter és az Akadémia elnöke, amikor Jedlik Ányost királyi tanácsosi címmel tüntetik ki.

Most már igazán megengedheti magának, hogy saját gyönyörűségére kísérletezzék. Váratlan halálesetek (Czuczor Gergely: 1866, Eötvös József: 1871 ) őt is az élet végességére figyelmeztetik, azért sem szívesen vállal megbízásból munkát. Annyi minden van, amit még ő szeretne kikutatni!

Közben már szó van arról, hogy felépül egy új természettani épület az egyetemen. 1871 márciusában Than Károly (1834-1908) Jedlik Ányos támogatásával javasolja a Heidelbergben kitűnően doktorált Eötvös Lorándot az egyetemre, a természettan helyettes tanárának. Nem nehéz megjósolni Eötvös gyors karrierjét - még egy ok arra, hogy hamarosan felépüljön az új épület.

1871 szeptemberében Jedlik egy hónapos tanulmányútra megy Németországba, felkeresi a híres és új egyetemeket, gyűjti a tapasztalatokat, hogy megtervezhesse itthon álmai munkahelyét: az ideális előadótermet, az ideális szertárat, előkészítő helyiséget, laboratóriumot. 1872-ben készen vannak a tervek.

1873-ban a bécsi világkiállításon egy Siemens vezetésével működő bírálóbizottság a Haladás érmével tünteti ki Jedlik "villamfeszítő" berendezését (feszültség-sokszorozóját). A kiállításra kimegy - emellett szólnak 1855-ös párizsi rossz tapasztalatai is, ahová mást küldött el és tönkre is tették az akkori találmányát -, de a díj átvételére már nem utazik ki újra, sajnálná az elfecsérelt időt...

Than Károly számára az új kémiai épület építését még Eötvös József (1813-1871) rendelte el 1869-ben. Az új kultuszminiszter, Trefort Ágoston (1817-1888) először az egyetem régi épületét egészítteti ki egy újjal, s az építkezés során a régi természettani szertárat ideiglenes helyre telepítik át. Az új természettani épület felépítése azonban késik - a könyvtár, majd pedig az orvosi klinikák, illetve a műegyetem új épülete előbbre való.

1878-ban Jedlik nyugdíjazását kéri, s a 78 éves professzor helyét a tanszék élén átveszi a 30 éves Eötvös Loránd. Az új épület felépítésére csak a 80-as évek közepén kerül sor, akkor már Eötvös Loránd tervei szerint.

Jedlik Ányos nyugdíjas éveit Győrben, a rendházban tölti. Itt is dolgozik, amennyire a szűk hely és fizikai állapota megengedi. Szellemileg friss. Szombathelyen, az Orvosok és Természetvizsgálók 1880. évi vándorgyűlésén a természettudományos kutatás személyi és tárgyi feltételeiről tart előadást.

91 éves korában lesz a megalakuló Mathematikai és Physikai Társulat 1. számú tagja. 94 éves korában köszönti Eötvöst, akit miniszterré neveztek ki. Még utazni szeretne. 95 évesen, 1895. december 13-án utazik el véglegesen.