Szörényi Erzsébet (Bártfafürdő, 1904. jún. 27. – Bp., 1987. máj. 17.): geológus, paleontológus, a föld- és ásványtani tudományok doktora (1954). A bp.-i tudományegy.-en tanári oklevelet (1927), majd a budai márga őslénytani feldolgozásának témaköréből doktori diplomát szerzett (1928). Az első női kutató, akit 1927-ben a Földtani Int.-ben alkalmaztak gyakornoki minőségben. 1939-ben elbocsátották, 1945-ben rehabilitálták, majd ösztöndíjjal a kijevi és a leningrádi ak.-i kutatóint.-ben 1946-1949 között őslénytani tanulmányokat folytatott. Az int.-ben előbb kutatásszervezési feladatokkal (1950), majd nyugdíjazásáig (1968) kizárólag paleontológiával foglalkozott. Közben az őslénytani osztály vezetője, 1960-tól tudományos főmunkatárs. Az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) 1951-ben magántanárrá habilitálta. Tudományos munkássága az Echinoidea kutatására irányult, főként a hazai kréta és paleogén képződményeket vizsgálta. Jelentős az északkaukázusi paleogén és a nyugat-ukrajnai miocén tengeri sün feldolgozása. Kidolgozta és 1955-ben publikálta az időtálló morfológiai nomenklatúrát. Elsőkén állított össze középfokú oktatáshoz őslénytani jegyzetet. Több mint tizenöt közleménye jelent meg. Nevét új faj, a Scutella szoerenyiae viseli. A Magyarhoni Földtani Társulat tagja (1923), a Koch- és a Szabó József-emlékérem tulajdonosa. – F. m. Podolia miocén tengeri sünfaunája (Bp., 1953); Bakonyi kréta Echinoideák (Geologica Hungarica Series Paleontologica, Bp., 1955); Magyarországi eocén Echinoideák (Bp., 1973). – Irod. Góczán Ferenc-Mihály Sándor: Sz. E. (kézirat, Bp., 1988).